Egyes elemzők szerint az Egyesült Államok vesztésre áll a globális vezető szerepért folytatott harc mesterséges intelligenciát érintő területén – áll a Külügyi és Külgazdasági Intézet 4:1 kiadványában, amelyben a következő kérdésre keresték a választ: Hogyan készülnek a nagyhatalmak a Mesterséges Intelligencia (MI) növekvő szerepére?
Amerika késésben
A kínaiaknak nyilvánosan elismert és pénzügyileg támogatott elköteleződésük van az MI irányába, amerikai források szerint Peking már 2017-ben 12 milliárd dollárt költött a területen, ami idén a 70 milliárdot is elérheti.
Négyesi Imre, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar tanszékvezető docense írja, hogy az ázsiai óriással szemben Washington néhány lépéssel hátrébb járhat, de a folyamat mozgásban van.
A képviselőház információs technológiákért felelős albizottsága szorgalmazza, hogy minden állam dolgozzon ki saját MI-stratégiát hozzárendelt pénzügyi intézkedésekkel. Sőt, néhány elemző a bevándorlást és a vízumigénylést is megkönnyítené a technológia szakértői számára.
Létrehoztak egy új kutatóközpontot, ez az Intelligence Advanced Research Projects Acivity, ami alá tartozik az MI-hez kapcsolódó kutatási-fejlesztési témák vezetése, valamint megalapították az USA Védelmi Minisztériumának Mesterséges Intelligencia Központ Kiválósági Központját (JAIC) is, amely az MI alkalmazásával foglalkozik a haderőn belül.
Szintén kormányzati álláspont, hogy kiemelt területként kell kezelni a hatékony megoldásokat az MI és az ember együttműködésének optimalizálására, de hangsúlyos a biztonságtudatos és etikai megközelítés a nemzetbiztonság védelme érdekében.
Kína elkötelezte magát
Terv az újgenerációs mesterséges intelligencia fejlesztésére – ez volt a címe annak a dokumentumnak, amellyel a kínai Államtanács 2017 júliusában az MI területén zajló kutatásokat és fejlesztéseket országos szintű prioritássá emelte – írja a tanulmányban Salát Gergely sinológus.
Azóta Hszi Csin-ping több beszédében is a nemzeti célok közé sorolta a nagyhatalommá válást, ehhez dátumokat is rendeltek
- 2020: Kínának a világ egyik legfejlettebb MI technológiájával kell rendelkeznie
- 2025: egyes területeken világelsővé válás, áttörések az MI-elméletben
- 2030: a világ vezető hatalmává emelkedni MI-elméletben, technológiában és alkalmazásban
A célok megvalósítása érdekében létrehozták az MI Terv Végrehajtásáért Felelős Irodát és az MI Stratégiai Tanácsadó Testületet, ezek mellett megszületett a Hároméves akcióterv az újgenerációs MI ipar fejlesztésére című dokumentum is.
Peking azt is egyértelművé tette, hogy kettős, civil- és katonai felhasználásra törekednek, a fejlesztések többségét állami-magán együttműködéssel hajtanák végre.
Salát szerint a kínai elképzeléseknek van alapjuk:
- a fejlesztéseket segítheti a priorizáló szabályozási és támogatási környezet, ha a kínai állam kiemel egy területet és a hivatalnokok előléptetésének feltételéül szabja a jó teljesítményt, akkor a helyi vezetők arra a területre összpontosítják az erőforrásaikat – ez történik most
- szükség van MI szakemberekre, de az igazán kiemelkedő sztárkutatók közül sokkal többen dolgoznak Amerikában, viszont a deep learning-áttörés óta az előrelépést nem a nagy felfedezések jelentik, hanem az MI-t felhasználó aprómunka, amihez másodvonalbeli szakemberek is elegendők
- olyan befektetőkre van szükség, akik felismerik a terület jelentőségét és hajlandók költeni, ez Kínában rendelkezésre áll
- szükség van annyi adatra, amely a deep learning megoldásoknak értelmet ad, Kína a világ első számú adatelőállítája, a neten aktív, 800 milliós kínai városi lakosság mindennapi tevékenységéről szinte mindent tudnak és az adatok digitális formában, valós időben rendelkezésre állnak
Európa szabályoz
Gulyás László szerint, aki az EIT Digital igazgatója, az 1956 óta tartó MI-fejlesztések negyedik-ötödik nagyobb hullámánál tartunk, de ezúttal a nyugati világban a finanszírozásban jelentős szerepet játszik a magánszektor. A hajtóerőt nem egy előzmény nélküli újítás, hanem a soha nem látott mennyiségű elektronikus adat jelenti.
