- Idén megjelent könyvének alcímén azoknak is megakadhat a szeme, akik egyébként érdeklődők és tájékozottak 1956 kapcsán: "Mindszenty 1956 - Nem forradalom, hanem szabadságharc". Ezt a két fogalmat szinte mindenki, a közélet majd' minden irányzata párhuzamosan használja. "Forradalom és szabadságharc" - már 1848-49 kapcsán is összefonódott a magyar történelmi emlékezetben, és '56- hivatalos megnevezése is ez lett az elmúlt negyedszázadban. Mindszenty József nem így gondolta?
. Valóban így van, és azt gondolom, hogy az analógia is áll, amelyet említ. Már 1956 napjaiban is volt, aki együtt emlegette ezt a két fogalmat, leginkább a résztvevők és a szimpatizánsok, támogatók, és a szabadságharcosok egy jelentős része is élt 1848-1849 párhuzamosságával. Azt hiszem, a saját harcuk tekintetében, nem biztos, hogy minden vonatkozásában pontosan. Mindszenty volt talán az egyetlen a részvevők közül, aki megfelelő súllyal, és lényegében élete végéig
következetesen kizárta az egyiket – a forradalmat – és csak a másik kifejezést használta, a szabadságharcot
az eseményekre. Ezt már tényszerűen megteszi 1956. november 1-én, amikor az első beszédében, a „világtörténelemben páratlannak” mondja ezt a szabadságharcot. Mindszenty első igazi nagyobb gesztusa ekkor a harccal kapcsolatos, hiszen amikor a budai Prímási Palotába megérkezik, ahová a rétsági páncélosok hozzák október 31-én, akkor megáldja a harcosok fegyvereit. A november 3-i híres rádiós szózatában pedig már használja azt a különbségtételt is, amelyet én is megtettem a könyvem alcímében;
"a lefolyt harc nem forradalom volt, hanem szabadságharc”.
A harc legfontosabb eredménynek, ugyanakkor okának is azt tartotta, hogy „a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akart határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől". Itt lényegében megjelöli, hogy a szabadságharcnak a célja és indokoltsága a nemzeti szuverenitást visszaszerezni. Ez a felfogás jellemzően megmaradt Mindszenty számára alapállásnak, és erre próbált építeni 1956 szűkösen 4-5 szabad napjában, amíg dolgozni tudott - meglepően nagy eredményeket elérve és roppant keveset pihenve.
- Miért volt annyira fontos a Mindszenty számára ez a különbség tétel, hogy rövid rádióbeszédében is szükségét érezte utalni erre?
- Mindszenty minden jel szerint
elvetette a forradalmat,
mint lehetségesen pozitív társadalmi folyamatot. A forradalmi rendszereket, már korábban is elutasította elméletileg, és amikor ilyen helyzetekbe került, akkor a folyamatok aktív részeseként is szót emelt ellene, illetve tettekkel is kiállít meggyőződése mellett. A forradalmi rendszerek idejében – az 1918/19-es Károlyi-féle népköztársaság, a Tanácsköztársaság, illetve a nyilas és kommunista diktatúra – vagy internált illetve üldözött vagy rab volt. Meg nem jelenhetett, de nagyobbrészt megfogalmazott memorandumában, amelyet a nyilas puccs utáni helyzetben fogalmazott meg, Iuramentum non (’Nincs eskü’) címmel jelzi az alapállását:
„A forradalmat és az Egyházat egyszerre szolgálni nem lehet".
Az 1946-os köztársaság behozatala ellen – ahogyan ő nevezte – közjogi pozíciójából vétót emelt, lényegében kétszer is. 1956-ban Mindszenty úgy érezhette, hogy szózatában, amelyet a nemzetnek szánt, egy pártok feletti pozícióból, ahogyan hangsúlyozta, keretet és célt is adhat a nemzetnek a személye egy remélt tabula rasa helyzetben, amelyben az ország független és teljesen szakít a kommunista diktatúrával. Álláspontom szerint a szózatban említett „bukott rendszer”, itt nem egy kormány - Gerő Ernő vagy Nagy Imre vagy Kádár János vezetésével - működését jelenti, hanem magát a kommunizmust, így ennek örökösei sem csak egy kormányt. jelentenek. A szabadságharc ezt a rendszert buktatta meg Mindszenty szerint, és ezt a bukott rendszert restaurálta Kádár november 4-e után, új helytartóként, nemzete és korábbi, Nagy Imre vezette kormánya árulójaként.
