Miért nem mernek aláírni a fideszesek?

Arra kérték őket, hogy nyilatkozzanak: nem voltak titkos információik a brókerbotrányról, és nem mentették ki pénzüket még mások előtt. Nem reagálnak.

A mai napig nem tudni, hogy hány olyan politikus lehet, akik bennfentes információkkal rendelkeztek a közelgő Quaestor-csődről, és még mielőtt a kisemberek bajba kerültek, ők szépen kimentették pénzüket. Volner János jobbikos frakcióvezető-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján a Fidesz és az MNB képviselőit is felszólította, hogy nyilatkozzanak esetleges érintettségükről.
 
Becslések szerint a brókerbotrány okozta kár nagyjából 300 milliárd forint lehet, de elég valószínűnek tűnik, hogy nem mindenkit ért a csőd váratlanul. A bennfentes információkkal való visszaélés gyanúja miatt a Jobbik korábban már kérte az Országgyűlés képviselőit, hogy büntetőjogi felelősségük tudatában írásban nyilatkozzanak: nem vettek részt ilyen pénzmentésben.
Ám hiába kérték, a fideszesek közül ezt a nyilatkozatot senki nem tette meg.
Volner János kitért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetőire is, s egyben felszólította őket arra, hogy ugyancsak tegyenek írásos nyilatkozatot érintettségükről. Emlékeztetett, hogy korrupció elleni harc jegyében a Jobbik képviselői nem csak a saját, hanem még a közvetlen hozzátartozóik vagyonnyilatkozatait is nyilvánosságra hozták, hiszen közismert jelenség, hogy a gyanúsan szerzett vagyont úgy rejtik el, hogy valakinek a nevére átíratják. Ezt egyébként szintén kérték a többi képviselőtől, de a fideszesek és a szocialisták nem voltak vevők az ötletre, az LMP-frakció viszont jelezte csatlakozását.
Az országgyűlési képviselők közvetlen hozzátartozóiknak eddig is kötelező volt vagyonnyilatkozatot tenniük, de azt az Országgyűlés titkosan kezeli. Ezen változtatott a Jobbik, amikor képviselői az összes bevallást nyilvánosságra hozták, és ezt kérik a többi párttól is.
A nemzeti párt alelnöke közölte: a Jobbik jövőhétig várja a fideszes politikusok családtagjainak vagyonnyilatkozatát, és elvárják a kormánypártiaktól, hogy "legalább az MSZP-t előzzék meg" ezzel.
Jó néhány olyan vagyongyarapodási ügy volt már a Fidesznél, ami nagyon komoly kérdőjeleket vetett fel, és amelyekre nem született megnyugtató magyarázat - mondta.
Megjegyezte: amennyiben a Jobbik 2018-ban kormányra kerül, a nyilatkozatokat - vagy azok hiányának tényét - összevetik egy átfogó ellenőrzés eredményével, és mindenkivel szemben büntetőeljárást fognak kezdeményezni, akiről kiderül, hogy ilyen erkölcstelen módon mentette ki vagyonát a brókercégből.