Mai nap: elődöntőt játszanak a vízilabdás lányok, Pars a dobókörben, előfutamok kajak-kenuban

Lesz néznivaló. Mutatjuk, hogy mi.

Magyar szempontból az eddigi talán legkevésbé eseménydús napnak nézünk elébe szerdán a riói ötkarikás játékokon, hiszen viszonylag kevés versenyszámban – ezek is főként előfutamok, selejtezők és elődöntők - lesznek érdekeltek sportolóink, így is akad azonban néznivaló, elég ha megemlítjük, hogy a kalapácsvetőknél a címvédő Pars Krisztián is megkezdi szereplését, női vízilabdacsapatunk pedig az amerikaiakkal csatázik a fináléba kerülésért.

14 órától kezdődnek a kajak-kenusok előfutamai: először a kajak kettesek 1000 méteres távján a Hufnágel Tibor-Ceiner Benjámin duó indul, majd kenu egyes 200 méteren a 20 esztendős Hajdú Jonatán, kajak kettes 200 méteren a Molnár Péter-Tótka Sándor páros, végül női kajak egyesben pedig a szám címvédője, az ugyanezen a távon Szabó Gabriellával tegnap párban már aranyérmet nyert Kozák Danuta igyekszik kivívni a továbbjutást.


Az elődöntőkben ugyanilyen sorrendben szállhatnak vízre egységeink 15:26 után.

Kozák Danuta mellett egy másik olimpiai címvédőnek is szoríthatunk: London kalapácsvető-bajnoka, Pars Krisztián a selejtezőben szerepel, és bár egész szezonban sérülések sújtották, ezért gyengébb formát mutatott az utóbbi időben, meglepetés lenne, ha a magyar idő szerint péntek hajnalban esedékes finálé 12 résztvevője közé sem tudná beverekedni magát a kiváló atléta.
20:00-tól a műugrók női toronyugrás versenyének selejtezőjében szerepel Kormos Villő.

21:30-kor pedig a nap legjobban várt eseménye, a női vízilabdatorna elődöntője veszi kezdetét, melyben Magyarország a négy évvel ezelőtti aranyérmes, és az idei viadalon is toronymagas esélyesnek számító Egyesült Államokkal csap össze. A felek a csoportkörben már találkoztak, azt a meccset a négygólos Steffens vezérletével 11-6-ra az amerikaiak nyerték. A továbbjutáshoz óriási bravúrra lenne szüksége Bíró Attila együttesének, de láttunk már csodákat az olimpiákon, és az mindenképpen biztató, ahogy Antal Dóráék komoly lelkierőről bizonyságot téve hátrányból egyenlítettek, majd büntetőpárbajban múlták felül az ausztrálokat a legjobb négy közé jutásért.