A török származású birkózó számára sokak szerint már több összecsapás alkalmával is lejtett a szőnyeg. Lőrincz a mérkőzés után könnyek közt nyilatkozta a köztévének, hogy a bírók elfogult ítéleteikkel
„kivették az érmet a zsebéből”,
és szerinte Kudla hasonló rásegítéssel verte meg egyel korábbi, iráni ellenfelét is.
A felháborodás persze azonnal végigsöpört a magyar neten, sokan a sportág történetének legszégyenletesebb pillanatai közé sorolják a tegnapi összecsapást. Sokaknak ugyanakkor feltűnt az is, hogy Kudla szurkolói
olyan német zászlókat lengettek, amelyeken a csillag és a félhold, Törökország nemzeti szimbólumai is rajta voltak.
A magyar közvélemény nagy többsége hitetlenkedéssel vegyes döbbenettel próbálja találgatni, mit is láttak tegnap a drukkerek kezében. Holott e furcsa szimbólum nem tegnap este született.
Deutürkök
Németországban óvatos becslések szerint is legalább
4 millió török, vagy török gyökerekkel rendelkező ember él.
Az első generáció a hatvanas-hetvenes években érkezett, az elmúlt évek migrációs hullámával ellentétben legálisan, államközi egyezmények által szabályozott keretek között. A németországi törököket évtizedeken keresztül nem is „bevándorlóknak”, pusztán „vendégmunkásoknak” hívták – és többségük is így tekintett önmagára. Ha kaptak is állampolgárságot, egyértelműen Törökország jelentette számukra az otthont, ahová az ünnepeken és pihenő napokon hazamentek. A kilencvenes évekből sokan emlékezhetnek még a hatalmas hétvégi torlódásokra a nyugati és déli határokon, a kilométeres sorokra, amelyeknek nagy részét német rendszámú autók alkották – török utasokkal.
Mára felnőtt egy második-harmadik nemzedék, akik már Németországban születtek, sokan közülük jobban beszélnek németül, mint őseik nyelvén – ám identitásuk sokszor képlékeny, zavaros. A török közösségek nagy része a mai napig zárt világnak számít, ahol egészen más szabályok és szokások szerint élnek, mint a többségi társadalom. Ugyanakkor a török származású fiatalok egyre nagyobb része tekinti igazi hazájának Németországot – úgy, hogy közben török gyökereiket, muszlim vallásukat sem adják fel.
E furcsa, kevert azonosságtudat terméke a „Deutürk-Fahne", a „német-török zászló”. A szimbólumot nagyjából egy évtizede alkotta meg a Hamburgban élő fodrász, Behcet Algan. Szerinte a csillagos-félholdas német lobogó azt a
kettős kötődést jelképezi,
amely hazájához Németországhoz, és ősei földjéhez, Törökországhoz egyaránt köti. A fősodratú közvélemény persze ájult lelkesedéssel fogadta a kezdeményezést. Az „alkotást” az észak-német nagyváros néprajzi múzeumában ki is állították, az alkotóból pedig pár éven belül szociáldemokrata önkormányzati képviselő lett. A zászló az igazi karriert a török bevándorlókban bővelkedő német fociválogatott meccsein futotta be, országosan ismertté a 2008-as Eb, és a 2010-es Vb alatt vált.
A nihil lobogója
A csillagos-félholdas német trikolór heves, és vegyes érzelmeket ébresztett. A politikai és médiaelit a „török közösség integrálódásának” jelét látja benne, sokan éppen ellenkezőleg: Németország
„muszlim megszállásának” szimbólumát.
De nincs igazi konszenzus a bevándorlók között sem. Sokan úgy élik meg, hogy végre találtak egy olyan jelképet, amelyet Németországban felnőtt törökként is magukénak érezhetnek – ám az erősebb anyaországi kötődéssel bírók pontosan annyira
saját nemzeti szimbólumaik meggyalázásának
érzik, mint a felháborodott németek.
Valójában sokkal inkább úgy tűnik, hogy nem az integráció, de nem is a nemzetgyalázás szimbólumával van dolgunk – hanem egy új identitáséval. Vagy inkább:
az identitás hiányáéval.
Amelyben haza már nincs, csak lakhely, nemzet nem létezik, csak ködös, távoli gyökerek, élő hitű vallás helyett pedig görcsösen őrzött, de az idő és a nemzedékek múlásával egyre inkább torzuló hagyományok. Ha az üres píszi trendiségen kívül bármit is jelképez ez a zászló, akkor az ez az életérzés.
A 2010-es foci vb-n készült egy fotó, amely bejárta a világsajtót. A lelátón négy fiatal vidáman lobogtat egy csillagos-félholdas német trikolórt – közülük hárman szemmel láthatóan született németek.
Ez a kép ezer oldalnyi szociológiai és eszmetörténeti tanulmánynál többet mond el a német társadalom nagy részének mentális állapotáról. A „Deutürk-Fahne” nem a sikeres integráció vidám jelképe, de nem is Európa iszlamizálásának harci lobogója – hanem
a büszkén vállalt nihil
szimbóluma.
Amelyben idült mosollyal arcukon merülnek el németek és törökök, Wehrmacht katonák és oszmán szpáhik leszármazottai. És ez az idült mosoly minden dzsihadista vicsorgásnál rémisztőbb....