Schiffer András - bármennyire is igyekezett - nem volt képes a 2012-es szakadás után nemhogy egy újabb tisztikart, de még katonákat sem kiképezni. Egyedül pedig az ember hamar erodálódik, és bár ideig-óráig élvezi a parlamenti iszapbirkózást, az ember hamar belefásul, ha az intézményesült cinizmus nagykoalíciójával vívja ugyanazokat a köröket, miközben piszkosul nincs senki mögötte.
Távozása egyben azt is jelenti, az LMP-nek vége. Ami marad 2018-ig, egy parlamenti szócsatákba beleszürkülő öt fős frakciócska, de ami fontosabb, olyan témákkal - bármilyen fájó is kimondani - amelyekre a magyar társadalom a napi rutin közepette - magasról tesz. Lehet ez az emelkedett, de megfoghatatlan ökopolitika, lehet ez a földügy, melyet az évtizedekkel ezelőtt gyökértelenné tett több milliós szlöm fel sem fog ésszel, vagy épp az ügynökügy, melyet az előbbiek mellett a tetejébe még csak nem is ért.
Persze, egy alapvetően értelmiségi pártnak nem is erre lenne szükség, csak épp az LMP eddigi története bizonyította be, hogy még a baloldali, városi értelmiség sem kér belőle, sőt, egy része kifejezetten Orbán Viktor trójai falójának tartja a Schiffer féle LMP nehezen emészthető, de a szekértábor logikának semmiképp nem engedő politikáját.
Tehetetlen függetlenség volt az övé, ami egyszerre tette hitelessé, a nyomorult magyar közéletben érthetetlenné, valamint nem utolsósorban reménytelenül magányossá.
Schiffer lelépésével LMP egyetlen igazi arcát vesztette el, eléggé valószínűtlen, hogy árnyékából kilépve fel tudna nőni többi párttársa a feladathoz. A nagy kérdés már csak az, vajon az LMP árváit, azt a bizonyos öt százalékot ki szívja majd fel...
Nem lehet más?
Schiffer lelépésével az LMP egyetlen igazi arcát vesztette el; a kérdés már csak az, a párt árván maradt szavazóit ki szívja majd fel.