Dunhuang, a sztyeppei lovas népek páratlan kulturális örökségét rejti, amely civilizáció közel ezer éven át virágzott a Kínai Nagy Falon túl. Jelenleg a híres barlang az UNESCO Világörökség része.
Feltárásában a magyar kutatóknak döntő szerepük volt.
Rejtett kincsek
A jelenleg Kína Kanszu tartományához tartozó barlangtemplom rendszerben körülbelül 500 buddhista barlangtemplom rejtőzik, amelyet a buddhista hitre tért sztyeppei lovas népek alakítottak ki.
Az észak-indiai vallás a Selyemútról közelítette meg a lovas népeket. A templomok nagyon sok dokumentumot őriztek és hírt adtak az ott élt korai népekről, szkítákról, hunokról, tibetiekről, stb.
Ennek a barlangtemplomnak a feltárása alapjaiban változtatta meg a tudományos kutatást a 20. század folyamán. A dokumentumokból kiderült végre, hogy kik is laktak az egykor virágzó oázisokban és milyen fejlett műveltséget teremtettek alig egy fél évezred alatt.
Az első ősnyomtatvány
Az iskolai tankönyvek szerint Gutenberg fedezte fel a könyvnyomtatást. Előtte azonban fél évszázaddal már a sztyeppei térségben voltak nyomtatott művek. A barlangtemplomból került elő a világ egyik legrégibbnek tartott nyomtatott könyve, a Gyémántfény szutra, amelyet 868-ban fadúcos technikával sokszorosítottak. Ezen kívül ősi csillagászati térképek, útleírások, stb. kerültek elő onnan, a magyar Stein Aurél feltárásának köszönhetően. Ő közel 50 ezer tárgyat, köztük könyveket, szerződéseket, stb. értékes iratokat talált befalazva.
A szövegeket a nagy világnyelvekre lefordították, egyedül csak mi, magyarok nem ismerjük, mit is tárt fel nagy hazánkfia. Csupán részleteket ismerhetünk belőlük, pedig ez a barlangkincstár sokat ír a régi lovas népek mindennapjairól.
Néhány barlangtemplomban láthatjuk is a lóháton száguldozó hunokat, akik hátrafelé nyilaznak lovaikról.