Nyoma veszett a Törökországból öt éve behozott Kalasnyikov-lőszert gyártó gépsornak

Nyoma veszett a Törökországból öt éve behozott Kalasnyikov-lőszert gyártó gépsornak

Nagy a kereslet a töltényekre, mivel a gyártás nyomán egy év alatt 44 milliárd forintos profittal számolhat a gép használója.

Az eredeti vásárló szerint a fővárosi kormányhivatalnak tudnia kéne, hogy mi lett a sorsa a NAV vámraktárába került gépsornak, de az nem hajlandó elárulni, írta a 24.hu.

A lőszereket gyártó gépet a Borsodi Általános Gépgyár Kft. (BSGÉP) vásárolta meg még 2018-ban, a cég viszont később elveszítette haditechnikai külkereskedelmi engedélyét, így a lőszergyártósort a NAV vámraktárában kellett elhelyezniük.

Ott viszont már hiába keresné bárki is. A BSGÉP tulajdonosát, Papp Csabát arról tájékoztatta a NAV, hogy már 2018-ban „kitárolták” onnan a gépet. Papp Csaba emiatt feljelentést tett sikkasztás és hivatali visszaélés miatt.

A vámraktárból csak akkor lehet eladni egy haditechnikai eszközt, ha a fővárosi kormányhivatal erről határozatot hoz. Az eljárásban több szervezet vesz részt, a titkosszolgálatok, a külügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság. Papp azt állítja, hiába kérte a kormányhivatalt, hogy közölje, milyen engedélyt adott ki, hová és kinek szállították el a vámraktárból a lőszergyártó gépsort, a hivatal azt írta, hogy „a vitás státuszú eszközök polgári jogi státuszának rendezése, illetve tulajdoni igényének rendezésében való közreműködés” nem tartozik a hatáskörébe.

A BSGÉP kártérítésért folyamodna, de ahhoz tudni kellene, hogy ki használja a gépet, azaz hol gyártják a töltényeket, amely iránt most nagy az érdeklődés. Az ukránok folyamatosan lőszerhiánnyal küzdenek, és az Európai Unió is azt közölte, hogy bővíteni kell a kapacitásokat.

A 24.hu szerint sok pénzről lehet szó, hiszen egy töltény most 2 dollárba kerül. Három műszakban 75 millió töltény jöhet le a gépsorról egy év alatt, tehát 52 milliárd forinttal lehet számolni. Az előállítási költség alacsony, 30 cent körüli, 44 milliárdos profittal számolhat a gép tulajdonosa.

Címlapkép: Kalasnyikov géppisztolyok a Kalasnyikov Konszern izsevszki fegyvergyárában 2022. december 23-án. Fotó: MTI/EPA/Orosz védelmi minisztérium