Egy friss OECD-tanulmány kimutatása szerint a társadalmi elöregedés felgyorsult, ma már 100 munkaképes korú személyre huszonnyolc 65 évnél idősebb jut (időskori függőségi ráta), sőt ha azokat is belevesszük a számításba, akik nem dolgoznak, akkor ez az arány, az úgynevezett teljes függőségi ráta 0,65.
A tanulmány szerint ha főleg az időskorúak foglalkoztatottsága nem emelkedik, akkor ezek a demográfiai irányok jelentősen visszavethetik a nyugdíjas kori életszínvonalat.
Mivel a kormányzatok az elöregedés okozta munkaerőpiaci válságot elsősorban a nyugdíjkorhatár emelésével próbálták orvosolni, a tudósok kiszámolták, ahhoz, hogy stabilizálni lehessen az időskori függőségi rátát, az OECD-országokban átlagosan 8,4 évvel kellene megemelni a nyugdíjkorhatárt. A fiatalokkal együtt számított teljes függőségi rátát figyelembe véve is 6,4 éves emelésre lenne szükség. Ezzel szemben az eddigi emelések csak átlagban 1,5 évről szóltak.
Tartós pénzügyi nyomás alá kerülnek tehát azok a kormányzatok, akik megfelelő jövedelmi szintet szeretnének a nyugdíjba vonulóknak is. A magyarhoz hasonló felosztó-kirovó rendszerben az időskori támogatottsági ráta (ami az időskori függőségi ráta reciproka, vagyis az aktív korúak aránya a nyugdíjba vonultakhoz képest) 1 százaléknyi csökkenése vagy 1 százaléknyi esést jelent a nyugdíjak mértékében, vagy 1 százaléknyi emelést a nyugdíjjárulékban. A tanulmány szerzői szerint tehát három úton lehet elkerülni a nyugdíjak csökkentését:
- nyugdíj-hozzájárulás emelésével,
- foglalkoztatottság emelésével (a nyugdíjkorhatár kitolásával vagy a nők munkapiaci aktivitásának növelésével)
- vállalva a nyugdíjkassza deficitjét, amit adókkal lehet kipótolni.
Mi a helyzet hazánkban?
Mint láttuk, a nyugdíjkorhatár emelésével fenn lehetne tartani az időskori függőségi ráta szükséges mértékét. Ennek a kellő emelésnek országonként eltérő mértéket számoltak. Magyarországon az alapnak vett 65 éves szintről nagyjából 7 évvel, tehát 72 évre kellene emelni a nyugdíjkorhatárt ahhoz, hogy az időskori függőségi ráta 2015 és 2050 között stabilizálódjon.
Ezzel szemben Dániában nem lenne szükség korhatáremelésre, Finnországban és Svédországban 4,5 százalék a szükséges korhatáremelés mértéke. Chilében, Mexikóban és Spanyolországban viszont 11,5 év, Dél-Koreában pedig 15,5 év ez a mérték! Utóbbi a távol-keleti ország extra gyors elöregedésének köszönhető.
Ha a foglalkoztatottsági ráta nem nő érdemben, nagy lesz a nyomás a nyugdíjbevételeken. A foglalkoztatás – különösen az idősebb korosztályokban – és a termelékenység növelése kritikus fontosságú lesz az elöregedő társadalmakban, ha meg akarják őrizni a nyugdíjak szintjét – áll a tanulmány konklúziójában.