(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Van egy ország, ahol egy vállalkozó egy év alatt 100 milliárddal gazdagodik. Nem tud nem nyerni azokon a pályázatokon, amiken a cégei indulnak. Ez a vállalkozó az ország második leggazdagabb (egyes számítások szerint a leggazdagabb) embere lett. A vállalkozó olyan céghálóval és ingatlanvagyonnal rendelkezik, hogy saját maga számára sem egészen világos, hogy vagyontárgyaival olykor épp mi történik.
Erőművet és tévécsatornát ad-vesz, szállodák virágoznak ki szárnyai alatt, vörösiszapot rekultivál, övé a fél Balaton, beszántja a Fertő-tavat, Borpatikát üzemeltet Kovács Ákossal, hidat, vasútvonalat, atomerőművet épít. És ez a vállalkozó véletlenségből éppen a miniszterelnök úr jó barátja és valamikori iskolatársa. Ez Magyarország, és ő Mészáros Lőrinc, hazánk polihisztora.
Mészáros Lőrinc gazdagodása és vállalkozói mohósága alapjaiban kérdőjelezi meg hazánk jogállami státuszát. Két szempontból is. Egyrészt azért, mert óhatatlanul felmerül a korrupció gyanúja, az ügyészség mégis hallgat, hiába a sok sok ezer üzleti tranzakció, az ügyészség szerint itt nincs semmi kutakodni való. Másrészt pedig a kapcsolat miatt Magyarország miniszterelnökével. A törvénybetartását ellenőrző szervek számára pusztán a hatalomközeliségnek fokoznia kell(ene) a vizsgálódási vágyat. Az, hogy ez nincs, lerövidíti az ország jogállami vitáját. Ahol így lehet gazdagodni, és tovább gazdagodni, ahol így lehet befektetni, tendereket és projekteket nyerni a miniszterelnök úr balzsebéből, ott nincs értelme jogállami vitát folytatni. Ott a jogállam halott, de legalábbis tetszhalott.
Mi erre a sok-sok gyanúra a válasz az állam apparátusának részéről? Az, hogy Mészáros Lőrinc helyett a Mészáros Lőrinc vagyontárgyairól író újságírókat hallgatja ki a rendőrség. Bocsánatot kérek, de ennél jobban nem lehetne beismerni, hogy minden aggodalmunk jogos, az állam és a kormánypárt összefolyt. A kormánypárt elnöke nevében Mészáros Lőrinc úgy habzsolja az állami beruházásokat és az államot érintő projekteket, mint Gombóc Artúr a csokoládét. Magyarán az ország miniszterelnöke – pusztán abból az okból kifolyólag, mert ő a hatalom birtokosa – egész egyszerűen zsebre teszi az ország GDP-jének egy jelentős százalékát. Mindezt a szemünk előtt. És mi, az ország adófizető állampolgárai legfeljebb vicces mémeket készíthetünk arról, hogy Mészáros Lőrincnek elég egy szempillantást spórolnia egy Ferrarira.
A kedvencem mégis az a kimutatás, amely Orbán Viktor 2018-as vagyonnyilatkozatából kiindulva bemutatja, hogy a barátság képes áthidalni a hatalmas vagyoni különbségeket, hiszen Mészáros Lőrinc 296-szor gazdagabb nála (945 ezer Ft vs 280 milliárd Ft). Az ügyészség helyett nem nyomozhatunk, (ellenzéki) pártjaink és politikusaink tettek már feljelentést több ízben, mind hiába. Látszólag valóban csak a mémkészítés marad. De valójában van egy dolog, amit tehetünk mi, akik hazánk sorsáért felelősséget érzünk: támogatni azon újságírók munkáját, akik ezt a hazánkat megszégyenítő gazdagodást feltárják. Nem az szégyeníti meg ugyanis Magyarországot, aki feltárja a bűnt, hanem az, aki ezt a bűnt elköveti, és ebben a bűben segédkezik.
A bűnfeltárás a gyógyulás feltétele a lelki életben is. Ha most még nem is nyomoz az ügyészség, mert a miniszterelnök úr zsebében van, akár Mészáros Lőrinccel a fél országunk, ez nem lesz mindig így. A hatalomváltás után a jogállam helyreállítása és a törvénytelenül vagy méltánytalanul szerzett javak elszámoltatása csak azért lesz lehetséges, mert a tényfeltáró újságírók most a hatóságok helyett feltárják a tényeket. A becsületünkbe fektetünk, ha az újságírókat támogatjuk. És a becsületünket áruljuk el, ha magára hagyjuk azokat az újságírókat, akiket értünk dolgozva vegzál a rendőrség. Horn Gabriella, az Átlátszó és Gulyás Balázs, a Magyar Hang újságírója azok, akik az újságírói hivatás eszméi szerint jártak el, ezért mégis számon kérte őket a rendőrség.
Jól végezték a munkájukat, ez bűn ma Magyarországon? Számot kellett volna adniuk arról, hogy mi hírértéket találnak harci kocsik jelenlétének Mészáros Lőrinc ingatlanán, fel kellett volna adniuk forrásukat. Gulyás Balázs a jegyzőkönyvbe vetette tiltakozását a rendőrség eljárása miatt. Fontos ez a jegyzőkönyvi mementó! Jelezni fog az utókornak, hogy nem ájult el az egész ország a felcsúti Cipolla bűvöletében, nem felejtettük el erkölcsi normáinkat kollektíve, és nem adtuk fel önmagunkat. Őszintén remélem azonban azt, hogy nemcsak az utókornak üzen, hanem sokkal hamarabb sor kerül az ébredésre, és a rendőrség is mihamarabb kiszabadul a kormánypárt pókhálójából.
Engem nem a bosszú fűt, amikor elszámolásról beszélek. Felőlem meg is kegyelmezhetünk minden korrupt politikusnak – bár nem ragaszkodom ehhez sem –, de arra szükség van, hogy a bűn ténye ki legyen mondva. Szükség van arra, hogy ezt egy valóban független bíróság mondja ki! Csak az igazság kimondása törlesztheti a hatalmas adósságot, amely közügyeinkkel és egymással szembeni bizalmatlanságban, apátiában és szorongásokban nyilvánul meg. Az igazság helyreállásáért van erre szükség, nem bosszúszomj miatt. Ezért az igazságért küzdenek újságíróink. Nem politikai munkát végeznek, nem a hatalom, nem a kormánypárt vagy Orbán Viktor ellenségei. Nem. Ők a bűn és a hazugság ellenségei. Becsüljük meg munkájukat, és álljunk ki mellettünk, amikor a NER ámokfutásában rájuk kerül a sor. Ők nem hallgatnak, mi sem hallgathatunk!