A fiú tanára és az igazgató Petőfi Sándor Magyar vagyok című versét adták oda neki megtanulni. Az igazgató és a pedagógus érdekes módon már ekkor megpendítette, hogy az utolsó versszakot valószínűleg ki kell hagynia, de biztos, ami biztos, azért tanulja meg az egész verset.
Az 1847 februárjában írt versben Petőfi hatásos retorikát alkalmaz. Három versszakon keresztül a haza szépségéről, a dicső múltról beszél lelkesen, a negyedik versszakban aztán változik a hangvétel, az ötödik versszak pedig így szól:
Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szűlőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!
Azt a portál sem tudta kideríteni, hogy ki gondolta úgy, hogy az utolsó versszak veszélyes terep lehet, mindenesetre az egyetemen végül észbe kaptak, a fiúnak mégsem kéne ezt a verset elszavalnia. Ők egy másik verset javasoltak, amit a fiúnak elég lett volna felolvasnia, viszont a szülők úgy döntöttek, hogy akkor inkább lemondják az egész fellépést.
A lap megkereste a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet is, ahonnan ezt a választ kapták:
Az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar március 14-i ünnepi állománygyűlésének programjában szerepel általános iskolás gyermekek szereplése, versmondása is. Az esemény szervezői úgy állították össze a teljes programot, hogy az ünnepi megemlékezés a honvédtisztképzés hagyományait, annak történelmi jellegzetességeit minél jobban megjelenítse, kidomborítsa. Ezért döntöttek úgy, hogy Petőfi Sándortól olyan verset mondjon el a diák, amely sokkal inkább illeszkedik a tiszti tradíciókhoz. A választás A honvéd című versre esett, aminek felolvasását azonban a diák nem vállalta. A szervezők sajnálják, ha ez benne esetlegesen rossz érzéseket kelthetett, de minden esetben a szervezőké a felelősség a rendezvény tartalmának kialakításáért és megfelelő lebonyolításáért.