Meghalt a Bőnyben lelőtt rendőr - az MNA-s Győrkös István lehetett a tettes

Lövöldözés volt szerda reggel a Győr-Moson-Sopron megyei Bőnyben, egy rendőr életét vesztette.

Hivatalos személy sérelmére elkövetett, több ember életét veszélyeztető emberölés és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt rendeltek el nyomozást, és a megalapozott gyanút még ma közlik az idős férfivel - közölte Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője győri sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a helyszínelés és tanúk kihallgatása jelenleg is zajlik.
   
A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai előre tervezett házkutatásra mentek ki a férfi bőnyi házához, ahol még bejutásuk előtt adott le lövéseket a tulajdonos. A rendőrök is használták szolgálati fegyvereiket - mondta a főügyész.
    
Hangsúlyozta: a fejsérülést szenvedett rendőr életét semmilyen módon nem lehetett volna megmenteni.
    
Papp Károly országos rendőrfőkapitány azt mondta, hogy a bőnyi lövöldözés halálos áldozata, Pálvölgyi Péter huszonöt éve szolgált a rendőrség kötelékében, és kiváló embert, kitűnő kollégát ismertek meg benne.
    
Hajdu János, a TEK főigazgatója a korábbi információkat pontosítva elmondta, hogy 76 éves az a férfi, aki a rendőrökre lőtt.
    
A körülményeket ismertetve közölte: szerda reggel nyolc, óra után néhány perccel érkezett a TEK központi ügyeletére bejelentés sérült rendőrökről és tűzharcról. A fővárosból és Győrből is indítottak egységeket, a győri fél kilenc után nem sokkal érkezett a bőnyi címre.
    
Bejutottak a házba, de az elkövető bezárkózott, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli, aki a közelébe merészkedik - folytatta a főigazgató. Közben elkezdtek tárgyalni vele, és akkor észlelték, hogy a lövöldöző is megsérült, egy golyó a testén eltalálta. Az idős férfi állapota romlott, így fegyverhasználat nélkül sikerült elfogni őt, majd miután a TEK sürgősségi orvosai a helyszínen stabilizálták állapotát, átadták a mentőknek, akik kórházba vitték - ismertette Hajdu János.

Korábban írtuk

Fegyvereket kerestek nála

A kisalfold.hu információi szerint a bőnyi férfi még azelőtt kilőtt a rendőrökre, hogy bekopogtak volna hozzá - házkutatásra indultak ma reggel, állítólag illegálisan tartott fegyvereket kerestek nála. Ekkor találta el az egyik rendőrt végzetesen. A Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) tevékenységének köze van a TEK-akcióhoz, a vélt elkövető Győrkös István. A magát hungaristának, nemzeti szocialistának valló szervezet vezetője épp Bőnyben élt, ahol a csoport kiképzőtáborait is tartották.

Megérkezett a vélt elkövetővel a mentő a győri kórházba. A korábbi comblövéssel ellentétben úgy tudjuk, a hátát érte a lövés, a golyó a hasán jött ki.

Így érkezett meg a TEK Bőnybe - megkésve?

[video:https://www.youtube.com/watch?v=lTsLiLr1268]

A legfrissebb, kórházból származó hírek szerint a golyó semmilyen fontos szervét nem érte, így jelentősen megnőttek a túlélési esélyei.

 Közben a halottas kocsi is megérkezett a meggyilkolt rendőrért.

Az MTI tudósítója a helyszínen azt látta, hogy több tucat rendőr és a TEK munkatársai körbe vesznek egy családi házat. A rendőrök közül többen golyóálló mellényt viselnek, és mesterlövészek is készültségben vannak.

[video:https://www.youtube.com/watch?v=00u5LACtIj4]

Falubeliek az MTI munkatársának azt mondták, egy idős férfi házát vették körül a rendőrök.

Alezredessé léptették elő és hősi halottá nyilvánították a megölt rendőrt

- jelentette be az országos rendőrfőkapitány Győrben. Papp Károly azt mondta, a 46 éves férfi huszonöt éve szolgált a rendőrség kötelékében, és kiváló embert, kitűnő kollégát ismertek meg benne. Az országos rendőrfőkapitány Pintér Sándor belügyminiszter és a rendőrség nevében részvétet nyilvánított a családtagoknak. A sajtótájékoztatón kiderült, Győrkös gépkarabéllyal gyilkolhatott.

A Kisalföld úgy tudja, a helyszínről elvittek egy kisírt szemű rendőrnőt is, akihez pszichológus érkezett. A lap 11 óra utáni híre szerint a házkutatás továbbra is zajlik, jelen vannak Győrkös családtagjai is. A TEK már csomagol, elvégezték a munkájukat.

A Hídfő is megerősítette: Győrkösről szól a hír

A Magyar Nemzeti Arcvonalhoz köthető Hídfő Facebook-oldalán úgy számolt be az esetről, hogy Győrköst érte támadás otthonában, ami nem igaz, ám ezzel elismerték: valóban Győrkös István volt a rendőrt megölő férfi.