Magyar Sziget Felvidéken

A nemzeti oldal legendás rendezvényének felvidéki kistestvére idén ünnepli 11-ik szülinapját, mégis ez lesz a nyolcadik Felvidéki Magyar Sziget. Hogy is lehet ez?

- Most akkor nyolcadik vagy tizenegyedik?

- Nyolcadik Felvidéki Magyar Sziget, de tizenegyedik születésnap. Az elsőt 2004-ben rendeztük meg Kamocsán, amit öt másik követett. Az első években teljesen egyedinek számított a rendezvény Felvidéken, nem volt még egy olyan hely, ahol magyar nemzeti érzelmű zenekarok léptek volna fel. Ezt nem is nézte jó szemmel a megszálló hatalom, így a szlovák soviniszták fenyegetései és a rendőrség folyamatos zaklatásainak köszönhetően elfogytak a helyszínek, ahol megvalósulhatott volna a Sziget. Ezután évekig kényszerpihenőt kellett tartani, de folyamatosan készültünk a visszatérésre, ami 2012-ben érkezett el. Azóta új erőre kapott a rendezvény.

- Valóban a Felvidéki Magyar Sziget az egyetlen nemzeti fesztivál Felvidéken? Hiszen akad még néhány magyar fesztivál a nyáron.

- Amikor tizenegy éve útjára indult a fesztivál, akkor ez volt az egyetlen hely, ahol pl. a Magozott Cseresznyét vagy a Kárpátiát hallhatta játszani a felvidéki közönség. Hiánypótló és egyben úttörő is volt. Azóta rengeteg magyar rendezvény született Felvidéken, és a nemzeti rock zenekarok is egyre gyakrabban lépnek fel, de ragaszkodunk ahhoz, hogy továbbra is a miénk az egyetlen valóban magyar nemzeti önazonosságtudatot támogató és hirdető fesztivál.  Igyekszünk úgy megszervezni a Sziget programját és hangulatát, hogy a hétvége után az emberekben megmozduljon valami, fogjanak íjat, tanuljanak rovást, olvassanak utána az elhallgatott dolgoknak. Az előadások témája felpiszkálja az emberek tudatát, a bemutatók ösztönzik a nézőket a gyakorlásra, a zenekarok pedig értéket közvetítenek nem csupán üres szólamokat. Persze nagyon nehéz úgy összerakni a programot, hogy kevés az olyan zenekar és előadó, melyeket példaként mutathatnánk be a rendezvényünkön, a legtöbben nem jutnak át a rostán, de sajnos volt, hogy átcsúszott, aminek nem kellett volna. Ezekből a hibáinkból okulunk. Tehát igen, a miénk az egyetlen nemzeti fesztivál Felvidéken, ahol nem lépnek fel liberális gondolkodású, könnyűdrogokat fogyasztó előadók, televíziós celebek, volt MSZMP tagok és egyéb nyíltan magyarellenes pártok képviselői.

- Miért lett a kezdetektől fogva „vándorrendezvény” a Felvidéki Magyar Sziget? Ez tudatos koncepció, hogy minél több emberhez eljussatok, vagy ennyire nehéz állandó helyszínt találni?

- Is-is. Ahogy már említettem évről évre nehezebb korrekt helyszíntulajdonosokat találni. Volt már nem egy komoly gondunk abból, hogy sokaknak az adott szó semmit sem jelent. Nem véletlenül tartott öt évig újraindítani a sorozatot. Sajnos sok tulajdonos nem meri felvállalni a rendezvényt, illetve a tájékozatlanságuk miatt eleve szóba sem állnak velünk.  

- Mégis visszatértetek Kamocsára és Nádszegre is. Neked melyik volt a kedvenc helyszíned?

- Igen, volt két duplázásunk is. Pont az egyikhez köthető a kedvenc helyszínem is.

- Kamocsa?

- Bizony a Vág partján 2004-ben és 2006-ban is megrendezésre került a Felvidéki Magyar Sziget.  De a mostani gútai helyszín felveszi a versenyt a tájkép szépségét illetően, hiszen ismét a Vág partján lesz a tábor.

Frissítés: a gútai vízimalom tulajdonosa a törvényellenes rendőri zaklatásokra hivatkozva inkább a szerződésszegés mellett döntött, és kihátrált a bérleti szerződésből. Ezért a Felvidéki Magyar Sziget nádszegen lesz megrendezve - adták hírül a szervezők.

- …és ha már kedvenc, akkor melyik Felvidéki Magyar Sziget volt számodra a legemlékezetesebb?

- Amióta főszervező vagyok, azóta az utóbbi kettő illetve az idei. De visszagondolva ismét csak Kamocsát tudom mondani, mégpedig a legelső Felvidéki Magyar Szigetet. Tizenéves gimnazista voltam és már hónapok óta lázban égtünk, hogy egy ilyen rendezvény lesz a környékünkön. Az volt életem legelső Magozott Cseresznye koncertje, így szinte hihetetlen volt, hogy nem csak nehezen beszerzett, agyonmásolt kazettákról hallhatom őket, hanem élőben, ráadásul Felvidéken! Az ott megjelent ezer fiatal akkor úgy érezte, hogy megváltjuk a világot, akkora győzelemnek számított, hogy egy ilyen zenekar felléphetett felénk.

