Moszkvában véget értek a rendkívüli intézkedések

Moszkvában véget értek a rendkívüli intézkedések

Szélesebb körű ellentámadást indítanak az ukránok Bahmutban, miközben 15 havi mélyponton nyitott rubel a dollárral szemben.

Szergej Szobjanyin, Moszkva polgármestere megszüntette a szombaton bevezetett „terrorellenes” intézkedéseket – idézi a Guardian tudósítását a Telegram-csatorna alapján a 24.hu. Az intézkedéseket azért hozták, mert a Jevgenyij Prigozsin vezette, többségében köztörvényes bűnözőkből álló Wagner zsoldoscsapat fegyveres alakulatai szombaton az orosz főváros felé tartottak. Prigozsin végül Fehéroroszországba menekült, egységei pedig megálltak. Szobjanyin közleményében megköszönte a moszkvai lakosok türelmét és megértését. Ezen kívül az orosz terrorizmus-ellenes bizottság is kijelentette, hogy Oroszországban stabil a helyzet.

Közben a szélesebb körű ellentámadás részeként az ukrán csapatok lendületet vettek a Donyeck megyében található Bahmut körüli támadásokban – írja a brit védelmi minisztérium napi jelentésében. A hadműveletben, amelyben több dandár vesz részt, az ukrán erők a város északi és déli oldalán is előrehaladást értek el. A jelentés szerint kevés bizonyíték van arra, hogy az orosz szárazföldi erőknek jelentős, műveleti szinten bevethető tartalékaik lennének, pedig most több, egymástól távolabb eső szektorban is (Bahmuttól a Dnyeper folyó keleti partjáig, több mint 200 km hosszan) egyszerre növekszik a nyomás.

A polgárháborús veszély nyomán az orosz rubel hétfőn közel 15 havi mélyponton nyitott a dollárral szemben a hétfő hajnali kereskedésben. Hajnalban a rubel 2,1 százalékkal gyengült volt a dollárral szemben, 86,50-on állt, miután korábban elért 87,23-at is, ami a leggyengébb pont 2022 márciusa óta.

Címlapkép: Rendőrök és katonák a Moszkvába vezető utakon felállított ellenörzőpontok egyikénél 2023. június 24-én. Fotó: MTI/AP