Az eddigieknél is drágább lesz a bankolás az infláció miatt

Az eddigieknél is drágább lesz a bankolás az infláció miatt

Már minden nagyobb hazai bank bejelentette, hogy a tavalyi inflációt követve emelték a díjaikat. Tehát a legtöbb magyar ember már most is sokkal többet fizet a bankolásért. Csakhogy ez idén még tovább fog drágulni.

Azénpénzem.hu. világított rá, hogy azokat a tételeket, amiket változatlanul hagytak még a bankok, az év során még bármikor drágíthatják.

Az MBH például az idén már többször is drágított. Április utolsó szombatján tették közzé, hogy néhány díj emelése nem történt meg április 30-án, illetve május 1-jén „vagy mert teljesen kimaradtak az emelésből vagy azért, mert nyilvánvaló elírás miatt nem a korábbi díj inflációval növelt összege került meghirdetésre”.

A már megismert inflációs drágítások után

a nagyobb bankoknál most nyitható egyszerűbb számlák átlagosan 28 százalékkal kerülnek többe a korábbiaknál.

Persze több bank is közleményben hangsúlyozta, hogy a mindennapi bankoláshoz kötődő díjaik átlagosan a tavalyi infláció alatt emelkednek.

Ez azonban nem jelent vigaszt rengeteg hónapról hónapra küszködő magyar embernek.

(Fotó: Egy ügyfél bankkártyát helyez a pénzkiadó automatába (ATM) a Sberbank központi bankfiókjában Budapesten, a Rákóczi úton 2014. március 25-én. - MTI Fotó: Mohai Balázs)