Több ezer migránst toloncolna vissza Ausztria

"A Viktor" korábban már megígérte, négy embert már át is vettünk.

Bár hangzatos volt Orbán Viktor miniszterelnök néhány héttel ezelőtti bejelentése, miszerint visszavesszük Ausztriától azokat a migránsokat, akik nálunk léptek be az unióba, ez állítólag alig néhány emberre vonatkozik.

A Belügyminisztérium ugyanis azt közölte a Magyar Nemzettel, hogy

Ausztriából idén 7200 megkeresés érkezett migránsok visszatoloncolásáról, de ebből ténylegesen csak négy személyt küldtek vissza hozzánk.

Magyarország ráadásul ilyen esetekben az érintetteket azonnal tovább is szállítja oda, ahonnan jöttek, mert szerződésünk van a nyugat-balkáni országokkal, arról azonban nem tudni, pontosan kikkel működik hasonló partnerségi viszony.

Miért az óriási különbség?

A kormány álláspontja szerint általában a migránsok nem Magyarországnál, hanem Görögországnál léptek be az Európai Unióba, így a szabályok szerint oda is kell visszaküldeni őket.

Igaz, Orbán Viktor ezt egyáltalán nem említette, amikor Christian Kern osztrák kancellárral folytatott budapesti tárgyalása után a visszavételekről beszélt. Nem véletlenül konkrétumokat sem mondott arról, hogy egyáltalán hány emberre gondol, mindössze osztrák kollégája szavaiból derült ki, hogy különösen a Koszovóból és Albániából származókról lehet szó, akik Ukrajnán keresztül érkeztek Magyarországra.

A Belügyminisztérium tájékoztatásából az is kiderül, hogy idén augusztus 15-éig összesen 19 542 esetben kérték a különféle uniós tagállamok, hogy vegyük vissza a korábban nálunk regisztrált bevándorlókat.

Továbbra is Németország a favorit

Legnagyobb arányban Németország, Ausztria, Franciaország és az Egyesült Királyság akart élni a dublini rendelet nyújtotta visszaküldési opcióval.

A visszatoloncolások azonban többnyire nem valósulnak meg. Egyrészt azért, mert Magyarország minden partnerének jelzi, hogy ezek a migránsok Görögországon keresztül érkeztek, és ha nem is regisztráltak ott, ez nem jelenti azt, hogy hazánkba kellene küldeni őket. Másrészt a bevándorlók is gyakran eltűnnek a külföldi hatóságok látóköréből.

A célországok közül továbbra is Németország a legnépszerűbb, mert a bevándorlók tudják, hogy onnan a legvalószínűtlenebb, hogy kitoloncolják őket.

A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint eddig összesen az 52 000-et is eléri azoknak a száma, akiket különféle uniós országból hozzánk akarnak visszatoloncolni.

(Fotó: Béli Balázs / Alfahír)