Miért rossz a modern futball? És egyáltalán: mi is az?

Nemrég élesben is tesztelték a videobírót, a klubvébén épp a magyar Kassai Viktor írt történelmet. A videobíró a támogatók szerint tiszta vizet önt a futball poharába, az ellenzők egy része szerint a modern foci eddigi kicsúcsosodása.

Két sportág lesz a jövőben?

Mivel tesztidőszak van, képtelenség válaszolni rá, melyik oldalnak lehet igaza. Lehet mindkettőnek, megeshet, egyiknek sem, mindenesetre tény: a 2018-as oroszországi VB-n már bevezetnék.

Talán a legnagyobb kérdés, a vitatott esetek hány százalékában használnák a videobírót. Mert ha csak a legdöntőbb helyzeteknél (ami meccsenként nullától maximum egy-kettőig szokott lenni), úgy az biztosan a futball javára szolgál és rengeteg járulékos kárt is korlátoz, mint például a bundázás. Ha viszont minden egyes vitás esetnél (ami lehet egy szimpla, akár még sárga lapot sem érő taktikai buktatás, vagy egy oldalvonali "kint volt/nem volt kint" vita is) közbeavatkozik a videobíró, úgy ez lehet a sportág végleges kettészakadása és valóban a modern foci győzelme is. Ez esetben a világ élcsapatai, az európai bajnokságok első és maximum másodosztályú klubjai ugyanazt a sportágat játszanák, ahol pedig nincs anyagi fedezet a nyilván drága fejlesztésekre, ott gyakorlatilag egy másik sportágat játszanának tovább.

Feltételezem, emellett érvelt a 24.hu megkérdezett szakértője, Bede Ferenc egykori FIFA-bíró is. A portál és a bíró szerint a modern foci rendben van, a videobíró annak a része, a pénz igenis a modern fociban van, így azt el kell fogadni, részt kell benne venni.

Bede és a 24.hu logikájával élve a prostitúcióban is hatalmas pénz van, azt is el kell fogadni és részt kell benne venni. Hozzátehetjük: Bede női családtagjaira vonatkozóan pályafutása alatt ezt a szurkolók kifejezetten kérték is tőle.

A "Vaslady" ellenségei a nép ellenségei: az írek és a fociszurkolók

A modern foci viszont nem a videobíróval kezdődött és nem most.

Nagy valószínűséggel pénzügyi körök is támogatták a hetvenes-nyolcvanas években, Angliában kezdődött folyamatokat, ahol a csúcspontot az jelentette, hogy számos nagyobb balhé után Margaret Thatcher konzervatív brit miniszterelnök párhuzamos harcot kezdett az ír függetlenségi harc és a futballszurkolóknak a nem felső társadalmi csoportokhoz tartozó rétege ellen. Csakhogy míg az IRA visszalőtt, a középosztálytól lefele eső, stadionokat látogató szurkolói réteg fokozatosan, évtizedek alatt egész egyszerűen kiszorulni kényszerült a stadionokból. A nevetségesen és közhelyesen Vasladynek nevezett Thatcher és a mögötte álló pénzügyi körök ezt kriminalizálással, égbe szökő jegyárakkal, stadionmodernizációval és azzal érték el, hogy a történelmi futballklubokból multinacionális cégeket csináltak, ezzel párhuzamosan a szurkolókból jól fizető fogyasztókat.

Ez Angliában ma azt jelenti, hogy a futball színvonala elképesztően jó, a nagyobb kluboknak (multicégeknek) évekre előre le vannak osztva az anyagi lapok (pl. a Manchester City azt a játékost veszi meg, amelyiket csak akarja) meccsre viszont csak a középosztálytól felfelé eső rétegek tudnak eljutni, valódi szurkolás (és néha egy kis balhé) döntően csak az alacsonyabb osztályokban van. A nagyobb meccseken körülbelül olyan a hangulat, mint egy színházban, a fogyasztási szokások pedig amerikanizálódtak.

Néha persze ebbe a tökéletesnek tűnő gépezetbe is homokszem kerül. Tavaly az anyagilag kevésbé tehetős Leicester City nyerte meg a bajnokságot, egyszer-egyszer pedig néha meccshangulat is van, mint nemrég a Chelsea-West Ham kupameccsen.

Ugyan Thatcher saját (jól fölfogott) politikai érdekében csupán el akart menni a határig az írekkel és a futballszurkolókkal való fellépésben, intézkedései végül hozzásegítették a pénzügyi köröket, hogy akarva vagy akaratlanul, de megszülessen a modern foci -nevezzük így- modellje.

Világfutball Részvénytársaság

Ennek lényege, hogy a futball többé nem sport, szenvedély, szórakozás, egészséges rivalizálás városok, tartományok, vagy nemzetek között. Hanem árucikk, amelyhez csak az juthat hozzá, akinek adottak az anyagi lehetőségei.

Ez a modell jó eséllyel Angliából indult, de napjainkban is kísérleteznek a teljes vagy részleges bevezetésén világszerte. A valódi lelátói élet és az ezzel járó véleménynyilvánítás joga nem csak Nagy-Britanniában szűnt meg teljes egészében, hanem például Spanyolországban is, ahol a nagyobb klubok meccseit szépen, csendben végigüli mindenki, szünetben elfogyasztja a kólát, szendvicset, a méregdrága ajándékboltban meccs után megveheti a gyerekének a legújabb mezt, csöndben hazasétálva pedig a fizetős (Sky tévé és társai) televízióadón megnézheti az összefoglalót.

