A tárcavezetőt kora délután fogadja Francois Hollande államfő.
A bejelentés nem okozott nagyobb meglepetést a francia politikai életben, miután a 38 éves szociálliberális politikus márciusban önálló politikai mozgalmat alapított En marche (Indulás!) elnevezéssel, amelynek célja felülemelkedni a bal- és jobboldali megosztottságon. Emmanuel Macron akkor elmondta, hogy elégedetlen a jelenlegi baloldallal. Július 12-én Párizsban tartott nagygyűlésén pedig azt ígérte mintegy 3500 fős hallgatóságának, hogy a 2017-es választásokon győzelemre viszi a pártját.
A forgóajtó-effektus
Emmanuel Macront 2014 augusztusban nevezte ki Francois Hollande gazdasági miniszternek. A közvélemény előtt addig ismeretlen, bankárból lett politikus korábban az államfő gazdasági tanácsadója volt. Nevéhez fűződik az egy évvel ezelőtt elfogadott gazdaság fellendítésére összeállított reformcsomag.
Jóllehet a magas munkanélküliség miatt a francia kormány gazdaságpolitikája népszerűtlen, azt a választók elsősorban Francois Hollande számlájára írják, aki júliusban már leváltással fenyegette meg a kormányból rendszeresen "kibeszélő" és a francia gazdaságpolitikát bíráló Macront. A tárcavezető ezáltal jóval népszerűbbé vált saját kormányánál és a média középpontjába került.
Emmanuel Macron nem tagja a kormányzó Szocialista Pártnak és választott tisztséget soha nem töltött be.
Mint ismert, a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság ideje alatt is sztrájkoltak a francia szakszervezetek a munkajogi reformok ellen. A demonstációk több alkalommal is véres utcai összecsapásokba torkolltak.
[video:https://www.youtube.com/watch?v=lCOH6-wPSek]
A lemondással egyébként azonnal megindultak a találgatások, hogy új mozgalma élén Emmanuel Macron elindul-e a jövő évi elnökválasztást megelőző jelöltállító választáson, amelyet januárban rendez a francia baloldal. Francois Hollande még nem jelezte, hogy újra elindul-e az elnöki székért, illetve az előválasztáson, ahol a felmérések szerint legesélyesebb kihívója Emmanuel Macron lehetne.