Az elmúlt 18 hónapban hivatalos körökből többször hallhattuk már, hogy rémhírterjesztők próbálják megakadályozni a világ legnagyobb kereskedelmi szerződésének aláírását ahelyett, hogy inkább megbíznának az Európai Bizottságban (EB).
Az európai kormányok tagjai is számtalanszor hivatkoztak már a Bizottság közleményeire, melyekben - mások mellett - arról biztosították a közvéleményt, hogy a szabadkereskedelmi egyezmény megkötésével sem fognak változni/gyengülni az Európára érvényes élelmiszer-biztonsági szabványok.
Ezzel szemben, a múlt héten kiderült, hogy a kereskedelmi tárgyalások eredményeként
öt új, az Egyesült Államokból érkező GMO-terméket hagyott jóvá Brüsszel. Ezzel párhuzamosan az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal (EFSA) engedélyezte a vegyi úton átmosott marhahús forgalmazását is, miközben elhalasztotta 31 rákkeltő (és hormonmoduláns) vegyianyag betiltását.
Dearden ezeket mind annak a lobbi tevékenységnek a számlájára írta, amely Észak-Amerikából nehezedik(?) rá az európai döntéshozókra.
Azonban nemcsak az élelmiszer-ipar és a mezőgazdaság szerepel az Egyesült Államok célkeresztjében. A rendkívül környezetszennyező kanadai olajhomok-kitermelés és forgalmazás elől is eltüntették az akadályokat, amely kitétel ugyebár a már megszövegezett a CETA-ban (Kanada és az EU közti egyezmény) is szerepel.
Valójában,
ezek az apróságok jelentik a szabadkereskedelem lelkét,
amelyek veszélyesebbek is, mint a teljes mértékben antidemokratikus, a nemzetállamok perelhetőségéről szóló fejezetek (ezt emelte ki dr. Hossó Andrea is a vele készült interjúnkban). Hiszen a jogharmonizáció, az "együttműködés" folyamatos kompromisszumok megkötését igényli annak érdekében, hogy a jogszabályi előírások úgy módosuljanak, hogy az EU és az Egyesült Államok rendeletei a lehető legnagyobb mértékben hasonlítsanak egymáshoz.
Csak az a baj, hogy
az erősebb kutya kezdetű természeti törvényt
ebben az esetben sem lehet megkerülni.
A multinacionális vállalatok által pénzelt lobbicsoportok már régóta dolgoztak egy olyan modell kialakításán, amely szabad utat biztosít számukra, hogy a különböző szabályozó eszközöket (szociális, munkajogi, környezetvédelmi stb.) a maguk szája íze szerint alakítsák, az európai döntéshozókkal partnerségben.
A TTIP ratifikálása ezeknek az üzleti köröknek azért lenne kívánatos, mert így már előzetesen (early-warning system) lehetőség lenne egy-egy nemzeti állam által meghozott jogszabályról kimondani az ítéletet: vajon az akadályozza-e, vagy sem a szabadkereskedelmet?
Nick Dearden attól tart, hogy ezzel a multik képesek lesznek egy olyan politikai elit kialakítására,