(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Európa szélsőjobboldali, nacionalista és illiberális erői most a spanyol fővárosban gyűltek össze, hogy sokadik nekifutásra létrehozzanak - valamit. És bár a résztvevők száma alapján akár úgy is tűnhetne, hogy éppen egy új pártcsalád van születőben, a madridi találkozó sokkal inkább arra mutatott rá, hogy ezek a saját hazájukban sokszor rendről és nemzeti magabiztosságról áradozó vezetők mennyire esetlenek akkor, amikor valami kézzelfogható szervezetet kellene létrehozni.
Hogy mennyire nem könnyű összehangolni az európai politika jobbszélét, azt jól mutatja a madridi találkozón elfogadott nyilatkozat körüli zavar: az első híradások szerint ugyanis a felek Moszkva agresszív fellépésének elítélésében is megegyeztek. Le Pen és Orbán valóban aláírt volna ilyesmit? - kapta fel a fejét mindenki, ám hamarosan kiderült, hogy természetesen szó sem volt ilyesmiről. A madridi találkozó résztvevői Brüsszelt ugyan elítélték, de Moszkvát nem. Morawiecki nem is ítélte el Moszkvát? - kérdezték ekkor azok, akik elsősorban a lengyel politika felől közelítettek a nagy szélsőjobboldali együttműködés kérdéséhez. És valóban, ez is jól mutatja, hogy pár jól hangzó politikai szlogenen, valamint a demokráciával és a jogállamisággal szembeni ellenérzéseiken kívül mennyire kevés köti össze ezeket az erőket.
Hiszen valóban hogyan tudna a nemzetközi porondon szorosan együttműködni az oroszok által pénzelt Le Pen, a poszt-szovjet diktátorokkal parolázó Orbán, és az oroszok ellen zsigeri ellenszenvet tápláló Morawiecki, vagy éppen az oroszbarátsággal szintén nem vádolható Észt Konzervatív Néppárt? Hogyan tudna egymással a nemzetközi politika kedvéért kiegyezni az otthon évek óta pozícióharcot vívó Georgia Meloni és Matteo Salvini? Hogyan értené meg egymást a nemzetiségek autonómiáját határozottan támadó spanyol VOX és a szeparatista Flamand Érdek? (Az már csak egy érdekes részlet, hogy a találkozón a flamand nacionalisták tiszteletére azt a belga lobogót vonták fel, amely iránt ők semmiféle lojalitást nem éreznek). És vajon ki volna az, aki bevállalná a felek közül a német AfD barátságát, nyíltan hadat üzenve ezzel Berlinnek?
A zavaros társaságnak a legegyszerűbb dolga talán a románokkal akadna: az éppen a Nemzeti Parasztpártot erősítő résztvevő például már a posztkommunista román szociáldemokratákkal is remekül együtt tudott működni, ha saját mandátumáról volt szó. Bizonyára másokkal is menne neki. Más kérdés, hogy mi legyen akkor a sorsa a soviniszta és magyarellenes AUR pártot vezető korábbi fociultra George Simionnak, aki vidáman posztolta részvételét és szelfizett Jorge Buxadé európai parlamenti képviselővel a rendezvényen. Később azonban a szervezők mégis azt állították, hogy Simiont nem is hívták meg, de ha meg is hívták, úgysem engedték be, viszont ha esetleg mégis beengedték volna, akkor azonnal kidobták. Nos, egy szelfire és egy tweetre azért volt módja, és ideje.
Ettől azért nagyobb rendet vártunk volna „Európa kultúrájának őrzőitől”...
Gyöngyösi Márton jobbikos EP-képviselő eredeti, angol nyelvű cikke itt olvasható.