Összetettebb feladat lett a világ nukleáris lefegyverzése

A külügyminiszterek közleményükben megerősítették: elkötelezettek az iránt, hogy megteremtsék a feltételeit egy olyan világnak, amely mentes az atomfegyverektől.

"Ezt a feladatot azonban bonyolítja a romló biztonsági környezet a világ számos régiójában, köztük Szíriában és Ukrajnában, kiváltképp pedig Észak-Korea ismétlődő provokációi"

- szögezték le.

A G7-külügyminiszterek ellátogattak hétfőn a hirosimai Békemúzeumba, majd koszorút helyeztek el a létesítményhez csatlakozó park emlékművénél hét évtizeddel azután, hogy az Egyesült Államok a második világháborúban atombombát dobott a településre.

Nagy-Britannia, Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán és az Egyesült Államok diplomáciai vezetői ezen kívül egy külön nyilatkozatban a leghatározottabban elítélték Phenjan legutóbbi, január 6-i kísérleti atomrobbantását, valamint a február 7-i, március 10-i és március 18-i rakétateszteket is. A tárcavezetők rendkívül sajnálatos dolognak nevezték, hogy Phenjan már négy kísérleti atomrobbantást hajtott végre.

A G7 csoport miniszterei kitértek a Kelet-kínai- és Dél-kínai-tenger területi vitáira is, amelyekben Kína mellett a Fülöp-szigetek, Vietnam és Japán is érintett.

"Határozottan ellenzünk minden olyan megfélemlítő, kényszerítő vagy provokatív egyoldalú lépést, amely a status quo megváltozásával és a feszültség növekedésével járhat"

- hangsúlyozták.

A Kína és a Fülöp-szigetek közötti diplomáciai viszályra való egyértelmű utalásként felszólították az országokat a nemzetközi jog betartására és a kötelező érvényű bírósági ítéletek végrehajtására. Manila a hágai Nemzetközi Bíróságot kérte fel ugyanis arra, hogy döntsön a Pekinggel fennálló területi vitájáról. Az ügyben várhatóan júniusban születik meg az ítélet.

Kína mesterséges szigeteket épít a Dél-kínai-tengeren, nyomatékosítva ezzel követeléseit. A feltehetően hatalmas kőolaj- és földgázkészleteket rejtő térség egy-egy részére Brunei, Malajzia, a Fülöp-szigetek, Tajvan és Vietnam is igényt tart.

A G7-külügyminiszterek kétnapos találkozójának napirendjén alapvetően a szíriai, líbiai, ukrán és észak-koreai helyzet szerepelt. A tárcavezetők támogatásukról biztosították az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet ellen Washington vezetésével harcoló nemzetközi katonai szövetséget.