Megkéselték az amerikai nagykövetet

Kórházi források közölték, hogy a támadó öt helyen vágta meg őt, az arcán egy tizenegy centiméter hosszú, három centiméter mély seb van, amelyet több mint nyolcvan öltéssel kellett összevarrni.

A 42 éves diplomata egy reggelivel egybekötött fórumon vett részt. A támadó odalépett hozzá, egy hosszú pengével arcán és csuklóján is megvágta, miközben azt kiabálta, hogy "a két Koreát egyesíteni kell!". Az öltönyös biztonsági őrök által ártalmatlanná tett férfi azt is ordítozta, hogy "terrorcselekményt követtem el".

Az eseményen készített sajtófotókon látszik, amint a megrémült nagykövet nézi vérző bal kezét, jobb kezével pedig fogja vérző jobb arcát, és a nyakkendőjén vérfoltok vannak.

A dél-koreai rendőrség közölte, hogy a támadást elkövető 55 éves Kim Ki Dzsong egy huszonöt centis pengével vagdosta meg a nagykövetet. Miután letartóztatták, háborúellenes jelmondatokat kiabált és ordibálva tiltakozott az évenkénti amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlat ellen.

A rendőrség tájékoztatása szerint Mark Lippert két és fél órás műtéten esett át, állapota stabil. Kórházi források közölték, hogy a támadó öt helyen vágta meg őt, az arcán egy tizenegy centiméter hosszú, három centiméter mély seb van, amelyet több mint nyolcvan öltéssel kellett összevarrni. A diplomatának három-négy napig kórházban kell maradnia.

A gyanúsított, aki a rajtaütés során eltörte a bokáját, elmondta, hogy tíz napon keresztül tervezte a támadást. A rendezvényt szervező egyesület közölte, hogy Kim nem volt rajta a vendéglistán, valahogy mégis sikerült bejutnia a terembe.

Dél-koreai titkosszolgálati források szerint Kim 2006-2007-ben hatszor járt Észak-Koreában. A férfi Kim Dzsong Il észak-koreai vezető 2011-es halála után megpróbált emlékművet állíttatni az elhunyt diktátornak Szöul központjában.

Ez az első alkalom, hogy egy amerikai nagykövetet megtámadtak Dél-Koreában. Ugyanez a férfi azonban 2010-ben kövekkel dobálta meg a szöuli japán nagykövetet, amiért felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A washingtoni külügyminisztérium szóvivője szigorúan elítélte a támadást. Barack Obama amerikai elnök felhívta Lippertet, és mielőbbi gyógyulást kívánt neki a washingtoni Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője szerint.

Az erőszakcselekményt Pak Gun Hje dél-koreai elnök is elítélte, és azt "a Dél-Korea és az Egyesült Államok közötti szövetsége ellen" elkövetett támadásnak minősítette.