Nézőpont: gyengült a Fidesz, erősödött az MSZP, a Jobbik stabilan második

Nem állt meg a Fidesz zuhanása: egy hónap alatt 6(!) százalékkal került közelebb a Jobbik.

Talán a legfontosabb, hogy a CSOK egyelőre mégsem olyan politikai csodafegyver, mint a rezsicsökkentés volt anno.

Ennek megfelelően mind a teljes népességet tekintve (a decemberi 34-ről januárra 32 százalék), mind pedig a biztos szavazók körében (a decemberi 48-ról januárra 44 százalék) szimpátia-csökkenést kellett elszenvednie a Fidesznek.

Ugyanakkor, a tavaly felturbózott bevándorlás-politikának még mindig érezni a hatását, hiszen a teljes népességet tekintve, még mindig többen szavaznának a Fideszre, mint a többi ellenzéki pártra összesen

- legalábbis a Nézőpont mérése szerint.

Miközben a Fidesz folyamatosan csökken, a Jobbik megbízhatóan tartja a második helyezését, sőt a biztos pártválasztók körében

6 százalékkal került közelebb a nemzeti ellenzék a nagyobbik kormánypárthoz

(amíg decemberben még 21, addig januárban 23 százalékon állt a Jobbik támogatási indexe).

A legnagyobbat azonban az MSZP szakított: a szocialisták - hiba határon belül - egy százalékkal a Jobbik előtt állnak a teljes népességet tekintve (két százalékot erősödve decemberhez képest), azonban hiába a váratlan erősödés, a biztos választók körében (4 százalék!!!),

még mindig a Jobbik mögött foglalnak helyet - a szocialisták lemaradása jelentős: 8 százalékos.

Egy kis érdekesség a baloldalról:

az MSZP valószínűleg most még nem is előre, hanem inkább hátra tekintget, ugyanis a baloldalinak mondott mikropártokhoz képest még inkább erősödött a pozíciója. Jelenleg nehezen elképzelhető, hogy Gyurcsány Ferencből miniszterelnök legyen.

A krónikához tartozik, ha ma tartanák meg a választásokat, mindössze négy párt jutna be a parlamentbe:

a Fidesz-Jobbik-MSZP hármason kívül a Demokratikus Koalíció (5 százalék) delegálhatna képviselőket a Tisztelt Házba.