Népmesei hős
- Az elmúlt 25 évben '56 októberének vezéralakjaiként a "reformkommunista" politikusokat és értelmiségieket, jobb esetben is a szabadságharcosok fegyveres csoportjainak vezetőit szokták kiemelni. Holott a pesti villamosra már a szabadságharc első napjaiban felírják: "Vissza Mindszentyt!" Mi volt a hercegpírmás szerepe és súlya azokban a napokban?
- Az említett kép számomra is az egyik fontos hatás volt, amiért a kötetemet megírtam.1956. október 29-én – Mindszenty tényleges szabadulása előtt egy-két nappal – fotózták a Kálvin téren, a villamos felirata pedig ez: „Mindszenty –vissza – jön!!!”.
Mintha valamilyen
népmesei hős lenne a hercegprímás,
akit elűztek a gonoszok, de a nemzet visszavárta a remény elvesztése után egy reményteli órában.
És Mindszentyt valóban az események folyása szabadította ki, hiszen az őrzését egyszerűen megszüntették az ávósok, a rétsági páncélosok csak precízen és biztonságosan hazaszállították Budára. Tényleges itteni tevékenysége kettős volt, egy nagy hatású egyházkormányzati és egy, a kibontakozást kereső, azt támogató társadalmi-politikai. Felfüggesztett több közismert békepapot, az Állami Egyházügyi Hivatalból pedig magához vette a papokra terhelőnek talált iratok jelentős részét, részleges püspökkari egyeztetést is tartott. Tildy Zoltán volt köztársasági elnök, akinek teljesítményéről és személyéről Mindszenty egyébként lesújtó véleménnyel volt 1945 vége óta, lényegében szabad rendelkezést biztosított Mindszentynek a hivatal épülete felett. Mégis ezt a kommunista propaganda később rablásnak nevezte. Mindszentynek ez a fellépése fordulatot is jelentett, hiszen 1956. október végéig tekintélyes magyar főpapok: Grősz József érsek, a moszkvai Pravda által elismerően (!) idézett Hamvas Endre püspök, Horváth Richárd, a békekapi mozgalom egyik alapítója, illetve Halász György, a Hittudományi Akadémia rektora is támogatták ekkor az ortodox kommunista Gerő Ernőt és a statáriumot hirdető Nagy Imrét, felszólítva a harcoló magyar szabadságharcosokat, hogy tegyék le a fegyverüket. Ezzel a magatartással csak Mindszenty és Virág Ferenc pécsi püspök állt szemben, illetve persze XII. Piusz pápa, aki üdvözölte a fegyveres felkelést október 28-án, és annak győzelmét kívánta enciklikájában is. A pápa egyébként mindvégig támogatta a hercegprímást mindenben. A társadalmi-politikai szerepvállalásának van egy nagyon fontos karitatív része is. amelyet a Máltai Lovagrend jótékonysági szervezeteivel, helyenként magyar arisztokraták közreműködésével, illetve a Werenfried van Straaten atya vezette holland Kirche in Not segélyszervezetel karöltve cvégzett. Van Straaten atya, akit szalonnásatyának is hívtak, néhány órával a pírmás fővárosba érkezése után már Budán volt, és segített egy felhívás megfogalmazásában, amelyet a világ katolikus főpapjainak küldött Mindszenty. Politikai szerepvállalására a két beszéd, illetve számos nyilatkozat, valamint leginkább tárgyalások a jellemzők, amelyeket a kötetemben részletesen ismertetek egy fejezetben - már amennyire lehet, mert jelenlegi tudásunk szerint nem maradtak feljegyzések ezekről az egyeztetésekről.
A politikai jellegű tárgyalásokkal kapcsolatosan érdekes lehet, hogy Barankovics István Demokrata Néppártjából például a progresszíveket nem fogadta, a leginkább konzervatívabbat, Matheovits Ferencet azonban igen. De neki is elmondta, hogy nem tartja lehetségesnek az együttműködést, sem a pártja támogatását, a kommunistákkal együttműködést kereső korábbi magatartásuk miatt. Számos újonnan alakult párttal azonban tárgyalt vagy audienciát kértek a hercegprímásnál, amelyek a szovjet intervenció miatt nem valósulhattak meg. Ezek közös nevezője az lehet, hogy
hosszú távon nem nagyon számoltak a Nagy Imre köré szerveződött, ahogyan ön említi "reformkommunista" kormányzattal.
