Az MSZP volt frakcióvezetője és elnöke öt pontban gyűjtötte össze azokat az alapvetéseket, amelyek a baloldal sikertelenségére világítanak rá:
Alábecsülték a Jobbikot
Baloldali tévhit volt, hogy a Jobbik növekedése plafonba ütközik, de „ami plafonnak látszott, csak vékony álmennyezet, amelyet könnyen áttör a fejével”. A Jobbikkal szemben önmagában hatástalan a nácizás, csak teljesítményversenyben lehet megverni.
Azt hitték szájukba repül a sült galamb
A baloldal hihetőnek látta, hogy „az abszurd gazdaságpolitika következtében látványosan összeomlik a rendszer, vagy hogy Európa ezt vagy azt már mégsem tűrheti”. A várakozási időt ezért tévesen a „demokratikus oldalon” belüli háziverseny eldöntésére használták ki. „A valódi politizálást feladó impotencia könnyen álcázhatta magát stratégiának, belső építkezésnek, felkészülésnek. De amíg a saját előselejtezőnkre gyúrunk, a Jobbik vagy akár egy hirtelen kiemelkedő zsákbamacska-figura (l. a lengyel Kukiz példáját) simán leelőzhet, és közvetlenül, 'közönségszavazatokkal' juthat a döntőbe” – írja Lendvai.
Nem jutottak új elhatározásra
Lendvai szerint „már a cáfolata is közhellyé vált annak a reménynek, hogy a ’89-es alkotmányosság szétszedése miatt tömegek mozdulnak meg”. Ezzel a tévhittel leszámoltak, de nem követte semmilyen új elhatározás sem. A szocialista veterán a „részvételi demokrácia” új eljárásainak (akármit is jelentsen) keresésére buzdít.
Hiába bíztak a „civilekben”
A baloldal félreértette a „társadalmi ellenállás természetét”, azt hitték, hogy előbb-utóbb komoly kormányváltó erővé állnak össze civilek, de a tiltakozókat összekötő kerekasztal-kísérletek éppúgy kudarcot vallottak, mint a pártok egyezkedései. A „megoldás”: nem a baloldali pártok előkoalíciójára van szükség, hanem olyan "többrétegű választási mozgalomra", amelynek három egyenrangú szereplője van. Az egyik a pártvilág, a másik a jeles szakemberek, egy majdani szakértői kormányapparátus műhelyeinek köre, a harmadik a civil akcióközösség. Ebből lehetne később akár egy alkalmi választási párt. Lendvai addig is „ellenparlamenttel” való próbálkozást javasol, sőt még az „árnyékkormány” gondolatával is kacérkodik.
„Politikai sztárok nélkül nem megy”
Lendvai beismeri: hibázott, amikor azt prédikálta, hogy ők nem egy „másik Orbánt”, nem egy „vezért” akarnak, hanem egy csapatot. Mostanra belátta, hogy a „vezérdemokráciák” világkorszakában a leaderek, a politikát megszemélyesítő karakterek, a jó értelemben vett politikai sztárok nélkül nem megy. „A zászlóvivő iránti igényt és mögötte a tömeges biztonságvágyat azonban negligálni nem lehet, ezt rosszul hittük.” Konkrét vezetőt nem javasol a baloldalnak, de azt megjegyzi: a „hiányzó hősök” nem születnek, hanem segítséggel belenőnek a szerepbe. Szerinte „ki kell nyitni a színpadot a kevésbé vagy máshonnan ismertek előtt is, odacitálni az önkormányzati világ, a szakmai és civil közélet tehetségeit”.