Párizs kivégezte a nyitott határok politikáját - egy héten belül bezárulhatnak Európa kapui

Egy héten belül véget vethet a nyitott kapuk politikájának az EU, és az összes ország határát lezárhatják a migránsok előtt.

Ausztriától Macedóniáig minden ország lezárhatja a határát, erről egy héten belül dönthet az Európai Unió 
- közölte diplomáciai forrásokra hivatkozva a Danas című szerbiai napilap csütörtökön.
 
A meg nem nevezett informátorok azt mondták az újságnak: a biztonsági szolgálatok koordinációjáért felelős szerbiai testület keddi ülésén elfogadtak egy tervet, amely szerint minden belügyi szervet be kell majd vetni a határok lezárása érdekében. A Danasnak nyilatkozók szerint ez elkerülhetetlen, és a jelenlegi helyzetben igen összetett feladat lesz.
    
A lap információi szerint az Európai Unió a következő egy hétben dönthet a határok lezárásáról, ez azonban csak akkor lesz megvalósítható, ha Törökország is hajlandó az együttműködésre.
    
"Amennyiben Törökország nem akar együttműködni, a nyomás Görögországra hárul, és teljesen bizonyos, hogy Görögország nem fogja azt bírni. Ebben az esetben drasztikusabb lépéseket kell életbe léptetni a határokon, mert a migránsokat vissza kell onnan szorítani
az pedig teljesen biztos, hogy csak erőszak alkalmazásával lesz lehetséges" 
- figyelmeztettek a Danasnak nyilatkozó diplomáciai források, és felhívták a figyelmet arra, hogy egy ilyen forgatókönyv esetében, a szerb-magyar, illetve a szerb-horvát határon történt összetűzésekhez hasonló, vagy annál erőszakosabb incidensekre lehet számítani.
    
A lap azt írta, hogy a határzárakról szóló döntés gyorsan megszületik majd, ezt pedig az alapozhatta meg, hogy 
Angela Merkel német kancellár a párizsi merényletek után már nem tudja védeni a nyitott határokra vonatkozó elképzelést.
Az uniós külügyminiszterek pénteki találkozója ebből a szempontból kulcsfontosságú lesz - írta a belgrádi lap.
    
A szerb kormány többször is kiállt amellett, hogy Szerbia nem épít kerítést a határain, és nem zárja le a határokat a migránsok előtt. Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök a legutóbb kedden ismételte meg álláspontját, ugyanakkor Nebojsa Stefanovic belügyminiszter úgy fogalmazott: Szerbia több forgatókönyvvel is készül arra az esetre, ha a térség országai, valamint Ausztria vagy Németország lezárná a határát, részleteket azonban nem közölt. 

Csak valódi menekültek jöhetnek

Szerbia és Macedónia már mától korlátozza a beáramló migránsáradatot, és csak a szíriai, iraki és afgán bevándorlókat engedi át - közölte csütörtökön az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) belgrádi irodája. Melita Sunjic, az UNHCR belgrádi szóvivője elmondta, hogy szerda 18 óra óta a szerb hatóságok a szerb-macedón határról
 
 visszafordítják a nem szíriai, iraki vagy afgán állampolgárokat, illetve utóbbiak közül is azokat, akik nem rendelkeznek görög vagy macedón regisztrációs papírokkal. 
 
Eddig mintegy száz embert küldtek vissza Macedóniába. Hozzátette: a szerb-macedón határ melletti Presevóban jelenleg nem végeznek regisztrációt, mindenkit visszaküldenek, akit korábban nem vettek nyilvántartásba Görögországban vagy Macedóniában.
    
Az éjszaka a szerb-horvát határon is hasonló intézkedéseket vezettek be, 
a Bródba (Slavonski Brod) induló vonatokra csak a szíriaiakat, irakiakat, afgánokat és pakisztániakat engedték fel. 
Így Sidnél körülbelül 440-en ragadtak arra várva, hogy a hatóságok megváltoztassák döntésüket. Sunjic közölte, hogy éjszaka körülbelül 300-an a mezőn keresztül próbáltak meg átjutni Horvátországba, a hatóságok azonban visszaszorították őket.  
   
Az UNHCR belgrádi szóvivője hozzátette, hogy Macedónia éjjel háromkor zárta le a határait a szerbbel megegyező kritériumok alapján, így mintegy százan rekedtek Görögország és Macedónia között.
 
Ugyanezen elv szerint jár el mától Szlovénia is. A rendőrség egyik szóvivője a Reuters brit hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy Szlovénia mostantól csak olyan országokból fogad migránsokat, ahol "fegyveres harcok folynak".
 
 "Az utóbbi napokban egyre több olyan ember érkezett, akikről okunk van azt feltételezni, hogy gazdasági migránsok"
 
- indokolta a döntést a Reutersnek Drago Menegalija szóvivő. A lépésről tájékoztatták Horvátországot, de még nem kaptak választ a horvát féltől - tette hozzá.