A vérzivataros XX. századi történelemben kevés kiemelkedő, feddhetetlen államférfit találhatunk. A Pehm nemesi családból származó, 1892. március 29-én, Csehimindszenten született Mindszenty József egyike volt ezeknek. Mindszentyt XII. Piusz pápa sorsfordító időben, 1945-ben nevezte ki esztergomi érsekké és ezzel hercegprímássá. Az akkori veszprémi püspök tudta, hogy milyen felelősségteljes, állhatatos munkára lesz szüksége, de rövid, imádkozással töltött gondolkodási idő után vállalta a reá bízott feladatot.
Ám nem sok idő adatott neki, hogy szabadon irányíthassa a hazai katolikus egyházat. Az isten-, vallás- és egyházellenes kommunista diktatúra már 1948 karácsonyán elérkezettnek érezte az időt arra, hogy a következetes és határozott Mindszenty Józsefet letartóztassák. Kálváriája a hírhedt Andrássy út 60.-ban kezdődött, verésekkel, kínzásokkal és vallatással, ahol pszichotróp szerek hatására végül minden ellene felhozott képtelen vádat elismert.
Mindszenty akkor nem is tudta – erről visszaemlékezéseiben ír –, hogy XII. Piusz 1949. január 2-án levelet írt a Magyar Katolikus Püspöki Karnak, amelyben az ellene folyó koncepciós perről úgy fogalmazott: „Mindebben egyetlen egy dolog vált világossá: az egész peres eljárásnak fő célja az volt, hogy megrendítsék Magyarországon a Katolikus Egyházat. Azt remélve, hogy mint a Szentírás mondja: »Megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai.«”
Mindszenty tisztában volt azzal, mi a valódi tét. „A Mindszenty-pert abból a célból rendezték, hogy elhallgattassanak engem, akinek figyelmeztető és bíráló szavára felfigyel az ország és a nyugati keresztény világ” – írta emlékirataiban. Az illegitim államhatalom malmai viszont gyorsan őröltek: 1949. február 8-án a koncepciós perben életfogytiglani fegyházra ítélték. 1955-től ezt házi őrizetre változtatták, amiben betegsége mellett az is szerepet játszott, hogy nyugatról komoly nyomás volt a hazai kommunista vezetésen a hercegprímás elleni fellépés miatt.
Jellemző példája annak, hogy a magyarság mennyire tisztelte és szerette, az a szabadságharc idejéből jól ismert fotó, amelyen – még kiszabadítása előtt – villamosra festve látható az a valóban reményt keltő üzenet, hogy „Mindszenty visszajön”. A hercegprímás vissza is jött: a felsőpetényi Almássy-kastélyból 1956. október 30-án szabadították ki. Ekkor azt mondta: „Hosszú fogság után szólok a magyar haza valamennyi gyermekéhez. Senkivel szemben nincs gyűlölet szívemben. Csodálatra méltó hősiesség szabadítja meg most a hazát. A világtörténelemben páratlan ez a szabadságharc. Minden dicsőséget megérdemelnek fiataljaink. Hála és imádság az áldozatokért. Honvédségünk, munkásságunk, földműves népünk példát mutatott az együttes hazaszeretetre. Az ország helyzete rendkívül súlyos. Napok óta hiányzik az élet folytatásának minden közös föltétele. A legsürgősebben meg kell találnunk a kibontakozást. Most tájékozódom, két napon belül a kibontakozás útjáról személyes szózatot intézek a nemzethez.”
November 4-ig rádióbeszédekben tartotta a lelket a magyarokban, delegációkat fogadott, emellett egyik fő intézkedéseként felmentette a kommunista hatalommal kollaboráló papokat. Ahogy a háború után, ekkori szavain és tettein is átérződik annak felelőssége, hogy hercegprímásként a legfőbb legitim közméltóság volt Magyarországon.
A szovjet tankok árnyékában november 4-én az amerikai követségre menekült, ahol 15 évet töltött kényszerű „fogságban”. 1971-ben, engedve VI. Pál pápa kérésének, elhagyta hőn szeretett Magyarországát. 1974-ben a pápa megüresedettnek nyilvánította az esztergomi érseki széket, mondván a hercegprímás lemondott. A kádári hatalom ennek fejében bocsátott szabadon egyházi személyiségeket a kommunista börtönökből. Mindszenty József viszont akkor kiadott kommünikéjében pontosan megindokolta, miért nem mondhat le a prímás ilyen súlyos időkben, noha méltósággal viselte a döntést. Utolsó éveit – ha már szülőföldjére nem térhetett vissza – a világ magyarságának körében töltötte, szinte minden magyar közösséghez ellátogatott.
A háború után hercegprímásként Mindszenty József erősítette meg az ország Szent István általi felajánlását Szűz Máriának, s újra és újra imádságra buzdított. Ő maga haláláig folyamatosan fohászkodott a hazához és a hithez való hűségért, a magyarság egységéért.
Erdő Péter bíboros a múlt szombati emlékező szentmisén azt mondta, ez a nap Mindszenty József mennyei újjászületésének a napja. A katolikusok most azért imádkoznak, hogy a néhai prímás boldoggá, majd szentté avatása mielőbb megtörténjék.
Ahogy Mindszenty püspöki jelmondata szól: „devictus vincit”, azaz „legyőzetve győz”. Erre éppen hithű élete az egyik bizonyosság.