Ezek közé tartozott az évekig illegalitásban működő, de már a kezdetekben is Mindszenty személyét és állásfoglalását irányadónak tartó Keresztény Front, amely államforma-változtatásban (a királyság restaurációja) és egy keresztényszocialista-korporatív programban gondolkodott. Akadtak köztük olyanok is, akik miniszterelnöknek akarták felkérni, ilyen volt a Magyar Forradalmi Ifjúsági Párt. Ennek az ötletét elvetette Mindszenty, pártoktól független, azok feletti szerepet tartott fenn magának. A Magyar Keresztény Nemzeti Párt revizionista hangokat pendített meg, korábbi keresztény-nemzeti értékrendhez közelálló programmal. Érdekes az is, hogy akadt egy párt, amely konspiratív szándékkal hivatkozott a hercegprímásra. A Katolikus Néppárt ugyanis
Kádár János jóváhagyásával, provokálta a politikai közeget,
behálózva, és később semlegesítve a kormányzat által reakciósnak tartott személyeket, Mindszenty azonban nem kereste ezzel a nagyobbrészt családi alapon szerveződő társulattal a kapcsolatot, amelyet érdekes módon a szabadságharc leverése után is hagyott rövid ideig működni az államhatalom. A korabeli dokumentumokból kiderül, hogy a CIA sem számolt hosszú távon Nagy Imrével, a szolgálat az akkori vezetője, Allen Welsh Dulles
Magyarország lehetséges, egységet kovácsoló vezetőjeként tekintett Mindszentyre.
De ide tartozhat érdekességként gróf Khuen-Héderváry Károly, egykori főcserkész és reformkonzervatív asztaltársaságának audienciája is a hercegprímásnál. Később meg is hucolták őket a kádári állambiztonsági szervek, pedig érdemi politikai tevékenység nem köthető hozzájuk.
Forradalom-szabadságharc-ellenforradalom
- Az "ellenforradalom" teljes kibontakozását a Kádár-rendszer hivatalos történetírása jelentős részben Mindszenty rádióbeszédéhez kötötte, amelyben a kommunista narratíva szerint "visszakövetelte az egyházi nagybirtokot. Tisztázzuk, mi is hangzott el abban az ominózus rádió szózatban!
- Véleményem szerint, ahogyan említettem, ez Mindszenty részéről egy, a kibontakozás kereteit összefoglaló nemzethez intézett szózat volt, amelynek igényét már november 1-én is jelezte, első megszólalása alkalmával. Bibó István, - aki politikai ellenfelének tartotta Mindszentyt - is kiérezte a közjogi-alkotmányos szerep igényét a prímás szavaiból, véleményem szerint joggal. Mindszenty hercegprímássága - a történeti alkotmány jogi értelmezési lehetőségei közepette – magában foglalt egy esetleges, közelebbről körbe nem határolt,
ideiglenes államfői szerepet is.
Mindszenty – ez későbbi irataiból, amelyet például az amerikai nagykövetségen fogalmazott meg, kiderül – az utolsó normális évnek 1944-et tartotta, a német megszállás előtti korszakot. 1945-ben az ideiglenes kormány vezetőjével közli, hogy hercegprímásként ő az első számú közjogi személy jelenleg, és nemzet szolgálatára készen áll, ebből a pozícióból vétózta meg a köztársaságot is pár hónappal később. A rádió szózatában a pártok feletti pozíció is ezt az alkotmányos szerepet sugalmazta és azt is, hogy irányvonalakat jelöl ki a nemzet számára. Ez a szózat koncepciójában, de talán retorikai felépítésében is eltért azoktól a protestáns (Ordass Lajos, Ravasz László) vezető egyházi megnyilatkozásoktól, amelyek egy vagy éppen két nappal előtte hangoztak el Mindszenty előtt a rádióban, és amelyeket a hercegprímás ismert.
- Vajon Mindszenty tiltakozott volna az ellen, ha ellenforradalmárnak nevezik? Az ő számára ez gyökeresen mást jelentett, mint a kommunista értelmezésben.
- Mindszenty még 1956 novemberében – Füzér Julián ferences atya irathagyatéka szerint, amelyet Mészáros István kutatott – helytelenítette a november 3-i rádiószózatának „ellenforradalmi célkitűzésként” való beállítását, ugyanitt azonban az „ellenforradalom vádjával zsonglőrködőknek” tartja a korszak kommunista propagandáját. Itt mondja el, hogy nem akart „további forradalmat” sem, ami azt mondatja vele, hogy az eddigiek bőven elegendőek voltak a számára. A hercegprímás azt gondolom, annyinak tartotta 1956-ot, amennyi volt:
szabadságharcnak és semmi másnak,
mert elhozta a magyarságnak a szabadságot és a szuverenitást vagy annak lehetőségét. Joggal nem tarthatta ellenforradalomnak, mert sokan, baloldaliak, kommunisták is részt vettek benne, akiknek ez nem volt semmiképpen sem célja. Ellentétben a közkeletű vélekedésekkel, Mindszenty saját lehetőségeihez mérten jól tájékozott volt 1956-ban. 1955 óta folyamatosan tudott tájékozódni a helyzetről, ezért fogalomalkotása azt gondolom megalapozott volt és indokolt. Maga az ellenforradalom ugyanakkor nem volt Mindszenty számára negatív fogalom, hiszen 191-ben a helyzet pozitív megoldását látta ebben, szentmisét celebrált az ellenforradalom győzelmének tiszteletére, illetve adományt gyűjtött a Nemzeti Hadseregnek. Horthy Miklóssal ambivalens volt a viszonya. Kultuszát elítélte, Boldog IV. Károly királyunk feltétlen híveként, aktív legitimistaként 1921 után politikai ellenfelet is látott benne. Ugyanakkor az ellenforradalmi, illetve revizionista szerepét támogatta, sírjánál pedig imádkozott az emigrációban. Tudom, vannak, akik a mai jobboldalon ellenforradalomként akarják definiálni 1956-ot, de ez steril álláspontot mutat nekem, és nagyon is egybehangzana a kádári kommunista szemlélettel, ami zsákutcás eredményt mutat.
