Összezavarja a Hír TV és a Magyar Nemzet a fideszeseket

A Századvég szerint „orientációs zavart” okoznak a kormánypártiak körében.

A négyéves kormányzati ciklusok első felében természetes módon megjelenő bizonytalanság oldása csak a választókra történő odafigyeléssel történhet, akár nehéz politikai döntésekről, akár terhelt médiakörnyezetről van is szó - olvasható a Századvég MTI-nek küldött, a múlt vasárnapi veszprémi időközi választásról szóló elemzésében.
 
A Lánczi Tamás, az intézet vezető elemzője által jegyzett dokumentum szerint a veszprémi eredmények azt mutatják, hogy a Fidesz nem tudta mozgósítani korábbi választóit, akiknek nagyjából a fele otthon maradt, s ugyanez történt a Jobbikkal is, ami azt mutatja, hogy az elfáradt vagy éppen bizonytalan kormánypárti választók nem vándoroltak át tömegesen a radikális párthoz. Lánczi Tamás szerint a kutatások azért nem jelezték előre a későbbi eredményt, mert másra vonatkoznak: egy potenciális országos választásra (és természetesen nem Veszprémre, nem időközire).
 
A Századvég vezető elemzője a voksolás üzeneteként említi, hogy a Fidesz választóinak jelentős része „háttérbe vonult”, azaz nem áll ki a kormánypárt mellett, ami nem korlátozódik a szóban forgó egyéni körzetre.
 
A GDP ismét nő, a munkanélküliség csökken, az államháztartás makroállapota kedvező - közli, hozzátéve, hogy a Fidesz-szavazók távolmaradása mögött nem primer gazdasági okok, nem a kormány teljesítményével való elégedetlenség áll, hanem egy olyan bizonytalanság, ami csak részben köszönhető az elmúlt hónapok vitákat kiváltó politikai intézkedéseinek.
Legalább ilyen arányban okolható a kormánnyal szemben megfogalmazódó, óriási méreteket öltő médianyomás, amelyben tevékeny részt vállal a Fidesz-választók „orientációs pontjaként” működő Hír Televízió és a Magyar Nemzet is. A szavazók körében ez korábban nem tapasztalt orientációs zavart generált
- fogalmaz.