Ma már nem megadják az adatot, hanem gyűjtik, nem űrlapok vannak, hanem a telefonunk, a számítógépünk, a net, de sokszor a használt járműveink és a háztartási berendezések is adatokat szolgáltatnak.
Az EU 2018-ban közzétette MI-stratégiáját és nemzetállami szinten is látható mozgolódás, például megjelent a magyar MI Koalíció MI Akcióterve is, de ez valószínűleg kevés. Az európai Egységes Digitális Piac még csak törekvés, az MI megoldások jelenlegi alapja pedig a tömeges adatfelhasználás.
Ahol Európa kezdeményező szerepben van, az az innováció társadalmi felhasználásának másik dimenziója. Ezt úgy kell értelmezni, hogy amikor elterjedtek az autók, szükség volt a KRESZ megalkotására, vagy a villamosáramot használó gépek miatt az érintésvédelmi szabályokra.
Az EU több fontos kérdésben első globális szabályozóként lépett fel, ilyen többek között a GDPR. Ursula von der Leyen Bizottságának programjában prioritásként szerepel Európa digitális versenyképessége, ami hozhat további intézkedéseket.
A GDPR-ról Kulcsár Zoltánnal, a PPOS (Privacy Policy Online Services) adatvédelmi szakjogászával beszélgettünk:
Mennyire vigyázunk a személyes adatainkra?
Mi az a GDPR?A GDPR egy új uniós adatvédelmi jogszabály, ami az Európai Unió összes tagállamára nézve kötelezően alkalmazandó, közvetlen hatályossággal. Nem egy irányelv, amit még át kell ültetnie a magyar jogalkotónak, hanem az összes tagállamban alkalmazható anélkül, hogy a helyi jogrendbe beillesztenék.Mi számít személyes adatnak a GDPR alapján?
Az EB már korábban is elfogadott egy MI-stratégiát, ebben az európai MI kutatóközpontok összekötését célozzák, és az alkalmazások elterjesztését a kulcsfontosságú iparágakban. Hangsúlyos a foglalkoztatás és oktatás, valamint a jogi-etikai szempontok is a megbízható mesterséges intelligencia szabályainak meghatározásában.
Ororszország elsősorban a védelmi területre koncentrál
Vlagyimir Putyin 2019. október 11-én rendeletben fogadta el az MI fejlesztéséről szóló nemzeti stratégiát a 2030-ig terjedő időszakra – írja Ilyash György, a KKI kutatója. A Digitális Gazdaság programból közvetlenül az MI-re 6,2 milliárd dollárt szánnak. Az egyik kiemelt elem a megfelelő jogi környezet létrehozása. Ezen kívül az orosz szuverén alap kétmilliárd dollárt von be a területre külföldi partnerektől, amit közel húsz orosz cégbe fektetnek.
Putyin tisztában van a terület fontosságával, megfogalmazása szerint
az, aki ezen a téren vezetővé válik, a világ uralkodója lesz.
Az elemzések többsége szerint az orosz MI-fejlesztések jelentős része a védelmi szektorhoz kötődik. A védelmi minisztérium egy MI-rendezvény után tízpontos javaslatcsomagot tett közzé a honlapján, amiben többek között a versenytársak monitorozása és az MI-alapú hadgyakorlatok szervezése áll.
Ezek mellett már működik az ERA katonai innovációs technopolisz, ezt több mint kétezer kutatóra tervezték, egyik prioritása az MI-fejlesztések. Néhány szakértő szerint Oroszország már alkalmazott MI technológiát a közösségi média felületeken és a szíriai hadműveletek során is. Ilyash szerint az orosz erőfeszítések szerénynek tűnnek az Egyesült Államok és Kína tevékenysége mellett a területen, de nem érdemes lebecsülni ezeket.