Lengyel Róbert a rendészeti programról: újraszervezett határőrség, TEK-reform, megfizetett rendőrök

Lengyel Róbert a rendészeti programról: újraszervezett határőrség, TEK-reform, megfizetett rendőrök

Rendészeti és belügyi szakértőként Lengyel Róbert is tagja lett Márki-Zay Péter csapatának, és a nevével fémjelzett szakmai program részleteibe engedett betekintést a Telexnek adott interjúban. Lengyel mintegy 25 évig szolgált a rendőrség kötelékében, de a szakmai feltételeket hiányolva kérte a felmentését. 2014-ben megválasztották Siófok polgármesterének, majd 2019-ben ismét. Azt mondta, a javaslatcsomag nagy része mára elkészült, ezt kell még a pártokkal összehangolni, és a szakszervezetek képviselőivel is szeretne egyeztetni, mielőtt átadja a szakmai anyagot az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltjének.

A városvezető szerint a határkerítésre szükség van, az az elmúlt 12 év kevés jó döntéseinek egyike. Szavai szerint a határvédelemre fokozottan szükség van, de a rendszeren egy kicsit finomítana, ugyanakkor határőrségi állománnyal oldaná meg a jövőben. Ehelyett most a rendőröket küldik oda.

„Nincsenek anyagilag megbecsülve a rendőrök, hogy megérje hetekig a határon bakterolni.”

Kifejtette, az Országos Rendőr-főkapitányság szervezetén belül felállítana egy önálló határrendészeti főigazgatóságot, négy határszakaszon (horvát, szerb, román, ukrán) pedig egy-egy határőr igazgatóságot szervezne saját állománnyal. Mindezt a térfigyelő kamerarendszer lefedettségével, hőkamerás drónokkal tenné hatékonyabbá a határon, kiváltva az élőerőt.

Lengyel Róbertnek nincs baja a migránsszámlálóval, mivel ami a plakátra ki van írva, az összességében tényszerű, bár ő nem rakta volna ki, de el tudja fogadni, mert igaz.

Úgy látja, hiba Márki-Zayt kizárólag a nyilatkozatai alapján megítélni. Emlékei szerint a közös miniszterelnök-jelölt kommunikációja Hódmezővásárhelyen sem volt más, ahol kétszer is maga mellé tudta állítani a többséget.

Felidézte, a rendőrség technikai ellátottsága az ő 2012-es leszerelése előtt közel sem volt olyan, mint most. Szerinte a kiváló járműpark és az épülő kapitányságok mellett a kormány valamiről megfeledkezett:

„A szolgálati autókba embereknek kellene beülni, és az épületekben embereknek kellene dolgozni.”

Meglátása szerint nemcsak a tömeges leszerelések jelentenek problémát a rendőrségen, utánpótlás sincs, mert a rendőri hivatás nem vonzó a fiataloknak. Ugyanakkor elengedhetetlen feladatnak tartja, hogy a rendészeti szférában is érezhető béremelést kell adni. Emellett az utánpótlás biztosításához életpályamodellt kell kialakítani a fiataloknak, ami kiszámíthatóságot is adna.

Lengyel úgy véli, „orbitális nagy igazságtalanság” érte azon rendőröket, akiknek a szolgálati nyugdíját eltörölték 2012-ben. Visszaadná a szolgálati nyugdíjat, akiktől elvették, és igazságosabb nyugdíjrendszert építene ki. Az anyagi fedezet kapcsán úgy fogalmazott:

„Azt mondta nekem Márki-Zay Péter, hogy a rendőrök, a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók béremeléséhez elő kell teremteni a forrást. Pont. Ettől kezdve nekem egy dolgom van. Az elképzeléseimet tegyem le az asztalára. Az pedig a leendő kormány felelőssége, hogy ebből mi valósul meg.”

A plusz forrásokon túl visszaállítaná a falurendőri hálózatot kormányváltás után, hiszen szerinte minden faluba kell egy rendőr. Ezt korábban is jól működő rendszernek látta. A szükséges létszámot pedig a szerinte indokolatlanul nagy Készenléti Rendőrség (KR) adná.

A korábban a terrorelhárításban is dolgozó Lengyel úgy gondolja, a TEK-hez is hozzá kell nyúlni:

„A TEK állam az államban. Sokan csak magánhadseregként aposztrofálják.”

Szerinte az ORFK szerveként kellett volna létrehozni. Javaslata szerint Budapesten működne egy központi terrorelhárítási szerv 0-24-es készenléttel, még a paksi egységet az atomerőmű miatt megtartaná, a többi területi szervezetet azonban feleslegesnek tartja. Az elképzelése a megyei rendőr-főkapitányságok szervezetein belül létrehozni olyan műveleti alegységeket, amelyek a terrorelhárítást is el tudják látni halaszthatatlan esetben.

A TEK főigazgatójáról, Hajdu Jánosról azt mondta, a szakmai munkáját nem tudja megítélni, pár alkalommal találkoztak. De vannak kételyei:

„Nem vagyok róla meggyőződve, hogy aki a jelenlegi miniszterelnöknek bizalmi embere, az egy új kormány esetén az új miniszterelnöknek is bizalmi embere lenne. Ez azonban a leendő kormányfő hatáskörébe tartozik.”

Meggyőződése, a magyar rendőrség tiszti karának többsége tisztességes szakember, és dőreség lenne azon vezetőket elküldeni, akik végigjárták a rendőrségi ranglétrát.

„Politikai alapú tisztogatásnak én azt gondolom, nincs helye, sem a rendészeti szerveknél, sem általában az államigazgatásban.”

A siófoki polgármester úgy látja, a politikát távol kell tartani a rendőrségtől. Arról egyelőre nem mondott részleteket, vállalná-e az országos rendőrfőkapitányi posztot vagy más szerepet.

„Egy dologban biztos vagyok: a nevemet és az arcomat csak és kizárólag tisztességes dolgok mellé tudom adni.”

Lengyel Róbert számára „nincs jobboldali és baloldali gazember. Nekem tisztességes ember van és gazember.”

Siófokon több mint 270 térfigyelő kamerával léptek fel a bűnözőkkel szemben, az önkormányzat kamerafejlesztési programja révén. Így csökkent a bűncselekmények száma, s ezt a kamerafejlesztést országosan is kiterjesztené.

Lengyel végül kitért arra is, szerinte sok kritika éri a belügyminisztert ellenzéki oldalról, ő azonban két dolgot tud róla biztosan: „Pintér Sándor kiváló rendőrfőkapitány volt”, amikor a rendőrségnél szolgált, és a belügyi területet is jól összerakta. Az önkormányzatoknak viszont egy külön tárcát állítana fel, mert szerinte az nem a belügybe való.

Lejáratókampány: 2,5 év kellett a NAV-nak, hogy egy semmitmondó választ adjon titoktartásra hivatkozva

Lengyel Róbert, Siófok polgármestere még 2019. június 5-én fordult egy beadvánnyal a NAV-hoz...