Öt kép és rádöbben, mennyit változott a világunk

Ha egy békát forró vízbe teszünk, akkor mindent elkövet, hogy kimásszon belőle, viszont, ha hideg vízbe tesszük, amit lassan felforrósítunk, akkor ugyanaz a béka szép csendben hagyja magát megfőzni – tartja a népi megfigyelés.

Ezen bölcselet szellemében tanulmányozzuk a NASA által készített képeket.

[fb_pages_codes:econation]

Városiasodás

A világ lakosságának több mint a fele városokban él, ez az az arány a fejlett államokban eléri a 80 százalékot is. Azonban ezek a városok döntően képtelenek önfenntartásra, elengedhetetlen ezért a mezőgazdasági termelést ipari alapokra helyezni, ami viszont kevesebb dolgos kezet igényel. Újabb tömegekkel gyarapítva a városi szegénynegyedeket.

Ismeretes, az agrártermelés visszaesése komoly szerepet játszott a szíriai konfliktus kialakulásában.

Cancun, Mexikó

A Mexikóba látogató turisták kedvelt célpontja Cancun, amelynek a népessége 1990-ben még mindössze 167.730 volt, míg 2010-ben már 628.306.

Dubai

Dubai városáról mindenki hallott már egzotikus történeteket, azonban a mesterséges szigetek, illetve a három „pálmafa” - Dzsumeira, Dzsebel Ali, és Deira – története nem az ókorba nyúlik vissza, pusztán a XXI. század fogyasztói társadalmának igyekszik hivalkodó emléket állítani.

Klímaváltozás

A Colorado-folyó 2.330 kilométert tesz meg a Sziklás-hegységtől a Kalifornia-öbölig, azonban felelőtlen mezőgazdasági/lakossági öntözés, a hosszú aszályos időszakok, valamint a folyó alsó szakaszán épített nagy vízi erőművek miatt nem minden esetben éri el a folyó a tengert.

Colorado-folyó, Egyesült Államok

Energiatermelés

Az egyre növekvő energiaéhséget táplálni kell valahogy. Ennek egyik formája az olajhomok kitermelés, amely egészen elképesztő pusztítást végzett (végez) Kanada Alberta tartományában, de nem csupán a környezetben. Egészen megdöbbentőek, hogy egy magát liberálisnak és nyitott való társadalom miképp tudja szemrebbenés nélkül végignézni, ahogy az (őslakos) polgártársaiknak a jogait (egészséges környezet, lakhatás) semmibe veszik.

Alberta, Kanada

Persze, az ott garázdálkodó energetikai cégek érdekérvényesítő erejét jól példázza, hogy a TransCanada 15 milliárd dollárra perelte be a napokban az Egyesült Államok kormányát.

Kalifornia, Egyesült Államok

S hogy a végén egy jó hírrel is szolgáljunk, a napfényes Kaliforniában számos naperőművet létesítettek, ezek közül a Topaz Solar Farm 8 millió panelját láthatjuk a képen.