1911-ig ez a nap kötelező ünnep volt, azóta azonban – ahogy általában minden keresztény ünnep – kissé háttérbe szorult. Mit is ünneplünk hát ma?
A mai napon ünnepeljük az angyali üdvözletet, Krisztus fogantatását. Ebben az ünnepben is felfedezhetjük az ősi bölcsesség összefüggéseit: „Amint kint, úgy bent.” Hiszen az, amilyen lelkülettel tiszteljük és megemlékezünk Szűz Mária gyönyörű, tiszta lelkéről, finomságáról, nőiességéről, éppen ez a pompa, amely ilyenkor a természetben a virágok gyönyörűségeként, ártatlan, odaadó szépségeként megnyilatkozik. A fiatal Mária is ily ártatlan, szép szívvel fogadhatta az örömhírt hozó angyalt, amikor az tudatta vele, gyermeke fog születni a Szentlélek által.
Ez a méltán híres pillanat azonban nem csak földi időben mérhető, és nem csak az emberiség „történelmének” egy röpke pillanata. Ez a jelenet azért őrződött meg, és éppen azért eleveníttetik fel minden évben, mert ez nem csupán egy apró, tovatűnő pont az idő végtelen egyenesén. Ugyanis ez a jelenet többet hordoz. Ez már – mondhatjuk így – a mitikus idő egy darabját hordozza, és amennyiben mi is részt veszünk ezen ünnepben, mi is részesülünk a keresztény „mitológiának” e darabjából.
A legjobban Eckhart mester írja körül a szeplőtlen fogantatás jelentőségét az ember lelki életében. Ő az ember lelkét először egy éretlen nőiséghez, a szűzhöz hasonlítja, és ezt írja:
„Jól figyeljetek erre a szóra: szükségszerűen úgy kellett lennie annak, hogy az az ember, aki Jézust befogadta, szűz legyen. Hogy egy ember szűz, az annyit jelent: mentes minden idegen képtől, annyira, amennyire mentes volt tőlük akkor, amikor még nem létezett. […]Azt mondom viszont: az, hogy az ember szűz, nem vesz el semmit sem cselekedeteiből, amit csak valaha is véghezvitt, hanem mindettől még leányként és szabadon létezik, a legfelsőbb igazságban nem akadályozza semmi sem, aminthogy szabad és kötetlen Jézus is a maga leányságában. Miként a mesterek mondják, hogy csak hasonló és hasonló alapjai az egyesülésnek, akként kell az embernek is lánynak lennie, szűznek, aki a lány-Jézust befogadja.”
Majd az érett nőiséget, az „asszony”-t állítja példa gyanánt, s így folytatja:
„Most pedig ügyeljetek és figyeljetek jól ide! Ha az ember mindig szűz volna, akkor nem lenne gyümölcse. Ha gyümölcsöt akar hozni, akkor szükségszerűen asszonnyá kell lennie. Az a név, hogy »asszony«, a legnemesebb, amit csak a lélekhez párosíthatunk, sokkal nemesebb, mint az, hogy »szűz«. Az, hogy az ember Istent magába fogadja, jó, s ebben a befogadásában szűz. Azt azonban, hogy Isten gyümölcsöt hoz benne, még jobb; mert egyes-egyedül az adomány gyümölcsözése hála az adományért, ilyenkor pedig a szellem újraszülő hálájában asszony, ahol újraszüli Jézust Isten atyai szívébe.”
Ezt a két nőiséget, a szűzies leány és az érett asszony nőiségét nem külön-külön, hanem valamiképpen egyben láthatjuk a mai nap ünnepelt jelenetében: a szeplőtlen fogantatás mítoszában, avagy az angyali üdvözletben. Hiszen ott van az ifjú Mária, aki testi-lelki valójában szűz, de ott van ő mint asszony is, aki oly erős, oly bátor, és oly védelmező, hogy kész az isteni gyümölcs szíve alá fogadására. A mi lelkünknek is egy ilyen Mária-léleknek kell lennie. Tisztának és ártatlannak, mint a virág, de ugyanakkor okosnak és erősnek, mint a kemény magház, hogy meg tudjuk védeni a legfontosabbat: az isteni aranymagot, amely szívünk közepén ragyog.
„Az olyan szűz, aki asszony, szabad, önösséghez nem kötődő, az Istenhez és önmagához mindenkoron egyformán közel van. Az ilyen sok gyümölcsöt hoz, s azok nagyok, nem kevesebbek és nem többek, mint maga Isten.” – így fejezi ki a két nőiség eme szép együttállását Eckhart mester.
Láthatjuk hát, hogy a nőiség ezen szent vetületeinek milyen példamutató értéke van nem csupán a nők, de minden ember számára. Emlékezzünk hát e napon meg Nagyasszonyunkról, aki nekünk, magyaroknak különösen fontos, hiszen országunk védőszentje Szent István királyunk akaratából és felajánlása óta.