Liberális megoldás: a bevándorlást legálissá kell tenni

 

A rendezvényt Fodor Gábor, az MLP elnöke nyitotta meg, aki szerint a Fidesz a saját népszerűségvesztése miatt tette politikai témává a bevándorlás kérdését, hogy elterelje a figyelmet a súlyosabb gondokról. Hozzátette, ez is egy probléma, amivel szembe kell nézni, bár nem olyan nagy, ugyanis nem vagyunk a menekültek számára célország.

 

Az első beszélgetésen Pardavi Márta, a Helsinki Bizottság társelnöke, Huszár Katinka, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának munkatársa és Nagy Boldizsár, az ELTE és a CEU oktatója vett részt, a moderátor Dési János újságíró volt.

 

A legtöbbet Nagy Boldizsár ragadta magához a mikrofont, aki elsőként arra törekedett, hogy tisztázzon néhány alapfogalmat a kérdésben, így például szerinte nem illegális bevándorlásról kell beszélni, hanem irregulárisról. Ismertette, hogy létezik egy menekültpolitikával foglalkozó uniós jogrend, ami azonban a tagországok közötti tehermegosztást nem ismeri. Szerinte az '56-ban kivándorolt magyarok történetét kell szemünk előtt tartani, ugyanis ahogy azt később kifejtette, a bevándorlókkal azért is kell törődnünk, mert 1956-ban is törődtek a magyarok százezreivel, így "tartozunk" ennyivel. 

 

Ezt az álláspontot osztotta Pardavi Márta is, aki szerint minél inkább szabályozzák a rendszert, annál rosszabb lesz, és ha nem adunk lehetőséget arra, hogy legálisan érkezhessenek hozzánk külföldről, akkor egyre többen lesznek, akik az irreguláris utat választják. Kifejtette, hogy nem jó az, ha egy határőr vagy rendőr dönti el, hogy ki jogosult belépni az országba, hanem előbb mindenkit be kell engedni, és csak utána eldönteni, hogy jogosult-e a menedékjogra. 

 

Jelenleg egyébként, ha egy illegális határsértő érkezik az országba, akkor a határon szolgálatot teljesítő rendőröknek kell őket összefogdosni (sokszor ez a feladat a mezőőrökre hárul, így például Ásotthalomnál is), majd menekültszállókra szállítani. Mint arról korábban írtunk is, 2014-ben 42.777 illegális bevándorlót fogtak el, de közülük mindösszesen csak kb. 500 fő várta meg az eljárás végét, a többi eltűnt a hatóságok szeme elől, vélhetően elhagyta az országot. Érdemes tudni azonban, hogy akiket egy másik uniós országban elkapnak, azokat utána abba az országba viszik vissza, ahol először bekerültek a rendszerbe. 

 

 

Nagy Boldizsár a bevándorlók nagy számát azzal is indokolta, hogy a fejlődő országokban rohamosan nő a születő gyermekek száma, miközben a munkahelyek száma nem nő ezzel arányosan. Arról nem beszélt, hogy a hatalmas tömegben Európába érkező bevándorlók hatására az egyébként is nagy munkanélküliséggel szenvedő uniós országokban még nehezebbé válik az elhelyezkedés, és ha így folytatódik, akkor ugyanarra a sorsra jutunk, ahonnan a bevándorlók érkeznek.

 

Huszár Katinka szerint fontos, hogy Magyarország ne zárja le úgy a határait, ahogy a bolgár-török határon látható. Hozzátette azt is, hogy jelenleg a szakpolitikai akarat és a politikai diskurzus között szakadék van, azaz a kormány sokkal megengedőbb a bevándorlókkal szemben, mint ahogy azt kommunikálja. Példa erre az őrizetben tartottak száma, ami a nagy számú, leggyakrabban egyáltalán nem a valóban háborús övezetekből érkező valódi segítséget igénylő menekültek, hanem a gazdasági okok miatt, a jobb megélhetés reményében, főleg Koszovóból (ahol a legújabb hírek szerint mellesleg mintegy 300-an csatlakoztak az Iszlám Állam terrorszervezethez) útra kelő migránsokhoz képest elenyésző. Jelenleg ugyanis a 400 férőhelyen 150-en vannak csak őrizetben. Igaz, Pardavi szerint ez a szám is érthetetlen, hiszen ennyi embert sem szabadna megfosztani a szabadságától. 

 

 

A teljes beszélgetésből nyilvánvalóvá vált, hogy a szakértők túlzottan a jogszabályok és a demokratikus elvek szerint próbálják a kérdést vizsgálni, és túlzottan elmerülnek az egyedi esetekben, miközben nem vesznek tudomást arról, hogy a tömeges bevándorlás milyen veszélyeket rejt magában nemcsak a befogadó országok, de a bevándorlók számára is, akiket egyszerűen nem tud megfelelően kielégíteni a jobb megélhetés álomképével kecsegtető Európai Unió. Miközben abban teljesen igazuk van, hogy egyetlen valóban segítségre szoruló menekülttől sem szabad elfordítani a tekintetünket, és emberbaráti szeretetből kötelességünk segítséget nyújtani minden valódi rászorulónak, arról egyáltalán nem beszéltek, hogy hova vezet az, ha csupán a nagyobb fizetések reményében teljesen átrendeződik Európa népessége. Azaz beszéltek róla, ugyanis főként Nagy Boldizsár szavaiból derült ki, hogy a jövőkép egyértelműen egy nemzeti határokat figyelembe nem vevő, multikulturális világ megszületése, ahol mindenki arra megy és olyan célból, ahova és amiért akar. 

 

Ezt támasztotta alá a Soros György egyetemén tanító professzor két megoldási javaslata is:

Huszár Katinka mindezt még azzal egészítette ki, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni az integrációra, hogy mi legyünk a célország, hiszen a tapasztalatok szerint egy-egy bevándorló 30-50 ezer euróval járul hozzá a befogadó országok gazdaságához, így nekünk is erre kell törekednünk, hogy egy ehhez hasonló "win-win" helyzet alakuljon ki.

 

 

A rendezvény második felében következtek a pártok, azonban nem mindenki képviseltette magát. Mint kiderült, a Fidesz az utolsó pillanatig úgy volt, hogy küld képviselőt, végül aztán mégsem jött el senki a kormánypárttól. Az LMP már a meghívás során jelezte, hogy nem kíván részt venni, a Demokratikus Koalíció pedig a Jobbikkal nem volt hajlandó egy asztalhoz ülni. Igaz, Vágó Istvánnak valószínűleg nem szóltak a bojkottról, mert ő lelkesen végigülte a pártok közötti eszmecserét a nagyjából húszfős hallgatóság soraiban. 

 

Miután Fodor Gábor hasonló szavakkal vezette fel a beszélgetést, mint az előzőnél, azzal kiegészítve, hogy a kormánypártok démonizálják is a menekülteket, Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke kapott szót, aki kifejtette, hogy a pártja elsősorban a magyar nemzeti érdekeket tartja szem előtt, ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a valóban menekülteknek segítő kezet kell nyújtani. Elmondta, hogy személyesen is tájékozódott a határvidéken, ahol nem találkozott azzal, hogy a polgári lakosság idegengyűlöletet táplálna a bevándorlók iránt, ehelyett inkább azt tapasztalta, hogy a lakosok sajnálják a sokszor kisgyermekekkel útra kelőket. Azt azonban hozzátette, hogy nagyon kevesen foglalkoznak a határtelepüléseken élőkkel, akik sokszor vannak veszélynek kitéve, amikor például az egyedül élő idős asszonynál éjszaka zörget több tucat határsértő, hogy szerezzen nekik pénzt, taxit vagy szállást, vagy éppen az autósokat állják körbe azzal, hogy vigyék el őket a legközelebbi városba. 

 

 

Az MSZP-s Tukacs István hasonlóan Szelényi Zsuzsannához (Együtt) és Fodor Gáborhoz folyton a demokrata és demokratikus elvekről beszélt, valamint arról, hogy a törésvonal a demokratikusan és humánusan gondolkodók és az antidemokratikus, antihumánus emberek között van. Hihetetlenül rezzenéstelen arccal beszélt arról is, hogy ő az ukrán határ mellett él, és ha a kormány folytatja a menekültek démonizálását, akkor félő, hogy a magyar társadalom meg fogja gyűlölni a Kárpátaljáról érkező menekülteket. Mondta mindezt úgy, hogy pártja korábban 23 millió román munkavállalóval riogatott a határon túli magyarok kettős állampolgársága kapcsán.

 

Fodor Gábor sem igazán boldogította a közönséget megoldási javaslatokkal, csak olyan triviális bölcsességeket puffogtatott, mint hogy a menekültügy erkölcsi kérdés és lakmuszpapír, és hogy azt kell eldöntenünk, hogy segítünk-e embertársainknak vagy sem. 

