A két ország között feszülő mély ellentétek és rivalizálás dacára Irán külügyminisztere, Mohamad Dzsavad Zarif szombaton az elsők között érkezett Rijádba, amelynek katonai repülőterén a néhai király fia, Turki herceg fogadta.
A Közel-Kelet két nehézsúlyú országa, az ultrakonzervatív szunnita királyság és a síita köztársaság a közelmúltban némi közeledett egymáshoz, de ezt fékezte a kőolaj árának erőteljes csökkenésével kapcsolatos érdekellentétük. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) nem utolsósorban Szaúd-Arábia nyomására döntött úgy, hogy nem csökkenti a kitermelést és ezzel nem állítja meg az ár csökkenését. Irán viszont azok közé az országok közé tartozik az OPEC-en belül, amelyeket a leginkább érzékenyen érint a nyersolaj árának csökkenése.
Az állam- és kormányfők, valamint más magas rangú vezetők azért utaztak Rijádba, hogy részvétüket nyilvánítsák az új szaúdi uralkodónak, Szalmán bin Abdel-Azíznak féltestvére, a több mint kilenc év uralkodás után pénteken elhunyt Abdalláh király halála miatt.
A szaúdi fővárosba érkezett többek között Francois Hollande francia elnök, David Cameron brit miniszterelnök és a brit trónörökös Károly herceg. Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke kedden, indiai látogatását lerövidítve utazik Rijádba részvétnyilvánításra Joe Biden alelnök helyett, aki viszont egy korábbi bejelentés szerint szombaton utazott volna a szaúdi fővárosba. Rijádba várják Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnököt is.
A muzulmán országok számos képviselője, köztük Recep Tayyip Erdogan török államfő, Navaz Sarif pakisztáni kormányfő és az öböl menti arab országok államfői már pénteken, Abdalláh temetésén is ott voltak. Szombaton elsősorban a keresztény többségű országok vezetőit fogadják a szaúdi fővárosban.
Péntek óta sorra érkeznek a királyi palotába a szaúdi társadalom vezetői - az uralkodóház hercegei, iszlám hittudósok, törzsi vezetők, katonai vezetők, üzletemberek - , de átlagpolgárok is, hogy a hagyományoknak megfelelően részvétüket nyilvánítsák az új szaúdi királynak és egyben hűségüket nyilvánítsák ki feléje.
A dzsihadisták elleni harcban a Nyugattal szövetséges, emberi jogi politikája miatt azonban sokat bírált Abdalláh király péntek hajnalban hunyt el, 91 éves korában. Abdalláh bin Abdel-Aziz 2005 augusztusa óta állt az olajban gazdag szunnita vezetésű ország élén.