Még a hatóság számai alapján is egyértelmű: a közmédia az Orbán-kormány túltolt propagandaeszköze

Tízszeres, hússzoros, huszonötszörös aránytalanságok.

A legtöbb kiegyensúlyozatlansági panasz a közmédiával kapcsolatos

– húzta alá Dúró Dóra jobbikos országgyűlési képviselő, a Magyar Országgyűlés Kulturális Bizottságának az elnöke csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján, aki szerint ez azért is súlyos probléma, mert adóforintokból fenntartott, nem piaci alapú sajtótermékekről beszélünk.

Nem csak az aránytalanság, hanem a pártkampányjellegű működés is jellemzi a közmédiát. Dúró példaként említette, hogy a Habony-média által közölt álhírt, miszerint Vona Gábor beszédét kifütyülték az október huszonharmadikai rendezvényen a köztévé honlapja minden további nélkül átvette. Történt ez egy olyan értesülésre hivatkozva, ami három perccel azelőtt jelent meg mielőtt a jobbikos pártelnök színpadra lépett volna. Holott mindeközben az állami televíziónak saját tudósítója is volt a rendezvényen, aki a saját két szemével láthatta a valóságot.

Dúró az illetékes bizottság elnökeként a hasonló történetek miatt már 2015 októberében meghívta Vaszily Miklóst, az MTVA vezérigazgatóját, hogy szemtől szembe adjon magyarázatot az anomáliákra a parlamenti testület előtt, de Vaszily egy év alatt nem talált alkalmas időpontot, hogy ennek a meghívásnak eleget tegyen.

Dúró szavai szerint a közmédia nem demokratikusan, hanem tipikusan fideszesen működik, jellemzően az Orbán-kormány hatalomtechnikai eszköze. Az ellenzéki néppárt politikusa szerint a törvényi szabályozás nem megfelelő, ezért törvényjavaslatot ad be, hogy egy kiegyensúlyozatlanságot ne csak műsoronként, hanem a műsorfolyam egészére vonatkozóan is belehessen panaszolni.