Önfeljelentéssel próbálják lejáratni a korrupcióellenes főügyészt

Önfeljelentéssel próbálja felmelegíteni Laura Codruta Kövesi román korrupcióellenes (DNA) főügyész plágiumbotrányát egy bűnvádi eljárás alatt álló román politikus, Sebastian Ghita parlamenti képviselő.
 
Ghita kedden a legfőbb ügyészség előtt újságíróknak azt mondta: feljelentette magát, amiért 2012-ben állítólag többedmagával a szakértői jelentés meghamisításával segített "elkenni" Kövesi plágiumbotrányát.
    
A politikus, aki ellen több ügyben is vizsgálódik a DNA, azt állította, hogy a plágiumgyanús doktori disszertációt vizsgáló szakértői testület sosem ült össze, annak jelentését pedig a kormány épületében írták meg, hogy megvédjék - az akkor legfőbb ügyészi tisztségben lévő - Kövesit. Ghita szerint erről Kövesi is tudott.
    
Ghita ezzel arra utalt, hogy Victor Ponta akkori miniszterelnök is érintett az ügyben, akit egyébként szintén bíróság elé állított a korrupcióellenes ügyészség, és akinek a pályafutását szintén plágiumbotrány árnyékolta be. Ponta nem cáfolta Ghita állításait, csak annyit mondott: majd a vádhatósággal közli, amit tud az ügyről.
    
A korrupcióellenes főügyész elleni lejárató kampányhoz Traian Basescu volt államfő is segédkezet nyújtott, aki azt állította: Kövesi "nem átallott forró dróton" fenyegetőzni az idén egy - meg nem nevezett - magas rangú tisztségviselőnél, hogy "letartóztatások következnek", ha megint előveszik plágiumügyét. 
    
Kövesit Basescu államfői mandátuma idején nevezte ki legfőbb ügyésszé, majd korrupcióellenes főügyésszé, de az utóbbi két évben visszaélésekkel, obskúrus titkosszolgálati kötődésekkel vádolta egykori védencét. A DNA Basescu testvérét is rács mögé juttatta, egyik lánya ellen pedig bűnvádi eljárást indított.
    
Kövesit 2012-ben a Szellemi milícia nevű civil szervezet azzal gyanúsította meg, hogy doktori disszertációja egy részét más szerzőktől másolta, az országos etikai tanács (CNE) azonban - a szakértői jelentés alapján - egyhangúlag megállapította, hogy nem plagizált. Az érintett szerint a Szellemi milícia valójában olyan szövegrészeket minősített plágiumnak, amelyeket lánykori nevén publikált korábbi írásaiból emelt disszertációjába, de amelyeket mások is idéztek cikkeikben.