Mégsem lesz ünnepnap Trianon évfordulója

A román soviniszták a jövőben is csak privát bulikban koccinthatnak Magyarország feldarabolására, hivatalos ünnepnap egyelőre nem lesz. 

Visszavonták a kezdeményezők a trianoni békeszerződés megünnepléséről szóló román törvénytervezetet – közölte honlapján a román parlament felsőháza.
 
A  tervezet visszavonását hétfőn a szenátus plénuma is megszavazta - adja hírül a Transindexre hivatkozva az MTI.  Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátusi frakcióvezetője a portálnak elmondta, jelezték a különböző parlamenti pártoknak, hogy nem értenek egyet a tervezettel. „Elmondtuk, nemcsak, hogy nem értünk egyet a tervezettel, hanem az meg fogja terhelni a parlamenten belül is a viszonyunkat más pártokkal, illetve a román-magyar viszony tekintetében is negatív hatása lehet” - idézte a portál Markó Bélát.
 
A tervezetet Titus Corlatean szociáldemokrata szenátor, Románia volt külügyminisztere nyújtotta be. A törvényjavaslat szerint a kormányzati szerveknek és helyhatóságoknak gondoskodniuk kell június 4-én a nemzeti lobogó kitűzéséről, a román himnusz elénekléséről, a közmédiának pedig be kell majd számolnia a "trianoni békeszerződés jelentőségét tudatosító kulturális, oktató célú rendezvényekről", amelyek megszervezésére költségvetési forrásokat utalhatnak ki a helyi és központi hatóságok.
 
A törvénytervezet indoklása úgy írja le a trianoni békeszerződést mint 
"a román nép számára kiemelt fontosságú jogi eszközt, amelyre a román-magyar kétoldalú kapcsolat épül." 
A kezdeményezők leszögezik, hogy a történelem újraírására tett bármiféle kísérlet, a revizionista álláspontok hangoztatása az Európai Unióban manapság már nem elfogadható" - idézte korábban a törvénytervezet indoklását a Transindex.
 

Igény, az volna 

A javaslat minden bizonnyal nem azért került papírkosárba, mert a román képviselők többége hirtelen lehúzta a wc-n soviniszta elveit. A tervezetet korábban a kormány és a szenátus közigazgatási és területrendezési bizottsága is kedvezően véleményezte. 
A tervezetet a szenátusi képviselők több mint fele támogatta, ebben az ügyben kormánypárti és ellenzéki honatyák is egyetértettek. 
Markó a Transindexnek azt nyilatkozta, nem tudja, Corlatean miért hátrált ki végül a Trianon-ünnepnap mögül. "Valószínűleg konzultált a kollégáival, mert a szenátus Állandó Bizottságához az indítványozók nevében nyújtott be egy levelet, miszerint visszavonja a tervezetét, ez a kérés ma jelent meg a szenátus Állandó Bizottságának napirendjén" - mondta. 
 
A Trianon fan klub meghátrálásban valószínűleg az is szerepet játszott, hogy a a Victor Ponta miniszterelnök korrupciós botránya miatt pengeélen táncoló kormánypárt nem akart újabb frontot nyitni az amúgy is meglehetősen forró politikai hangulatban. Ráadásul a román parlament épp ma döntött arról, felfüggesztik-e a kormányfő mentelmi jogát.