Libanon helyreállítaná kapcsolatait Szaúd-Arábiával

Egy szaúdi illetékes szerint Rijád lépésének hátterében az állt, hogy Libanon nem ítélte el Szaúd-Arábia iráni nagykövetségének tüntetők általi megtámadását.

A libanoni nemzeti egységkormány a szunnita királyság szövetségeseit és ellenfeleit is tömöríti, így előbbiek között van a Rijád által támogatott Március 14. csoport, míg utóbbiak között pedig az Irán által támogatott radikális síita Hezbollah mozgalom.

Szalám egy televízióban közvetített sajtótájékoztatón elmondta, hogy kabinetje egyhangúlag elfogadott nyilatkozatában ítélte el a múlt hónapban Szaúd-Arábia iráni képviselete elleni támadást. "Szigorúan elítéljük" a teheráni szaúdi követség elleni támadást - fogalmazott a libanoni kormányfő.

"A kabinet szükségesnek tartja a kapcsolatok helyreállítását Libanon és testvérei között, és kiszűrni minden zavart, amely felmerülhetett a közelmúltban" - tette hozzá Szalám.

A kormányfő egy miniszteri szintű delegáció élén tervez látogatást a közeljövőben a Perzsa-öböl államaiban.

Szalám ugyanakkor elmondta, hogy Libanon továbbra is fenntartja a regionális konfliktusoktól független, "különutas" politikáját.

Rijád és Teherán között azt követően robbant ki diplomáciai konfliktus, hogy Szaúd-Arábia január elején több szélsőségessel és terroristával együtt kivégezte az ellenzéki mozgalmakat támogató és az országban élő síita kisebbség jogaiért szót emelő Nimr al-Nimr síita főpapot, akit szintén terrorizmus miatt ítéltek halálra.

A kivégzés hatalmas felháborodást váltott ki Iránban. Szaúd-Arábia nagykövetségét tüntetők támadták meg és dúlták fel. Válaszul Rijád és több szövetségese megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal.