Korábban cikksorozatban számolt be az Alfahír arról, hogy sajnos Litvániában sem egyszerű nemzeti kisebbségnek lenni (ennek első részét IDE, második részét IDE kattintva olvashatják el – a szerk.). Az akkori vendégszerző, Karol Kaźmierczak a lengyel-litván kapcsolatokat a szlovák-magyar példához hasonlította.
„Az új, a XIX. században kikiáltott paraszti nemzet a saját nemrég szerzett államában diszkriminálja a régi történelmi nemzet képviselőit, amelynek ősi állama a történelmi területekre civilizációt vitt.”
- summázott Kaźmierczak.
A lengyelekkel (és oroszokkal) szembeni diszkrimináció a politikától a gazdaságig az élet minden területén tetten érhető ma is Litvániában. A hosszú távú lengyel megmaradás szempontjából azonban különösen a több nemzetközi egyezmény által is garantált
anyanyelvű oktatás ellehetetlenítése járhat súlyos következményekkel.
Mint arról korábban az Alfahír is beszámolt, 2011-ben a litván parlament (melyben akkor a lengyel nemzeti kisebbség egyetlen képviselője sem foglalt helyet a diszkriminatív választási szabályozás miatt) „eurokonform” módon úgy fogadta el új iskoláztatási törvényét, hogy a javaslat ellen szinte
egyként tiltakozott az egész litvániai lengyel kisebbség,
tömegtüntetéseket szervezve és 60.000 aláírást gyűjtve össze.
A tiltakozás nem véletlen, hisz az új törvény értelmében a litvániai lengyel diákoknak ugyanazt az „egységesített” litván nyelvi érettségit kell letenniük (pl. cizellált esszét kell írniuk), mint litván anyanyelvű társaiknak. A szabály ráadásul visszamenőleges, azaz azoknak is így kell érettségizniük, akik eddig az alacsonyabb szintű vizsgára készültek. Sok helyen így megnövelték a litván nyelv óraszámát (az Oktatási Minisztérium direktívája szerint a vizsga sikeres letételéhez plusz 800 litván nyelvóra szükséges). A nyelvóraszám-emelés azonban – érthető módon – a többi tárgy rovására megy, ami csökkenti a lengyel fiatalok továbbtanulásának esélyeit, a cél pedig pontosan ez.
De a litván állam magát a lengyel tannyelvű iskolahálózatot is igyekszik mihamarabb tönkretenni, így néhány éve önhatalmúlag, „átszervezésként” tálalva néhány litván osztályt telepítettek a patinás vilniusi (lengyelül Wilno) Joachim Lelewel Gimnázium épületébe. A litván „tagozat” azonban az évek során egyre növekedett, így
nemrég az egész épületet átadták a litvánoknak,
a lengyel tannyelvű intézményt pedig elköltöztették a majd’ 20%-ban lengyelek lakta litván főváros egy távoli negyedébe.
Hasonló terv alapján folyik a lengyel-orosz vegyes tannyelvű Jutrzenka Óvoda litvánosítása is. Bár az intézményt még nem költöztették el, épületének egy részét már átadták egy litván óvodának. A tanintézménynek így jelenleg nincs elég helye ahhoz, hogy új csoportokat indítson.
Ritka és szerencsés az Adam Mickiewicz Gimnázium, ugyanis miután a hatóságok megtiltották a tanintézménynek, hogy új ötödik osztályt indítson, az iskola e döntést megtámadta a bíróságon és nyert.
Nem ilyen szerencsés azonban a Szymon Konarski Gimnázium, melynek az önkormányzat illetékes testülete nemrég megtiltotta, hogy érettségiztessen, így az ott tanulóknak valamelyik litván iskolába kell menniük vizsgázni. Sok szülő pedig ezért (és a későbbi vélt vagy valós jobb érvényesülés miatt) szívesebben íratja rögtön valamelyik litván iskolába csemetéjét.
Július óta egyébként a litván kormány összesen
tíz iskolától vette el az érettségiztetés jogát,
ezért és a többi jogfosztó intézkedés miatt a litvániai lengyel közösség 2011-2012 után ismét az utcákra vonult. Három évvel ezelőtt Donald Tusk akkori lengyel miniszterelnök (most az Európai Tanács elnöke) ígérete kellett a sztrájk beszüntetéséhez, miszerint a lengyel-litván kapcsolatok aszerint fognak alakulni, ahogy a litván állam a területén, az ország délnyugati részén, a helyiek által „Kresy”-nek nevezett területen egy tömbben élő mintegy 200.000 főnyi lengyel közösséggel bánik.
Most úgy tűnik, hogy kevés lesz az ígéret. A litvániai lengyelek ugyanis a végletekig eltökéltek amellett, hogy megvédik még Sztálint is túlélt anyanyelvű oktatási rendszerüket. Szeptember 2-án ezért többezres demonstrációt tartottak a lengyelség számára szakrális vilniusi Hajnal-kapunál a 2011-ben elfogadott iskoláztatási törvény eltörlését és a lengyel iskolák elleni kormányzati támadások leállítását követelve.
Sokak szerint azonban egyedül az segítene, ha újra és az eredeti keretek között létrejöhetne az 1990-1991 között létezett, ám akkor a litván hatóságok által erőszakkal felszámolt Lengyel Nemzeti-Territoriális Régió, azaz a litvániai lengyel autonóm terület.
Marcin Skalski
Varsó