Nők tízezreit verte át a Fidesz

A 40 év utáni nyugdíjaztatás lehetősége nem a szolgálati időre, hanem a jogosultsági időre vonatkozik. A Jobbik változtatna.

Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke a jogszabály visszásságairól az Alfahírnek azt mondta, a 2010-es választási kampányban a Fidesz azzal hitegette nők százezreit, hogy 40 év szolgálati idő után nyugdíjba vonulhatnak. A Fidesz 2011-től ugyan bevezette a törvényt, csakhogy abban nem szolgálati idő, hanem „jogosultsági idő” kitétel szerepelt, ami – mint Sneider Tamás rámutatott – teljesen új fogalom volt a jogszabályban.
 
Az Országgyűlés alelnöke, a népjóléti bizottság tagja kifejtette, ez nem pusztán játék a szavakkal, hanem komoly megvonás: míg a szolgálati időbe beletartozik a munkanélküli járadékban eltöltött időszak, valamint a gyakorlati idő, amelyek után nyugdíjjárulékot fizet a magyar állam vagy az oktatási intézmény, a jogosultsági idő meghatározásából ezeket kivették. Hangsúlyozta, a nemzeti párt annak idején ezért tartózkodott a törvény parlamenti szavazásán.
„A Fidesz tehát leszűkítette a kampányban tett ígéretét, s így a korábbi nyugdíjazásra számító nők több mint felére nem vonatkozik ez a lehetőség”
– magyarázta a képviselő, megjegyezve, hogy több tízezer nőt érintett hátrányosan a rendelkezés.
 
Sneider Tamás emlékeztetett, már akkor több módosító indítványt nyújtott be a Jobbik az „igazságtalan törvényjavaslat” javítására. Ezekben többek közt a munkanélküli járadéknak és a gyakorlati időnek a jogosultsági időbe történő beszámítását indítványozták.

Diszkriminatív szabályozás

A képviselő kifejtette, ezeket akkor nemcsak hogy lesöpörte a Fidesz, de még a közeli hozzátartozóra fordított ápolási időt is csak úgy hagyta meg a törvényben, hogy csak akkor számítson bele a jogosultsági időbe, ha az illető asszony a saját gyerekét ápolta. Ha valaki a férjét, élettársát vagy a szüleit ápolta, az ezzel eltöltött időszak már nem számított bele a negyvenéves kedvezménybe – tette hozzá.
 
Sneider Tamás közölte, egy nemrég benyújtott javaslatban a Jobbik azt kezdeményezte, hogy legalább ez utóbbi igazságtalanságot orvosolja a kormánypárt. „Vagyis azt kérjük, hogy az ápolási díjban töltött időszak teljes mértékben számítson bele a nyugdíjjogosultságba, függetlenül attól, hogy valaki a gyerekét, a férjét, az élettársát vagy az egyik szülőjét ápolta” – fejtette ki a politikus. Szerinte a mostani szabályozás önmagában is diszkriminatív, és nagyon rossz üzenete van. Pedig – tette hozzá – komoly költségvetési vonzata nem lenne annak, ha kiterjesztenék a jogosultságot, ezért bíznak benne, hogy azt a Fidesz is támogatni fogja.