Az 1956-osok egyike sem gondolta ellenforradalomnak az eseményeket.
Az 1919-es magyar ellenforradalom résztvevői a kezdetektől ellenforradalmároknak tekintették magukat, és minden ízükben a forradalmi rendszerek felszámolásában gondolkodtak, ez z adott pillanatban átmenetileg egységet is képzett köztük. 1956 egyszerűen más volt.
Fáklya és kovász
- Mindszenty egész életében küzdött a totalitárius zsarnokságok ellen - de vajon mi volt a politikai ideálja, milyen Magyarországot álmodott a bolsevizmus utánra?
Azt gondolom, hogy egy
szuverén, alkotmányos nemzeti királyságot,
- A Mindszentyről írt történelmi, vagy ismeretterjesztő munkák, dokumentum-és játékfilmek általában a hajthatatlanságát emelik ki. Egy olyan ember képe rajzolódik ki sokakban, akinek erkölcsileg igaza volt ugyan, de makacs, és önfejű jelleme miatt képtelen volt "reálpolitikusként" viselkedni. Tényleg egy morálisan támadhatatlan politikai analfabétáról beszélünk?
„Utólag minden kiderül …”- mondja Kányádi Sándor a vörös villamosról szóló kupléjában, amely holtvágányra döcögött, így megadva a bukott kommunizmus nagyszerű költői metaforáját. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert kellő távolságból, az események letisztulása után, sok akkori tényt ismerve már tudunk konklúziót levonni. A hercegprímás hajthatatlansága nem önmagáért való önzés volt 1956-ban sem. Maga Tildy Zoltán is megemlíti, hogy sokat változott 1945-48-as önmagához képest a prímás, amelyet egy volt sopronkőhidai fogolytárs is megerősített, akit fogadott 1956-ban Budán. Mindszenty az igazsághoz ragaszkodott, amelynek számára transzcendens biztosítékai és feltételei voltak.
Fáklya és kovász is egyszerre tudott lenni
nemzete és hívei számára, azonban az események legyűrték őt. Hiba volna olyan álláspontot a magunkévá tenni, amelyek idővel elbuktak, szemléljük ezért csak az embert és a cselekedeteit, és akkor azt láthatjuk, hogy jelenleg érvényes, mai is diskurzus-kész, izgalmas állításai voltak. Mindszentynek, míg az őket letörők felett ítélkezett már a történelem. Hacsak az általam vizsgált időszakot nézem: Nagy Imre 1956-ban és utána is Mindszentyt a jobboldali reakciósok közé sorolta, akik a szocialista, demokratikus vívmányok ellen harcoltak. A maga logikája szerint igaza is volt ebben. Nagy Imre „demokratikus szocializmusa”, kontrollált kommunista vezetésű kvázi-többpártrendszere és Mindszenty hagyományainkban gyökerező, alkotmányos, szuverén királysága szerintem is nagyon messze vannak egymástól. Ezt azonban ma már inkább Mindszenty javára írjuk.
Teljesen történelmietlen módon, az interjú végén megjegyzem, hogy a 2011-es alaptörvény preambuluma megemlíti, hogy; „mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki”. Ezt talán kevesen tudatosítják ma, pedig ilyen perspektívában szemlélve nem mindegy, hogy mit gondolunk 1956-ról és az ott történtekről. Mindszenty úgy gondolta, hogy azokból a napokból kifakadhatott volna a magyarság számára a függetlenség és a szabadság, és ezt az elvét nem adta fel sem akkor, sem utána. Ez pedig az ön által is említett ’hajthatatlanságának’ a része, de az évek múltán sokkal inkább azt mondanám,: inkább annak a gyümölcse.