Orbán szerint jogunk van eldönteni, hogy kit engedünk be

A bevándorlásról szóló európai uniós szabályokat kritizálva a kormányfő úgy fogalmazott:

"ha nem kényszerítenének ránk életszerűtlen szabályokat, akkor Magyarországon nem lennének menekültek, akik itt vannak, azokat már mind hazaküldtük volna".

"Csak azért nem tudjuk hazaküldeni őket, és csak azért kell beengednünk őket, mert az uniós szabályok erre kényszerítenek bennünket" - mondta.

Orbán Viktor véleménye szerint ezért vagy vissza kell venni nemzeti hatáskörbe a kérdést - bár ehhez sok társat nem lát -, vagy meg kell változtatni a közös európai szabályokat, hogy azok ésszerűek legyenek.

A kvótarendszer megbukott

Az Európai Bizottság által felvetett kvótarendszerről azt mondta, az "abban a formájában megbukott", a tagállami miniszterelnökök június végén el fogják vetni a bizottság javaslatát, és helyette más indítványokat vitatnak meg, amiből kikerekedik majd egy új pozíció.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy akik Magyarországra érkeznek Szerbián keresztül, és Görögországnál léptek be az EU-ba, mire Magyarországra érnek, már nem politikai menekültek - mert nem olyan országból jönnek, ahonnan el kellene menekülni -, hanem megélhetési bevándorlók. Nekik azonban meg kell érteniük: azt a döntést, hogy Magyarország kit enged be közülük, "nekünk, magyaroknak kell meghozni"

 - jelentette ki a miniszterelnök.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Európában bevándorlásügyben több olyan vélemény is megfogalmazódott, amely határozottabb, mint a magyar. Példaként említette a holland miniszterelnök nyilatkozatát, valamint a brit belügyminiszter-asszonyt, akiről úgy fogalmazott, "férfiasabb, mint én ebben az ügyben". "Több kórus hallatszik egyszerre Európában, és bizony a mi álláspontunknak is nagyon komoly, erős hívei vannak" - jelezte.

A témában indított nemzeti konzultáció kérdőívét a kormányfő korrektnek, fairnek, nyitottnak nevezte.

"Az más dolog, hogy nem bevándorlóbarát. Most azt kérik számon, miért nem amellett érvelünk a kérdőívekben, hogy szeretni kell a bevándorlókat. Aztán miért is kellene, mikor az emberek inkább veszélyként és fenyegetésként élik meg?"

- kérdezte.

Szerinte ezzel szemben a bevándorlás ügyében a magyarországi baloldal azt mondja, "az a jó, ha minél több menekültet beengedünk".

Orbán Viktor visszautasította a jelenlegi állapot és az 1956-os magyarok helyzete közötti analógia felvetését. Ugyanis 1956-ban sem úgy volt - mondta -, hogy a magyar menekültek Bécsben szabadon "kóricáltak", hanem létrehoztak egy befogadóállomást, ahová beengedték a magyarokat - vagy befogadó családoknál szállásolták el őket -, akik ezt követően leadták az igényüket, hogy hova szeretnének menni, majd az illetékes állam hatóságai vagy engedélyezték ezt nekik, vagy nem.

Európa egyik legfontosabb problémája

Közben az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában Kovács Zoltán kormányszóvivő kijelentette: a kormány a bevándorlásról szóló figyelemfelhívó kampányával Európa egyik legfontosabb problémájára világít rá.

A kormányszóvivő kiemelte: a bevándorlásról szóló konzultáció és a figyelemfelhívó kampány megmutatja a magyar kormány álláspontját erről a kérdésről. Ez az álláspont nem esik messze számos nyugat-európai ország vezetőjének véleményétől - jegyezte meg.

Kovács Zoltán azt mondta: ez a kérdés a pillanatnyi politikai érdekektől független. A bevándorlás Nyugat-Európában évtizedek óta okoz valamilyen problémát - tette hozzá, kiemelve: a bevándorlás ügye akuttá vált azzal, hogy a mediterrán térségben az elmúlt időszakban tragédiák sora történt.

"Ez arra világít rá, hogy az elmúlt években elhanyagoltuk, elhanyagolták ezt a kérdést" - mutatott rá.

A kormányszóvivő szerint Európa következő 5-10-15 évének egyik legfontosabb problémájával állunk szemben. A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet erre problémára, és arra, hogy június végéig minden magyar állampolgár véleményét várják a bevándorlással kapcsolatban megfogalmazott tizenkét kérdésre - mondta Kovács Zoltán.