"Az AfD a német alkotmányos rend utolsó védelmezője"

Hansjörg Müller az orosz hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a bevándorlás kapcsán különbséget kell tenni gazdasági migránsok és valódi menekültek között.

Kifejtette, hogy szerinte a Németországba érkezők között többségben vannak azok, akik csupán egy jobb élet reményében érkeznek Európába, valódi menekült igen kevés van köztük, hiszen azok többsége a törökországi menekülttáborokban él.

Hozzátette, az AfD az egyetlen német párt, amelyik valóban szem előtt tartja az igazi menekültek érdekeit, és törődik velük. A politikus fontosnak tartja, hogy a háború elől menekülőket ne keverjék össze a gazdasági bevándorlókkal, hiszen az előbbiek tényleges segítségre szorulnak, és ellátást kell biztosítani számukra.

[fb_pages_codes:immigration]

Müller élesen elítélte a befogadó állomásokat ért támadásokat, ám kijelentette, hogy ezért csakis a nyugati kormányok felelősek, akik jobban bánnak a bevándorlókkal, mint a saját állampolgáraikkal, ráadásul mindezt az ő pénzükből.

"Németország, Franciaország, Anglia és Dánia népei már látják, hogy kormányaik olyan alkotmányellenes politikát folytatnak, ami végsősoron fel fogja számolni az őshonos társadalmakat. És ez nem holmi összeesküvés-elmélet, az ENSZ 2000-ben kijelentette, hogy Európába másfél millió bevándorlónak kell érkeznie, hogy vége szakadjon a demográfiai hanyatlásnak. Ez az egész innen ered."

- tette hozzá a bajor politikus.

A migránsok befogadásával szerinte Merkelék megsértik a német menekültjogot és aláássák az alkotmányos rendet. Szerinte az AfD jelenti az utolsó reményt ezek megmentésére, ennek a folyamatnak pedig a határok megvédése lenne az első lépése.

A politikus a radikális iszlámmal kapcsolatban megjegyezte, hogy az AfD álláspontja szerint a jelenség alkotmányellenes és "semmi keresnivalója Németországban".

"A német társadalomnak 2000 éves keresztény gyökerei vannak, az iszlámhoz viszont nem kötődik."

- fűzte hozzá Müller.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy a muzulmánoknak természetesen joguk van gyakorolni a vallásukat, akár otthon, akár nyilvánosan, viszont a törvényes rend ellen uszító irányzatok ellen föl kell lépni.

Meglepő adatként közölte, hogy a párt szavazóinak 35 százaléka német állampolgársággal rendelkező bevándorló, az AfD vezetőségét pedig nem szélsőjobboldaliak, hanem középosztálybeli polgárok alkotják.

Meggyőződése szerint a párt támogatottsága akkor sem fog visszaesni, ha véget ér a migránskrízis, és visszautasította azokat a spekulációkat, melyek szerint az Alternatíva profitálhatna a bevándorlás miatt kirobbanó esetleges polgárháborúból, és ezért a feszültség szításában lenne érdekelt.

Müller az interjú végén úgy vélekedett, hogy amennyiben az AfD hatalomra kerül, "a migránskrízis nagyjából 10 perc alatt megoldódik".