Pálinkás József az első Orbán-kormányban oktatási miniszter volt, 2008 és 2014 között elnökölte a Magyar Tudományos Akadémiát, 2015-től 2018 közepéig a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalt vezette. Most mégis ellenzéki pártot alapított Új Világ Néppárt néven. Interjú.
Miért alapított pártot?
Úgy érzékelem, hogy hiányzik jobbközépről egy olyan politikai erő, amely képes megszólítani azokat, akik nem találják azt a pártot, amelyre szavazhatnának, és kormányváltást szeretnének 2022-ben. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, szükség van egy polgári, pragmatikus pártra. Sokféle jelzőn gondolkodtunk, de túl erősen egyik mellett sem akartuk letenni a voksunkat a beskatulyázás miatt. Szabadelvű, konzervatív pártot alapítunk, ebben olyanok is vannak, akik korábban inkább a szabadelvűséget hangsúlyozták, de olyanok is, akik a konzervatív oldalról érkeznek.
Az ellenzéki térfélen van már néhány párt, a választói rendszer logikája pedig előnyben részesíti az egy az egy elleni felállást. Koordinálnak?
Lesz koordináció a Fideszen kívüli világgal. Nem politikai szimpátia, hanem egyszerű matematika, hogy a változáshoz az egyéni körzetekben a Fidesznek és a Fideszen kívüli világnak egy az egy ellen kell felállnia.
És a lista?
Ez a kérdés még nem aktuális. Először fel kell építenünk a pártot, a politika hasonlít a piacra, vannak ajánlatok, a vevő a választópolgár. Most mi is teszünk egy ajánlatot. Ha eltekintünk a nem teljesen legális módszerektől, vagy az iszonyatos mennyiségű pénz bevetésétől, akkor normális versenyben egy politikai párt sorsáról a választók döntenek. Ha a pártunknak sikerül olyan támogatottságot elérni, amivel meg tud jelenni a politikai palettán, akkor lesz aktuális a listákkal kapcsolatos kérdés.
Kik a párt húzónevei?
Tizenkét alapító van, köztük Szent-Iványi István volt külügyi államtitkár, EP-képviselő, Lantos Gabriella, aki az egészségpolitikával foglalkozik, Ábrahám Júlia, az LMP volt elnökségi tagja, vagy például Reichert János publicista, Horváth Tamás író.
Azt mondta, hogy szabadelvű és konzervatív a pártjuk. A kormány kommunikációja szerint ez a kettő gyakorlatilag háborúban áll egymással. Mégis létezhetnek együtt?
Az életünk más és más területeit érintik ezek, a konzervatív gondolkodásmód inkább a közéletre, az államvezetésre vonatkozik. A konzervatív felfogás nem alakít át valamit indokolatlanul, csak akkor nyúl hozzá, ha annak megvannak a világos indokai és látja azt is, hogy mivé fogja átalakítani. A szabadelvű felfogás inkább arra vonatkozik, hogy egymás gondolatait nyitottan fogadjuk. A szabadelvű gondolkodás nyitott, az újat elfogadja és nem avatkozik a magánéletbe. Ez nem két különböző államszervezési filozófia, ezek fedésben vannak egymással. Persze van a liberalizmusnak az a szélsőséges fajtája, amely nem ismer el semmiféle tekintélyt. Más kérdés a tolerancia és az elfogadás különbsége is. A konzervatívok azt mondják, hogy toleránsnak kell lenni dolgokkal, a liberálisok azt mondják, hogy el kell fogadni dolgokat. Ez egy felfogásbeli vita, de nem háború. Ha egy konzervatív azt mondja, hogy ő intoleráns mindennel szemben, az nekem elfogadhatatlan, ahogy az is, ha egy liberális azt mondja, hogy nekem mindenben úgy kell viselkednem, ahogy azt mások előírják.
Nem lesz túl értelmiségi ez a párt ahhoz, hogy felvegye a versenyt az egyszerű demagógiával? Le lehet győzni a Fideszt az ő módszereik használata nélkül?
Még egy háborúban is mindkét fél fegyvereket használ, az más kérdés, hogy mindenki betartja-e a hadviselés szabályait. Kellenek azok a módszerek, amelyek eljuttatják az emberekhez az üzeneteket. Abban a zajban, amiben élünk, néha muszáj harsány eszközöket is használni, de minél kevesebb durva eszközt vetünk be, annál jobb. Ha ellenben pontosan ugyanazokkal az eszközökkel akarjuk legyőzni őket, akkor kicsit kitekerve Winston Churchill mondását, akit a háború közepén megkerestek azzal, hogy miniszterelnök úr, csökkenteni kellene a kultúrára szánt költségvetést, mert a háborúra kell a pénz, akkor Churchill azt válaszolta, hogy na jó, de akkor miért harcolunk? Tehát, ha pontosan ugyanazt csináljuk, akkor miért harcolunk? Ha egy jobb világot akarunk, akkor a küzdelem módszereiben is világossá kell tenni, hogy mi mást szeretnénk, nem pont olyat, amit ők létrehoztak. Ha csak annyi lesz a különbség, hogy kicseréljük a régi kegyelteket az újakra, akkor nem csináltunk semmit.