- 2006-ban szlovák soviniszták egy csoportja megpróbált bejutni a Felvidéki Magyar Szigetre. Nem tartotok attól, hogy ismét kellemetlenné szeretnék tenni ezt a rendezvényt?

- Azóta sok víz lefolyt a Vágon. Természetesen nem tartunk senkitől sem, hiszen ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?

- Szó esett a legemlékezetesebb rendezvényről, de te, mint főszervező, mit élsz meg a legnagyobb negatívumként egy nemzeti rendezvényen?

- Negatívumként? A vendégszámot és az érdektelenséget. Na nem az anyagi rész miatt, tisztában vagyunk vele, hogy egy szűkebb réteg számára, bizonyos értelmi szint fölött vonzó a mi rendezvényünk. Olyanoknak szervezzük, akik nem elégszenek meg azzal, hogy lerészegedve ordibálják, hogy „mindent vissza!”, akiknek fontosak a hagyományok, a történelmünk, az igényes rock vagy népzene, a hiánypótló előadások, bemutatók. Olyanoknak, akik önként vágynak arra, hogy szellemileg picit feltöltődjenek, és ne leamortizálódjanak két nap alatt. Sajnos hiába szervezzük meg ilyenre a fesztivált, sokszor kell szembesülnünk azzal, hogy az értékes előadásokon alig ül pár tucat ember, míg a tömeg az esti koncertek előtti fél órában esik be a kapun. Ezt élem meg legnagyobb negatívumként, de pont emiatt is van szükség erre a rendezvényre. Ha csak tízen is lesznek, mi akkor is megszervezzük, hiszen fény kell a sötétségbe.  

- Több ismert és elismert zenész és előadó kapott helyett a programban, hiszen fellép az Egészséges Fejbőr, a Palmetta, a Historica és a Moby Dick.  Nem kellene a felvidéki zenekaroknak több lehetőséget biztosítani?

- Még nem volt olyan évad, amikor ne került volna színpadra felvidéki zenész. Hozzáteszem nem is lesz! Mindkét napon fellép egy-egy felvidéki zenekar. Pénteken a nagymegyeri Big Man Band nyitja az estét, szombaton pedig a komáromi Kerecsen. Pont a Kerecsen az a zenekar, mely a legtöbbször lépett fel a rendezvényen, ha jól emlékszem négyszer vagy ötször. A rendezvény honlapján, a www.fmsz.info cím alatt mindenki rákereshet a kedvencére.  

- Információim szerint, aki A Magyar Megmaradásért PT büféjében fogyaszt a rendezvényen, székely árvák felvidéki táboroztatását támogatja. Kifejtenéd bővebben ezt a nemes célt?

- Az egyetlen felvidéki szervezet, amellyel szövetséges viszonyban van mozgalmunk, az AMM PT. Az ő nevükhöz fűződik az a nemes kezdeményezés, mely révén székely árva gyerekek egy hetet táborozhatnak Felvidéken. A srácok idén nyáron ötödik alkalommal szervezik meg önerőből a gyerekeknek az utazást Erdélyből Felvidékre és magát a tábort is. Az idei Felvidéki Magyar Szigeten az AMM polgári társulás büfét fog üzemeltetni étellel, itallal meg mindennel, ami kell. A bevételt az árva gyerekek táborára fordítják majd. Így forradalmian új értelmet kap majd a sörözés és a sült kolbász fogyasztása. Házas embereknek ajánljuk, hogy otthon csak annyit mondjanak „megyek jótékonykodni” ! :)

- Említetted, hogy értékeket közvetítő programokra helyezitek a hangsúlyt. A koncertek mellett mik várják még a látogatókat?

Természetesen idén is gondoltunk a családokra, így a legkisebbeket egész nap kézműves-foglalkozásokkal várja majd a gyereksarok és gyerek lovagi játékok. Az ostor- és lovagi bemutatók után ki is lehet majd próbálni a fegyvereket, illetve egész nap nyitva lesz az íjász- és airsoft-pálya. Az előadók meghívásánál törekedtünk arra, hogy újszerű és érdekes témákat hozzunk el a Szigetre. Mirkóczki Ádám a jelenleg is aktuális orosz-ukrán konfliktusról és a kárpátaljai magyarok helyzetéről fog beszélni. Adonis Kassab szír újságíró a sajnos szintén aktuális közel-keleti keresztényüldözésről fog előadni. A TV-ből már jól ismert világjáró Csepin Péter a lóháton szerzett élményeit és vicces történeteit osztja majd meg velünk. Az előadások sorát a Duna TV népszerű műsorának, a Hazajáró stábjának közönségtalálkozója zárja majd.