A rendőrséget egy erőszakosan viselkedő társasághoz hívták ki, három embert előállítottak, ellenük csoportos garázdaság gyanúja miatt indítottak eljárást.
Az eset a Gyöngyösi utcai metrómegálló közelében történt. A helyszínre nagyon sok rendőr érkezett. A portál tudósítója 3 rendőrségi mikrobuszt és hat-nyolc rendőrautót számolt össze. Több környékbeli is megerősítette, hogy lövéseket hallottak, de egyelőre nem tisztázott, honnan jöttek.
A rendőrség tájékoztatása szerint a 112-es segélyhívóra délután fél ötkor érkezett a bejelentés, hogy a Váci út 168. szám előtt egy nagyobb társaság erőszakos módon viselkedik. A telefonáló azt is közölte, hogy lövésszerű hangokat hallott.
A rendőrök a helyszínen tartózkodókat igazoltatták, közülük pedig három főt szabálysértés elkövetése miatt előállítottak - írták. Az incidens során senki sem sérült meg.