Miért kell mindenhova egy fideszes?

Rezsibiztos lett a birkózók elnöke. Cikkünkben szavazhat Németh Szilárd kinevezéséről.

Az MTI tudósításából kiderül, Németh beszédében megköszönte a bizalmat, s hangsúlyozta, hogy szoros volt a verseny, ami azt jelenti, hogy rengeteg támogatója van az eddigi vezetésnek, éppen ezért szeretné megtartani az eddigi értékeket a jövőben.

Nyújtsunk egymásnak kezet és dolgozzunk együtt a magyar birkózás sikeréért – mondta Németh Szilárd, a Csepeli BC vezetője, akit öt évre bíztak meg az MBSZ irányításával.

Hozzátette, hogy korábbi ígéreteinek megfelelően a válogatott mellett dolgozó szakmai stábhoz a riói olimpia végéig biztosan nem nyúlnak, sőt erősíteni szeretnék azt. Az MTI-nek az új elnök elmondta, most a legfontosabb, hogy a riói eredményességnek mindent alárendeljen a szövetség, melynek nem kell kapkodnia, ugyanakkor idén az új alapszabályt és az életpályamodellt is szeretnék bevezetni. A sportágfejlesztéssel kapcsolatban Németh Szilárd úgy fogalmazott, hogy a Magyar Olimpiai Bizottsággal és a kormánnyal együttműködve lehet változtatni a már elfogadott terveken, ezzel kapcsolatban az a célja, hogy a birkózás még több pénzt kapjon.

Hegedüs Csaba sok sikert kívánt utódjának. Azt mondta, hogy nehéz egy ilyen hosszú munka után búcsúzni, ugyanakkor bízik abban, hogy olyan változások lesznek a szövetség életében, melyek a birkózás javát szolgálják.

Miért?

Ugyanakkor egy kellemetlen érzés mégiscsak ott motoszkál az emberben, hogy vajon miért érzi úgy egy fideszes képviselő, főleg aki korábban már annyit szerepelt már a közéletben (a rezsicsökkentésről már beszéltünk, de beégette magát a netadóval is), hogy neki újabb és újabb pozíciókat kell betöltenie? Ez még akkor is visszás, ha Németh Szilárdnak egyébként világmegváltó gondolatai vannak a birkózással kapcsolatban.

Persze lehetünk jóhiszeműek, és elfogadhatjuk, hogy politikai kapcsolatait kihasználva szeretne még több forrást biztosítani a sportágnak, ugyanakkor ezt megtehette volna a háttérből is. Már csak abból a jól felfogott érdekből, hogy még véletlenül se emeljük át a sportba a belpolitikai villongásokat (például, hogy ne szülessenek a Szövetség emlegetése kapcsán ehhez hasonló cikkek), és főleg ne egy Németh Szilárd-féle megosztó személy emelje magasba a birkózás zászlaját.

Egy fenékkel két lovat

Egyébként a birkózókat is megosztotta a közgyűlés döntése. Amit leszűrtünk a szerkesztőségünkbe is eljuttatott véleményekből, Németh Szilárd kinevezése nem sportszakmai döntés volt, és az őt támogató „Új-Szövetség a birkózásért 2015” elnevezésű csoport számára sem volt elsődleges szempont a birkózó múlt. Már csak azért sem, mert a csoport tagjai között olyan világhírű sportolókat, edzőket és nemzetközi bírákat köszönthetünk, akik szakmai szempontból sokkal inkább megérdemelnék az MBSZ elnöki székét, mint a rezsibiztos.

A teljesség igénye nélkül: Ancsin László, Bacsa Péter, Deák-Bárdos Mihály, Majoros István, Palásti Tibor, Selényi Péter vagy épp Tomka Tivadar alkotják ezt a grémiumot.

Valószínűleg mindannyian többet tudnak a birkózásról, a szabályokról, a belső viszonyokról, mint az a Németh Szilárd, aki ezelőtt mindössze fél évet töltött el a Csepel BC elnökeként, és mindössze 11 éves koráig „űzte” ezt a sportágat. Vajon ezzel a háttérrel mennyire nevezhető hozzáértőnek?

Úgy tudjuk, hogy támogatói sem „valódi” elnökként képzelik el Németh Szilárdot, akinek esetleg lehetősége lenne beleszólni például a szövetségi kapitányok kinevezésébe, az ilyen irányú döntéseket alelnökökre bíznák. A fideszes politikusnak a kormány előtt kellene képviselnie a birkózók ügyét.

De ehhez a törekvéshez valóban szükség van egy kormánypárti képviselő szerepvállalására? Miért nem volt ezekben az olimpiai és világbajnokokban meg az a kellő magabiztosság, hogy a Szövetség élére álljanak, még akkor is, ha a Hegedűs Csaba (ex)elnök mihamarabbi leváltása felülírt számos – máskor talán számításba vett - szempontot. 

Mert mi történik akkor, ha egy jövőbeni kormányváltás esetén Németh már nem lesz a tűz közelében? Ebben az esetben keresnek majd egy új (politikai) patrónust?

Sajnos, egyre szembeötlőbb az a közéleti berendezkedés, ami leginkább az önkormányzati választásokat jellemezte: ha egy települést nem fideszes vezet, akkor ott még a villanyt is kikapcsolják. Pedig ez egyáltalán nem igaz. Csak megfelelő vezetői erényekre van szükség, de ha már mindenképpen kormánypárti képviselőt szerettek volna az MBSZ élére, akkor talán egy hitelesebb arccal többre mentek volna – ha már a szakmai önéletrajz nem volt hangsúlyos kritérium.

(A DigiSport műsorából kiderül, hogy Németh Szilárd rezsibiztos megválasztása előtt mekkora szakmai tapasztalattal rendelkezett.)

[[nid:163382]]