Minek kell még történnie, hogy lemondjanak?

Bejelentéssel fordul a legfőbb ügyészhez a Jobbik a paralimpiai bizottság ügyében, mivel már nem telik el úgy nap, hogy a „botrányos működésről” ne látna napvilágot újabb fejlemény.

Ahogy arról beszámoltunk, 2012-ben a fideszes Deutsch Tamásnak, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) alelnökének javaslatára Gömöri Zsolt elnök 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a szervezettől devizahitelének törlesztésére.
 
Azóta, hogy ez kiderült, két hét telt el, és bár Gömöri ezt a pénzt időközben visszafizette – legalábbis azt mondta –, szinte naponta derültek ki újabb érdekességek az MPB ügyeiről.

Ügyészségi bejelentés

„Nem tudjuk, minek kell még történnie ahhoz, hogy végre belássák, az, amit tettek, vállalhatatlan, és önszántukból át kellene adni a bizottság vezetését olyan embereknek, akik valóban a sportolókért dolgoznának” – jelentette ki ennek kapcsán Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő mai sajtótájékoztatóján.
 
A Jobbik bejelentést tesz a legfőbb ügyésznél, arra kérve, hogy az ügyészség vizsgálja ki az MPB gazdálkodását, működését. Szilágyi jelezte, az ügyészség az MPB felügyeleti szerve, és azért kérnek átfogó vizsgálatot, mert nem egy konkrét esetről van szó, hanem arról, hogy alaposan meg kellene vizsgálni, „hogyan mentek a dolgok az elmúlt időszakban”.
 
A jobbikos képviselő kifejtette, nem telik el már úgy nap, hogy az MPB „botrányos működésével” kapcsolatban ne látna napvilágot újabb fejlemény: tízmilliós fizetések, az ennél is nagyobb prémiumok, luxusutazások eddig is olyan szinten borzolták a kedélyeket, hogy már maguk a parasportolók is a vezetőség távozását kérték.

Mikrobusz az elnöktől az elnöknek

Szilágyi György szerint a kép azonban még korántsem teljes, s erre példaként a bizottság által bérelt Citroën Jumper mikrobusz ügyét hozta fel. A szóban forgó bérleti szerződést 2011. május 4-én kötötte az MPB a Balaton Reál Kft.-vel az akkor 4 éves jármű bérlésére. Szilágyi György megjegyezte, a Balaton Reál Kft. egyik alapító tulajdonosa Gömöri Zsolt, az MPB elnöke. Hozzátette, Gömöri egymaga jegyzi ezt a céget, tehát
üzlettársának eseti felhatalmazást kellett adnia ahhoz, hogy az MPB-vel szerződést tudjanak kötni úgy, hogy a megkötött szerződésnél ne ő maga legyen az aláíró bérlőként és bérbeadóként is.
A szerződésben 110 forint kilométerenkénti bérleti díjat határoztak meg, bár az üzemanyagköltséget 375 forintig a bérbeadó állta. Ez – mutatott rá a jobbikos képviselő – azt jelenti, hogy a Gömöri-féle cég még 10 literes átlagfogyasztással számolva is 72,5 forintot keresett minden egyes megtett kilométer után. Szilágyi hozzátette, azt a felek valamiért már nem tartották fontosnak rögzíteni, hogy az induló kilométerállás mennyi volt.
 
A szerződés ugyanakkor úgy rendelkezett, hogy a járműre a bizottság Casco-biztosítást köteles kötni. Ezt a bizottság nem kötötte meg, pedig Szilágyi szavaival „jól jött volna”: 2014. március 27-e és 28-a között ugyanis ellopták a gépjárművet. A képviselő furcsának nevezte, hogy sem a rendőrségi jegyzőkönyvben, sem a Gömöri Zsolt által megrendelt szakértői véleményben nem szerepel az autó futásteljesítménye. Feltette a kérdést:
vajon csak a véletlen műve lenne, hogy sehol nem kívánták rögzíteni azt, hogy a bizottság 3 év alatt hány kilométert tett meg, vagyis hányszor 72,5 forintot fizetett a Gömöri-féle cégnek?

Gömöri és szakértője

„A kapzsiság még ennél a lopásnál sem ismert határokat” – fogalmazott Szilágyi György, utalva arra, hogy a rendőrségi jegyzőkönyvben az okozott kárt 1,5 millió forintban határozták meg, ugyanakkor a Gömöri Zsolt által rendelt szakvéleményben 3 millió forint szerepel. Mi több, ez a szakvélemény annyira „szakértői” – jegyezte meg Szilágyi György –, hogy azon még dátum sem szerepel. Ám mivel az MPB nem kötött Cascót az autóra, így

„Gömöri Zsolt cégének járt a Gömöri elnökölte MPB-től az a 3 millió forint, amennyiben a Gömöri Zsolt által felkért szakértő az autó árát meghatározta”.

Szilágyi szerint az eset súlyos visszásságai jól mutatják, milyen mentalitás övezte az MPB működését.
 
Szilágyi György felháborítónak nevezte, hogy ezek az emberek most is a helyükön vannak, és „várják” a felügyelőbizottság vizsgálatának végét. Hozzátette, noha már megszokhattuk a Fidesz-érában, hogy saját magukat vizsgálják a különböző szervezetek, de ezt „nem tűrhetjük tovább”.
 
A jobbikos politikus ismételten felszólította Gömöri Zsolt elnököt, Deutsch Tamás alelnököt és az egész elnökséget – amely mindehhez asszisztált –, hogy a paralimpiai sportolókat megkövetve, és a nekik okozott súlyos károkat megtérítve azonnal távozzanak a bizottság éléről.