 

 

Szelényi Zsuzsannától a kedvenc részünk az volt, amikor arról beszélt, hogy sok segítséget kapunk az Európai Uniótó a bevándorlás kezeléséhez. Igaz, ezt példákkal nem támasztotta alá, de mi azért tudunk egyet azonnal, amivel meg lehet cáfolni: 2014-ben a BÁH adatai szerint 2,6 milliárd forintba kerültek a határsértők, és ebből mindösszesen 400 milliót állt az EU. Ráadásul, ahogy arra Z. Kárpát Dániel is rámutatott, leépítették a határőrizetet, így néhány rendőrnek, valamint a mezőőröknek és a polgári lakosságnak kell nap mint nap szembenéznie a tömegesen érkezőkkel. A jobbikos politikus azt is hozzátette, hogy az Európai Unió teljesen magára hagyta az országot, ami abból is látszik, hogy a hét leginkább leszakadt régióból négy hazánkban található. 

 

Szelényi egyébként a legjobb példája volt annak, hogy hogyan lehet úgy egy kérdést is vizsgálni, hogy az ember csak és kizárólag szakértői konferenciákon és tanulmányokból tájékozódik, a valós helyzetet pedig figyelmen kívül hagyja. Ebből következhetett az a mondata is, hogy a bevándorlók a társadalmat gazdagítják, ezért maradásra kell bírni őket, és a migráció egy abszolút pozitív jelenség.

 

 

Z. Kárpát Dániel arra kérte a résztvevőket, hogy ne kezeljék a menekülteket homogén masszaként, ne általánosítsanak. Mint mondta, pártja nem sorol minden határsértőt egy csoportba, ugyanis szerinte vannak olyanok, akik valódi üldöztetésnek vannak kitéve, és akiket ezért minden eszközzel segíteni kell, ugyanakkor a legtöbben jelenleg gazdasági előnyök érdekében érkeznek, sokszor az embercsempészek által felbujtatva. Ez utóbbira hozta azt a példát, hogy azért indul el sok koszovói minél több gyerekkel, mert a csempészek azt terjesztették el köztük, hogy Németországban szigorítják a segélyezési rendszert. A szülők pedig felelőtlenül útra kelnek, és sokszor majdnem halálra fagynak a gyermekeik az úton. Mint mondta, egy halálos áldozatról már lehetett is hallani Ásotthalmon január elején.

 

Fodor Gábor szakértőkre hivatkozva azt is elmondta, hogy a bevándorlók nem jelentenek egészségügyi kockázatot, valamint a bűnözés sem jellemzi őket (ellenben úgy tudja, hogy rengeteg bűncselekmény történik külföldiek ellen, így szerinte kifejezetten veszélyes az ország a külföldiek számára). A jobbikos képviselő erre válaszul elmondta, hogy Debrecenben számos esetről tudni, amikor a menekültszálló lakói késelték meg a város lakóit, de gyakran hallani erőszakos cselekményekről a bevándorlók között is. 

 

 

Összességében elmondható, hogy a pártok nagy része pontosan az olyan szakértőkre alapozza álláspontját, akiket az első blokkban hallhattunk, és akik ahelyett, hogy a problémák valódi mélyére ásnának le, és szembenéznének a problémákkal, elméletek, tanulmányok és jogértelmezések mögé bújnak. Döbbenetes volt látni, hogy ha rajtuk múlik, akkor mindenki megnyugodhat, mert "már '93 óta megkezdődött a munka Budapesten", és az elvtársak bizony dolgoznak a problémán. Ehhez képest azt látjuk, hogy leginkább az érzelmekre próbálnak csak hatni, és azzal érvelnek minden bevándorló beengedése mellett, hogy van olyan, akinek a családtagjai haltak meg a háborúban. 

 

A legfarizeusabb álláspont pedig részükről az, hogy míg folyton az európaiság, az európai demokratikus értékek védelmében szólalnak fel a bevándorlók érdekében, addig amikor a magyar határokon beözönlő határsértőkről esik szó, akkor mindig azzal érvelnek, hogy úgyis tovább mennek Európába, nem a mi problémánk. Pedig ha ténylegesen aggódnának Európáért, és nem csak az uralkodó liberális elvekért, akkor nem legyintenének olyan könnyedén a bevándorlók súlya alatt egyre inkább görnyedező Európa (és vele együtt hazánk) gondjaira.