Ön vállalná a miniszterelnök-jelöltséget?
Ha a párt meg tud erősödni és más pártok részéről is van támogatás, akkor igen.
Vannak az elmúlt tíz évből olyan intézkedések, amelyeket megtartanának?
A kormánynak az a törekvése, hogy egyensúlyban tartsa a költségvetést és a lehetőségekhez mérten csökkentse az államadósságot, pozitív. Azt is helyes tudatosítani az emberekben, hogy a biztonság fontos, de helytelen ennek a közlésnek a módja. Fontosnak tartom a családpolitikát is, de nemcsak a jómódú családokkal kellene foglalkozni, hanem a szegényekkel is. Ennek része az is, hogy a gyerekek megfelelő esélyt kapjanak a tanulásra, amivel később megteremthetik a jólétüket. Ezek mind olyan kérdések, amelyekben vannak jó intézkedések, de negatívumok is.
És a mérleg másik oldala?
Rendkívül rossznak tartom a jogállamiság visszaszorítását és a hatalomkoncentrációt, a mindent kontrollálni akaró hatalomra való törekvést. Elfogadhatatlan a hatalmi ágak nem megfelelő szétválasztása és a korrupció is. A politika és az üzlet olyan mértékben fonódott össze Magyarországon, ami egészségtelen. Ennek mindkét oldala rossz: az is, ha oligarchák irányítják a politikusokat, ahogy az is, ha a politika mondja meg, hogy ki lehet sikeres vállalkozó. Ebben a versenynek kell döntenie. Az Európai Unióval korrekt együttműködésre kell törekedni. El kell magyarázni, hogy melyek a mi érdekeink, adott esetben meg is kell védeni ezeket, de nem háborúzunk senkivel, nem legyőzni kell egymást, hanem meggyőzni a partnereinket. Úgy nem lehet egy klub tagjának lenni, hogy a klub szabályait nem tartom be. Szintén súlyosnak tartom, hogy Magyarországon az erkölcsi tartás nem szerepel a politika prioritásai között, ez rombolja a közállapotainkat. A pártunk egy erős etikai kódexet fogalmazott meg, együttműködni csak azzal tudunk, aki ezt elfogadja.
Miniszter volt az első Orbán-kormányban, miben látja a legfőbb különbséget az akkori és a mostani Fidesz között?
A 2010-es nagy Fidesz győzelemtől azt reméltem, hogy ilyen parlamenti többség birtokában lehetőség lesz az ország érdekei szerint meghozni azokat a törvényeket, amelyekre szükség van. Az új alkotmány létrehozását is támogattam, de a végeredményt már nem, mert sok olyan dolog szerepel benne, amivel nem értek egyet. 2010 után nem az ország építésére, hanem a párt hatalomba történő bebetonozására törekedtek, még az ország érdekeivel ellentétes dolgokat is megtesznek. Egy pártnak legitim célja a választási győzelem, a hatalomgyakorlás, de az ország érdeke az első, nem a párté. Nagy változást látok a miniszterelnök személyiségében is. Ma ő egy buborékban él, amiben azt hiszi, hogy mindent tud, nincs körülötte megfelelő szakértői gárda. 1998 és 2002 között úgy éreztem, hogy fontos volt az ország érdeke, fontosabb, mint a párté, de ez 2010 után megfordult.
Talán a 2002-es választások elvesztése volt az, ami azt eredményezte, hogy a Fidesz politikája ilyen mértékben hatalomcentrikussá vált. Mindent annak rendelnek alá, hogy megnyerjék a választásokat, de nem mindegy, hogy ezt milyen eszközökkel teszik. 2010 és 2019 között volt egy szerencsés időszak, amikor a világgazdaság jelentős mértékben fejlődött, Magyarországra óriási források áramlottak, ezzel a kormány nem élt jól. Olyan beruházások tömkelege valósult meg, amelyek nem fognak megtérülni és nem arra szolgálnak, hogy az emberek élete sok tekintetben jobb legyen. A hatalmas építkezési mánia inkább egyfajta túlzott vágy arra, hogy valaki nyomot hagyjon maga után. Ehelyett sokkal többet kellene befektetnünk az emberekbe, az oktatásba, az egészségügybe és a magyar kkv-k támogatásába, a szabad verseny megteremtésébe, és Magyarországnak az is fontos, hogy hozzájáruljon azokhoz az erőfeszítésekhez, amelyeket az emberiség tesz az éghajlatváltozás lassítása és az ahhoz való alkalmazkodás érdekében.
