Üveges Gábor: az összeférhetetlenségi botrány a kormány szakmaiatlan önkormányzati politikáját igazolja

Üveges Gábor: az összeférhetetlenségi botrány a kormány szakmaiatlan önkormányzati politikáját igazolja

Egyelőre nehéz felmérni, hány olyan önkormányzati vezető lehet ma Magyarországon, akivel kapcsolatban összeférhetetlenség állapítható meg, miután tavaly májusban egy salátatörvényben úgy pontosították az önkormányzati törvényt, hogy egyértelművé vált: a 3000 fő feletti lakosságszámú települések főállású polgármesterei és alpolgármesterei más, kereső pozíciót a település vezetése mellett nem tölthetnek be.

Az ügynek már eddig is egy sor érintettje van, kormánypárti és ellenzéki részről egyaránt, többek között Veszprém, Balatonboglár, Érd és Esztergom vezetése is ide tartozik, miután az érintettek nem tudtak a törvénymódosításról.

Üveges Gábor hernádszentandrási polgármester, az Egységben Magyarországért Borsod 4-es számú választókerületének jelöltje lapunknak azt mondta, az ilyen helyzetek valójában annak köszönhetők, hogy megszűnt a kormányzat és a települések közötti szakmai kommunikáció, így egy sor olyan döntés születik az Országgyűlésben, ami nincs egyeztetve az önkormányzatokkal és azok érdekképviseleteivel.

A polgármester szerint azt követően, hogy évekkel ezelőtt a polgármesteri és az országgyűlési képviselői tisztség összeférhetetlenné vált, az álláshalmozás megszüntetésével kapcsolatos pozitív hatások mellett negatívumként teljesen eltűnt az önkormányzati kontroll a törvényhozásból.

Üveges úgy látja, az önkormányzati szereplők kiiktatását követően a jelenlegi hatalom immár nem is igényli a valódi párbeszédet a felek között, az önkormányzati szövetségeket pedig csupán „biodíszletként” kezeli.

Ez az eset a fejetlenség és a sorozatos ad hoc intézkedések állatorvosi lova volt. Ma rendre a szakma bevonása nélkül hoznak változtatásokat, így nem is születhetnek hiteles, életszerű, és működőképes döntések – mondta, hozzátéve, hogy hasonló a helyzet az egészségügyben és az oktatásban is.

A képviselőjelölt úgy fogalmazott, lehet ugyan kommunikációs blöfföket használni, de amennyiben a döntések nem állják ki a valóság próbáját, az működésképtelenséghez vezet.

Meglátása szerint az egyesült ellenzék az egyedüli helyes utat választotta akkor, amikor pártpolitikusok helyett a különböző pártok holdudvaraiban lévő tapasztalt szakemberek állították össze a közös programot, szemben a Fidesz gyakorlatával, ahol több mint tíz éve mellőzik, sőt megalázzák a szakmát, továbbá folyamatosan az érintettek érdemi bevonása és tájékoztatása nélkül hoznak meg döntéseket.