Lukács Csaba a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa, a Magyar Nemzet hasábjain mesélte el, hogyan zajlott le Tóásó Előd kimenekítése. Összeesküvés elméletek tucatjai születtek a napokban, a nagy sajtómegjelentést kapott bolíviai akció után. Ezzel szemben a valóság kijózanítóan egyszerű.
Utasfelvétel
Kiderült, hogy hárman landoltak az El Alto repülőtéren, a Baptista Szeretetszolgálat titkos küldetésének végrehajtására. Hivatalosan turistaként érkeztek és eleve megviselte őket a hegyvidéki időjárás, a nyomáskülönbség. Tóásó Előddel csak a chilei határ fele találkoztak, vele egy okostelefonos csevegőprogramon keresztül kommunikáltak.
Mario Tadics viszont, aki a horvát függetlenségi háborúban katona volt, a rendőrségtől kapott védett házban lakott, az indulás előtt két nappal elhozta a bőröndjét, majd váltott taxikkal érkezett a szeretetszolgálattal találkozni. Elmondta, hogy gyakran véli úgy, hogy követik.
Tóásónak még felesége sem tudta, hogy eljön, csak egy kis hátizsákot hozott magával, erre a fokozott titoktartásra egyébként szeretetszolgálat kérte. A találkozás után mindenki kikapcsolta a telefonját, úgy indultak neki a chungarái határátkelőhelynek, ami 4650 méteres magasságában van.
Határátkelés
Lukács elmesélése szerint azt márt tudták, hogy itt nincs számítógép, amelyen meg tudnák nézni, ki mikor lépett be az országba. Mikor a határellenőrnek átadták egy csomagban az útleveleket, mindig úgy helyezkedtek el, hogy Előd ne kerüljön a látószögébe. Tóásó Előd arca ugyanis sokak számára ismerős lehetett a bolíviai médiából. Lukács elmondja:
„Szilágyi Bélával, a Baptista Szeretetszolgálat vezetőjével egyszerre beszélünk hozzá angolul, de a határőr csak spanyolul tud – előre megbeszélt taktika ez, hogy ne tudjon rendesen az útlevelekre figyelni. Amikor Előd vadonatúj okmányához ér, nem találja benne a belépőpecsétet. Salva conducto, mondjuk neki sztereóban, ami azt jelenti: egyszeri utazásra szóló hazautazási engedélyt tart a kezében. Elveszett, elveszett, mondjuk a másik spanyol szót, amit ismerünk, sajnálkozunk nagyokat, az őr pedig elbizonytalanodik. Hümmögni kezd, majd kiad egy papírt, hogy Előd töltse ki.
Ekkor „hibáztak“:
„Beadjuk a papírt, amelyen fatális véletlen folytán üresen maradt a belépési dátumot firtató rubrika, az őr belepecsétel az útlevélbe, mehetünk.”
Nyomás
A chilei oldalon már nem volt gond, csak az út volt rosszabb. Két óra alatt lejutottak négy és fél ezer méter magasról a tengerszintre.
Tóásó Edit, aki öccséért minden követ megmozgatott, nemzetközi fórumokhoz ment, közben megtanult spanyolul, és elvégezte a jogi egyetemet, most hat év után először itt megölelhette testvérét.
Ne pózolj fegyverrel!
Lukács megkérdezte Tóásó Elődöt, amikor felszállt az Európába tartó gépük:
„Miért pózoltál, pózoltatok fegyverekkel?”
Mire azonnal jött a válasz:
„Mert hülye vagyok. Elmentünk egy fegyverkiállításra, és egy ottani gazdag ember megmutatta az otthoni fegyvergyűjteményét. A férfiak nagy része úgy van összerakva, hogy ha fegyvert lát, a kezébe veszi, pózol vele. Végzetes hiba volt. Gondolod, hogy ha igazi terroristák lettünk volna, fegyverrel pózolós képeket teszünk fel az Iwiwre?”
Ha, fegyverrel pózolsz, akkor könnyen kerülhetsz hűvösre, főleg, ha egy Bolíviához hasonlatos országba utazol. Érdemes kihagyni az egyiket vagy másikat.