Mit szól hozzá, hogy a libernyákozás már nem a kocsmapolitizálás része, hanem a miniszterelnöki kommunikációé?
Ez a fajta viselkedésmód a miniszterelnök részéről azt mutatja, hogy „én mindent megengedhetek magamnak”. Talán egy kávézás közben még ki is csúszhat az ember száján valami hasonló, bár miniszterelnök szerintem nem mond ilyet, de még ráerősítve beletolni a szabadelvű, nála liberálisabb nézeteket valló emberek arcába hatalmi arrogancia. A kommunikációhoz nincs sok köze, ez az arrogancia megjelenése. Maga a kifejezés egy szánalmas kísérlet arra, hogy a liberális fogalmat gonosznak tüntessük fel. Fel kellene nőni és elfogadni, hogy vannak emberek, akiknek liberálisabb a felfogása másénál. Én alapvetően konzervatív, de szabadelvű ember vagyok. Nem akarom senkinek megmondani, hogy hogyan élje az életét.
Az arrogancia része az is, hogy nem engednek például az SZFE ügyében?
Valaki kitalálta, hogy változtatni kell, amikor pedig az SZFE-sek azt mondták, hogy ez így nem jó, akkor igen, újra előjött a hatalmi arrogancia, hogy na majd mi megmutatjuk. A politikai és gazdasági hatalmi pozíciók megszállása után jól látható irány a szellemi élet megszállása. Én sokszor tapasztaltam a politika részéről, hogy valamiért irigyli a szellemi életben megszerezhető címeket. Pedig például egy doktori címnek semmi jelentősége nincs akkor, ha az ember nem azon a tudományterületen dolgozik, de az ezekért való beteges kapaszkodást mindig éreztem. Ha a szakmai testületek nem támogatták valaki egyetemi tanári kinevezését, akkor úgy módosítottak, hogy a miniszter is kinevezhesse. Nem veszik észre, hogy a tényleges alkotók, akár a művészetben, akár a tudományban, kinevetik őket.
Azt, hogy kinek milyenek a tudományos eredményei, a világ tudományos élete dönti el, a művészeknél pedig az emberek, hogy például elmennek-e egy színházi előadásra, vagy az utókor. A tudomány, az oktatás, a művészet területén zajlik most a vezető pozíciók elfoglalása. Az SZFE esetében a diákok keményen kiálltak, ez a kormány részéről erős reakciót váltott ki, hogy megmutassák, nem tűrik az ellenállást és az ellenállás okát sem veszik figyelembe. Magyarországon a választói felhatalmazás nem vonatkozik arra, hogy politikusok szóljanak bele a tudományos életbe, abba, hogy egy tudományos eredmény igaz vagy hamis, vagy hogy mekkora egy művészeti alkotás értéke. Ez teljes szereptévesztés.
De miért szólnak bele?
Egyrészt, mert ott van bennük a mindent kontrollálni akaró vágy, hogy még ezt is én irányítom. Ez egy rossz attitűd. Másrészt néha a pénzről van szó, hogy hogyan rangsorolják a szakmai bizottságok a pályázatokat, ez alapján eldöntve, hogy kik kapjanak pénzt. A logikát értem benne, de nem fogadom el, mint jogszerű eljárást.
Az innovációs hivatal élén dolgozva Önnek is megmondták, hogy kiknek adjon pénzt?
2014-ig az akadémia elnöke voltam, 2014-ben arra kértek, hogy építsem fel ezt a hivatalt. Az innovációs alapból elkülönítetten finanszíroztuk az alapkutatásokat, a fejlesztéseket és az innovációt. 2014-ben úgy állapodtunk meg, hogy én ezt más országokban szokásos szakmai elvek szerint építem fel, ez így is történt, szerintem jól működött. Ez az önálló hivatal miniszteri felügyelet alatt állt, a felügyeleti jog azt jelenti, ha megsértjük a szabályokat, akkor a miniszter szól, hogy megsértettük a szabályokat. Orbán Viktortól és Lázár Jánostól hozzám soha nem érkezett politikai megrendelés, soha nem kérték, hogy ezt vagy azt a pályázatot részesítsem előnyben. Bár eleve úgy építettem fel a rendszert, hogy nem is nagyon lett volna módom rá. Kormánytagoktól, államtitkároktól, és országgyűlési képviselőktől viszont sok megkeresés érkezett. Ilyen értelemben volt politikai nyomás. A politikusok Magyarországon valamiért azt gondolják, hogy az egyetlen feladatuk kilobbizni, hogy leaszfaltozzák az utat a körzetükben, pedig az Országgyűlés nem egy lobbiszervezet.
2018-ig vezette a hivatalt, próbált hatást gyakorolni a miniszterelnökre?
Sok dologról próbáltam meggyőzni. 2010 és 2014 között sokszor beszélgettünk. Bizonyára volt valamennyi hatása annak, amit elmondtam, de a nézeteltérések többsége fennmaradt köztünk.