Miért kell a sikondai szanatóriumot egy elfekvő osztállyal integrálni?

A nem éppen kézenfekvő ötletre Imre Ferenc, a Jobbik Komlói Szervezetének elnöke hívta fel a figyelmünket.
 
A bányászváros közelében, festői környezetben található Sikonda. Alig néhány ház, tiszta levegő, csend - minden megadatott itt, amire egy gyógyulni vágyó embernek szüksége lehet. Nem hiába működik Sikondán több évtizede a Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium. Az intézményben korábban bányászok vehették igénybe a különféle gyógyászati kezeléseket, manapság - a bányabezárások következtében - megváltozott a vendégkör, így most a környéken élők kezeltetik itt magukat.
 
A szanatórium egyébként biztos anyagi lábakon áll (1100-1200 vendéget fogad évente), bár mostanában ez a magyar egészségügyben talán meglepő, de minimális adósság mellett (az is a kötelező bérkorrekció miatt keletkezett) végzi el a feladatát. Ezzel szemben a városi kórház már 350 millió forintos tartozást görget maga előtt.
 
Fontos még megjegyezni, hogy a szanatóriumot az utóbbi időben több száz millió forint értékben felújították, és nemcsak energetikai szempontból, hanem a külcsínre is hangsúlyt fektetve. A beszámolók szerint igazi szállodai élményben részesülnek a jórészt mozgásszervi problémákkal küszködő vendégek. 
 
S hogy miért akar a komlói önkormányzat mindezek ellenére egy elfekvő osztályt a sikondai szanatóriumba integrálni? Magyarázattal a nemzeti párt politikusa szolgált.
 
Mint elmondta, a szanatóriummal ugyanaz a szándék, mint az intézménnyel szemben lévő wellness központtal; rövid úton csődbe vinni, majd az ingatlant kedvező áron a baráti kör kezére játszani. S a különböző pártfogóktól függetlenül, Komlón állítólag igen széles az a bizonyos baráti kör...
 
Az eset kapcsán mi is érdeklődtünk, és kiderült, hogy a szanatórium már csak a felszereltsége kapcsán sem alkalmas arra, hogy hospice feladatokat ellásson, tehát finoman szólva is ellentmondásos a városi kórházat üzemeltető Komlói Egészségcentrum Nonprofit Kft. törekvése. Azonban ha abból a szempontból vizsgáljuk a körülményeket, hogy vajon ki akar egy olyan helyen eltölteni egy kis időt is, ahol - a hely jellegéből adódóan - folyamatosan holttesteket szállítanak a folyóson, máris felfedezhetünk bizonyos logikai irányvonalat.
 
Az már csak hab a tortán, hogy még megfelelő alagsori hűtőkkel sem rendelkezik a szanatórium, ahol az elhunytakat tárolni lehetne.
 
Érthetetlen ez a döntés, főleg annak tükrében, hogy az osztály egyébként megfelelően működik a városi kórházban - jelentette ki Imre Ferenc, majd hozzátette: amikor ezzel szembesítette Polics Józsefet, Komló fideszes polgármesterét, nem kapott értékelhető választ a kérdésére. 
 
A Jobbik városi elnöke velünk is megosztotta aggodalmát, szerinte a szanatórium tönkretétele beleillik egy hosszú ideje tartó ingatlanmutyi folyamatába, amely során a sikondai wellness központot is kijátszották az önkormányzat vagyonkezeléséből.
 
A hazai közéletben nem először történne meg, hogy az egészségügyben véghezvitt kórház-átalakítások/összevonások egyetlen célja csupán az értékes ingatlanok megszerzése, mindenesetre a bányászvárosban is felmerülhet ennek a lehetősége – állítja Imre Ferenc. 
 
Hogy milyen okok húzódnak meg a háttérben? Mi a véleménye erről a bányásztársadalomnak? Nos, a cikkünknek lesz még folytatása.