Mivel a modern foci száz százalékban biznisz (nem ritkán a politikával való teljes összefonódásban), a szurkolói vélemény természetesen rontja az üzletet. A profitot maximalizáló (emellett velejéig korrupt) klubvezetés egyik tagja sem szereti viszontlátni magát szurkolói transzparenseken, vagy viszonthallani a nevét több tízezer szurkoló szájából, nem épp pozitív szövegkörnyezetben.

Rasszista nevű játékos

A modern foci központi és nemzeteken átívelő eleme természetesen a különböző megkülönböztetések elleni harc is. Ez mindig a homoszexuálisokat, más bőrszínűeket ért megkülönböztetések elleni kampányokban nyilvánul meg. Soha senki nem látott még a FIFA, UEFA, vagy a nagy klubok részéről olyan kapmányt, ami fellépett volna a palesztinok, a burmai roningyák, vagy épp a dél-afrikai fehérek védelmében, esetleg felhívta volna arra a figyelmet, hogy London bizonyos negyedeiben már tömeges nemierőszak hullámról beszélhetünk, melynek elkövetői melegek, elszenvedői pedig heteroszexuális fiatalok.

Ezeknek a kampányoknak az eredménye néha groteszk, néha tragikus eredményeket hoz. Így történhetett, hogy a kétezres években, Olaszországban elvette a rohamrendőr a stadion bejáratánál a Lazio egyik szurkolójától azt a zászlót, amire a csapat egyik játékosának a neve volt festve (Paolo Negro), mondván hogy rasszista, hiszen az van ráírva, hogy Pál Néger (olaszul a Paolo Pál, a negro pedig néger).

Személyi kontroll és fogyasztás

Részben sikeres volt a modern foci modelljének alkalmazása Olaszországban és Lengyelországban is. Mindkét, jelentős futball- és szurkolói kultúrájú országban bevezették a szurkolói kártyát néhány éve (Olaszországban inkább évtizede). A kártya a bizniszt volt hivatott elindítani (úgy tervezték, mint a fizetőkártyát a Sziget Fesztiválra, a szurkoló rátölt egy összeget, amit a stadionban az immár domesztikált szurkoló jó ügyfélként szépen lefogyaszt), de kezdeti célja a teljes személyi kontroll volt, vagyis kötelezővé tette a teljes körű adatszolgáltatást a kártyatulajdonos részéről. Pedig a futballklub nem hatóság. Kártya nélkül pedig nem lehetett bejutni a stadionokba.

Lengyelországban és Olaszországban az új rendszer ugyan hatalmas károkat okozott a lelátói életben (főképp utóbbi helyen, ahol több évtizede létező, már-már politikai tömegmozgalmakhoz hasonló befolyású szurkolói csoportok váltak ketté vagy oszlottak fel), de a nézőszám gyors és hatalmas visszaesése miatt évekkel később a kártyát kivezették. Lengyelországban például a lelátói élet aktívabb, mint valaha, a nem túl magas színvonalú Ekstraklasa, vagyis a lengyel első osztály nézőszáma folyamatosan emelkedik.

És bár hipermodern stadionok épültek (a hipermodern, ingerszegénynek szánt stadionok a modern foci modelljének alappillére), amelyek építése ellen senki nem tiltakozott, a többezres szurkolótáborok zseniális hangulatot teremtenek, a biztonságiak pedig békén hagyják őket (már ahol ezt sikerült kiharcolni).

Nem a felcsúti stadion a legnagyobb baj

Hiába épít stadionokat az Orbán-kormány (ez egyébként régi adóssága a mindenkori kormányoknak a szocializmus óta), ha közben a modern foci modelljét is alkalmazza akár ő, akár bármelyik párttársa, akik gebinbe kaptak egy-egy nagy klubot (Deutsch Tamás-MTK, Kubatov Gábor-Ferencváros), vagy hűbéri birtokként valami kisebb egyesületet (Tállai András-Mezőkövesd, Seszták Miklós-Kisvárda). Mert szép a válogatott sikere, kellettek az új stadionok, de az év szinte minden szakaszában a klubfutballról van szó, ahol a Ferencváros 1995-os, relatíve sikeres BL-szereplése óta nem sikerült felmutatni semmi eredményt. Eredmény nélkül, egyre drágább jegyárakkal kong a legtöbb stadion. Néhány valóban kellett, de a felcsúti például igen nagy túlkapás.

A szurkolók elleni presszióban a legmesszebb Kubatov Gábor ment, aki saját hatáskörben az említett szurkolói kártyánál is kommunistább intézkedést vezetett be a legnagyobb magyar klubnál: a vénaszkennert.

A bolygón előbb-utóbb mindenütt át kell állni a fenntartható fejlődésre, ezt mára tömegek ismerték fel. Ugyanígy milliárdok szórakozásánál, szenvedélyénél, helyi vagy nemzeti önbecsülésénél (sokaknak ez az egyetlen), vagyis a futballban is csak ugyanez lehet az út: megállítani, visszafordítani a modern foci folyamatait, végül az írmagját is kiirtani.