A magyarok többsége ellenzi a nyugdíjrendszer gyökeres átalakítását

A magyarok többsége ellenzi a nyugdíjrendszer gyökeres átalakítását

A magyarok bő kétharmada ellenzi, hogy magasabb nyugdíjra legyen jogosult az, aki több gyereket vállal, derült ki a Napi.hu számára a Pulzus Kutató által készített friss közvélemény-kutatásból. A megkérdezettek 29 százaléka azonban támogatja az elképzelést, valamint azt, hogy a gyermektelenekre vonatkozó nyugdíjkorhatárt emeljék meg.

12 százalékuk ezt azzal indokolja, miszerint, ha nem lépik meg ezt az átalakítást, idővel bedől a nyugdíjrendszer, további 17 százalék pedig elfogadja azt az indokot, hogy mivel a gyereknevelés sokba kerül, mindezzel érdemben képes segíteni a társadalom.

Az intézkedésre nemet mondó bő kétharmadon (71 százalék) belül az összes válaszadó 45 százaléka egyetért azzal, hogy ez a lépés igazságtalan lenne, további 26 százalék pedig úgy gondolja, egy ilyen átrendezés több problémát okozna, mint amennyit megoldana. 

Banyár József, a Budapesti Corvinus Egyetem habilitált egyetemi docense és Kovács Erzsébet, a BCE Biztosítási Oktató és Kutatócsoportjának tanszékvezető egyetemi tanára nemrég mutatta be nyugdíjkoncepcióját, amely szerint mindenkit olyan arányban illetne meg a nyugdíj, amilyenben hozzájárult a humán tőke létrehozásához.

Mindezt egy pontrendszer segítségével lehetne számon tartani: minden gyermek után egyéni pontot és arányos mértékű közösségi pontot osztanak szét évente. Míg az egyéni pontot a szülők között, a közösségit az adófizetők (benne a szülők) között. Nem a járulékfizetés, hanem a gyereknevelés után járna a pont. 

Az adott évben befolyt törlesztést az abban az évben nyugdíjban lévők pontjai arányában osztanák szét nyugdíjként.