„Lejáratási kampányt” láttat a paralimpikonok elnöke

Minden bizonnyal fontos ügyről lehet szó, ha valaki pünkösdvasárnapra hirdet meg sajtótájékoztatót. Nos, Gömöri Zsolt, az MPB elnöke az elmúlt napok ügyeire egyáltalán nem reagálva, az MTI beszámolója szerint azt mondta, pénteken egy terjedelmes, hetekre visszanyúló elektronikus levelezést tartalmazó dokumentációt juttattak el hozzá, amely egyértelműen bizonyítja a „lejáratási kísérletet”.

Összeesküvők?

Gömöri Zsolt megnevezte ennek részvevőit, elsőként említve Nagy Zsigmondot, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nemzetközi igazgatóját, majd ide sorolva Tamás Henriette Brigittát, az MPB korábbi munkatársát, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkárságnak szakértőjét, Zachár Attilát, az MPB közelmúltban megszüntetett erőemelő szakbizottságának korábbi vezetőjét, valamint Sas Sándor fekvenyomó parasportolót.
 
Az MPB vezetője szerint a levelezésből kiderül, hogy a szervezet vezetése ellen indított lejárató kampány április 15-re vezethető vissza, amikor Zachár Attila megtudta, az elnökség megszüntette szakbizottságát, majd erre Nagy Zsigmond úgy válaszolt „jó volna megszabadulni az MPB elnökétől”. Gömöri Zsolt szerint a lejáratásban részvevők azokat a dokumentumokat használták fel ellene, amelyek akkor kerültek ki az MPB irodájából, amikor Mexikóban tartózkodott a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) meghívására.
 
Az MPB elnöke szerint az RTL Klub és a HírTV „dobta fel” az MPB ügyeit május elején, majd később Zachár Attila készítette a lemondatását sürgető névtelen sportolói levelet, míg Tamás Henriette Brigitta az ügyészségnek szánt beadványt állította össze.
 
Gömöri Zsolt közölte, május 26-a keddre rendkívüli elnökségi ülést hívott össze, és javasolta, hogy az etikai és jogi bizottság indítson vizsgálatot a levelezésben érintett minden személlyel és szervezettel szemben. Az MPB vezetője emellett felkérte az elnökséget, hogy a teljes levelezést juttassa el a MOB elnökének és a sportért felelős államtitkárnak, továbbá forduljon a rendőrséghez és az ügyészséghez.

Válasz nélkül hagyott ügyek

Gömöri Zsolt ugyanakkor egyetlen olyan ügyre sem reagált a sajtótájékoztatón, amelyben ténylegesen vagy vélten érintett, egyetlen újságírói kérdésre sem válaszolt.
 
Pedig lett volna mire.
 
Mint arról beszámoltunk, a közelmúltban derült ki, hogy az MPB elnöksége 2012-ben a fideszes Deutsch Tamásnak, a szervezet alelnökének javaslatára ítélt meg Gömöri Zsoltnak vissza nem térítendő támogatást devizahitelének végtörlesztésére. Ezután több paralimpikon és paralimpiai bajnok névtelen levélben követelte a testület vezetőjének lemondását, a Jobbik többször tiltakozott Gömöri Zsolt és Deutsch Tamás lemondását is sürgetve. 
 
Gömöri Zsolt ugyan május 12-én bejelentette, hogy visszafizette a támogatást, de szerinte azt jogszerűen vette fel, hiszen ez a lehetőség minden köztisztviselőt megilletett. Akkor azt mondta, éppen annak érdekében döntött az összeg visszafizetése mellett, hogy a bizottság az érdemi munkára tudjon koncentrálni. Kitért arra is, hogy az elnökségi döntés szabályosságát bizonyítja, hogy az MPB közgyűlése később egyhangúlag fogadta el az elnökség azon beszámolóját, amelyben fel volt tüntetve a számára kifizetett juttatás is.

Feljelentés, ügyészségi vizsgálat

Az elnök ellen május 21-én több parasportoló nevében csoportos feljelentést tettek a Központi Nyomozó Főügyészségen. Ezt megelőzően közös nyilatkozatban, nyolcpontos petíciót benyújtva lemondásra szólították fel az elnököt, az elnökséget és a felügyelőbizottságot is. A petíciót több mint ötszázan írták alá, köztük Pálos Péter, Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Vereczkei Zsolt, Pásztory Dóra vagy az ügyet a parasportolók részéről képviselő Koller Sándor.
 
A Jobbik a legfőbb ügyészhez fordult, átfogó vizsgálatot kérve az MPB közelmúltbeli gazdálkodásában.