Nem tud leállni: Belize-ben is sikkasztani kezdett Bróker Marcsi, ez lett a veszte

A belize-i hatóságokat nem érdekelte a nemzetközi elfogatóparancs - egészen addig, míg Marcsi nem kezdett náluk is ügyeskedésbe.

 
Több mint másfél év bujkálás után fogták el a Bróker Marcsiként híressé vált Dobrai Sándornét egy közép-amerikai turistaparadicsomban, tegnap már haza is hozták Magyarországra.
 
A Blikk értesülései szerint a helyi hatóságok korábban is tudtak a nemzetközi elfogatóparancsról, de nem érdekelte őket. Nem is véletlen, hogy Marcsi ezt az országot választotta: Magyarország és Belize között nincs kiadatási egyezmény.
 
A Kun-Mediátor Kft. tízmilliárdokat lenyúló ügyvezetőjéről azonban kiderült: azért vették őrizetbe múlt szerdán, mert Belize-ben is sikkasztásba fogott.
 
Ekkor azonnal lecsaptak rá és már ki is adták a magyar hatóságoknak.
 
A bulvárlap úgy tudja, Bróker Marcsi az elsikkasztott 20 milliárdból mindössze 4-5 milliót tudott magával vinni a meneküléskor, ezért szűkös anyagi körülmények között élt kint egy bérelt apartmanban.
 
Akadt egy rejtélyes támogatója is, aki havonta küldött neki pénzt, amit egy belize-i ügyvédi irodában tudott felvenni.
 
Pár hónapja viszont ez a forrás elapadt, ezért a nő a turistaparadicsomban is megpróbált a Kun-Mediátornál megismert módszerrel pénzt szerezni, de hamar lebukott.